Kismaszat a monitoron (7.hét)

Azt mondják a második gyerekre kevesebb figyelem jut. Szánom bánom, de ez nálam már most így van legalábbis, két héttel az első ultrahang után írom le, hogy mi volt, míg Szezikénél már aznap lelkesen újságoltam a híreket.
A kinél szüljek hezitálás eredményeként a hetedik héten még nem látott orvos. Nem izgultam, és nem is éreztem ellenállhatatlan vágyat, hogy fussak egy dokihoz. Szerdára volt időpontom fogorvoshoz a MÁV rendelőbe, és előző nap odatelefonáltam, hátha a nőgyógyászatra is kapok. Ó én naiv, 3 hét múlva lett volna szabad hely. Köszöntem, nem kértem. Másnap az előjegyzés pult előtt elfogott egy megérzés és húztam egy sorszámot. Megkérdezem, hátha lemondtak aznapra egy időpontot. Így legyen ötösöm a lottón. Háromnegyed 11 épp felszabadult. Úgy örültem, hogy még a hölgy a pult túloldalán is jókedvű lett és mosolyogva mondta, hogy ugye hogy lehet örülni apró dolgoknak is. Hát még ha sejtette volna, hogy milyen apró és egyben milyen nagy dolognak örülök. No de addig még vissza volt egy fogorvosi vizit és bő két óra. Szerencsére ott volt velem Nóri, így a váróban elröhögcséltünk, sőt ő még a rendelőből is csak röhögést hallott a fúró zaja mellett, nem is értette, hogy mi történhetett velem. Igazából semmi, csak örültem, hogy nem fájt a fúrás-tömés, annak ellenére, hogy nem kértem érzéstelenítőt. Az egész napos fejfájást elkerülendő. Igazából legkisebb csemetém érdekeit is szem előtt tartottam, de a doktornő megnyugtatott, hogy nem lenne semmi baja tőle.
Nóri is hamar végzett, így vidáman sétáltunk fel apuhoz. Rengeteg időnk volt így bementünk egy turkálóba, ettünk az Aranycipóban, átvettünk egy neten vásárolt tutyit Szezinek a Nagypostánál, bementünk egy másik turiba, és még mindig volt bő 40 percünk. Én már baromira izgultam, szegény Nóri nem győzött nyugtatgatni. Beültünk a Capriba (illetve ki) egy kávéra-sütire. Aztán szépen lassan elindultunk vissza a Szabadság útra. A rendelő előtt ketten vártak, persze úgy tűnt órákig benn vannak. Végre engem szólítottak.
Innentől kezdve nagyjából ugyanaz volt a menet mint Szezivel. Hüvelyi ultrahang, kis sötét foltban kis fehér folt. Hát tényleg ott van!!! Szezinek tesója lesz.
Akkor hittem el igazán, amikor láttam. És valahogy onnan kezdve picit a lelkem is megnyugodott, nem voltam olyan hisztis és nyűgös. Átmenetileg persze. Mert azért a mókának még nincs vége.

Pipi, Nono, Zeze

Valamint Apa, Anya, autó, vau-vau, és kukuji. Utóbbi több jelentéssel is bír. Szezi beszél. Olykor-olykor nem értjük mit mond, de ő mondja. Mindent kommentál, szinte mindenhez van szava, vagy jele. 
Reggel felébred és mutatja a radiátort, hogy forró. A sütő is meleg. A tojás szó hallatán csapkod és fújni kezd (mert az apja nem hagyományos módon pucolja a főtt tojást, majd egyszer elmesélem). Ha megérkezünk valahova, akkor általában elégedetten közli, hogy NA. Eldöntendő kérdésre a pozitív válasz bólogatás és pislogás mellett: jó. Nagyon szereti a versikét, aminek a vége a kerekecske gombocska, mutatja az ujjával és szótagra és hangsúlyra stimmel is a mondóka. És aztán a csikizés az tik-tik-tik. A légy láttán zümmög és csapkod (bárhol észre veszi, sokkal előbb mint én). Tegnap egy konzervkukoricát talált az konyhaasztalon reggel és hozta az ágyba kukuji, kukuji felkiáltásokkal. Az állathangok is fejlődtek. A kutya már azt mondja vau-vau, a cica áúú, a boci a környéken járó tejes autó hatására változott. A kakas kukuji (ismerős?), a harang bam-bam, az autó brrrr.

Ha bármi gondja-baja van akkor anyaaaa, anyaaa! Vagy épp apaaa, apaa. Attól függ. És huncut, mert este lefekvéskor, ha még nincs kedve aludni akkor megható apa apa kiáltásokkal próbálja az apját odacsalogatni. Eleinte bedőltünk neki persze. Mert nehéz ellenállni a kis cuki hangjának.
Szeret énekelni, a maciknak szokott, de még se a dallamot, se a szöveget nem ismertem fel. Bár ma délután esett a hó és az autóban a Micimackót énekeltük neki Hubyval. Hazafelé úton, magától kezdte mondogatni, hogy zik-zik.
Ja és a Zeze azt jelenti cici és éjszaka is képes rázendíteni, az ellenállhatatlan cuki hangján: zezeee-zezzeee.

Egy csónakban Katalin hercegnővel

Csak épp egyikünk sem evez. Neki kóros terhességi hányása van, nekem folyamatos émelygésem. És kóros zabálhatnékom, valamint sajtos-tejfölös tészta ehetnékem.

Érdekes módon fonódik össze sorsom a hercegi párral. Szezi az esküvőjük előtt pár nappal született, emlékszem már itthon voltunk és két szoptatás között néztem a közvetítést félkómában. Aztán most meg nagyjából egy időben fogunk szülni. A hírek nem írnak pontos dátumot, csak annyit, hogy Katalin kevesebb mint 12 hetes terhes.
Az én életem az evés körül forog. Állandóan azon agyalok, hogy ha épp nem eszem, hogy mit fogok enni. Mivel az éhséget émelygéssel jelzi a szervezetem így elég nehéz bármit megkívánni. A sajtos-tejfölös tészta három napig vezette a slágerlistát. Annyira jó lenne, ha valaki végezne egy kutatást ebben a témában, hogy vajon mi tápláló lehet egy kismama számára ebben a kajában. És a sült krumpliban, a virsliben, a kólában, a pizzában? Oké eszem azért mást is, de sokkal több nem egészséges ételt kívánok, mint Szezivel annak idején. A folyamatos evés titkára is rájöttem ma (az agyam is mintha lassabb lenne az átlagosnál): mivel Szezi még szopik, így két gyereket táplálok, növesztek egyszerre. Ehhez bizony több muníció kell.
A hűtő ismét veszélyes üzem, valahogy estére erősödik fel a szaga, vagy érzékenyül az orrom, de akkor már nem tudom kinyitni öklendezés nélkül. Lehet, hogy megint Hubyra vár egy hűtőtakarítás. Érdekes, hogy nekem nem reggeli hanem esti rosszul léteim vannak. Fáradt vagyok, nyűgös és elviselhetetlen. És émelygek, és már nem tudok mit enni, mert már mindent felfaltam.

Etetés és puszilás

Egy kicsit lelkiismeret furdalásom van, mert elhanyagolom a blogot. Pedig fejben annyi mindent leírok mindig. Azt hiszem az a gond, hogy mindig valami nagyot és tökéleteset akarok alkotni, ahelyett, hogy leírnám pár sorban mi történt aznap.

Szezi kezdi felfedezni az autózás szépségét. Kapott pár hete egy könyvet, a címe: Autó Artúr. Pár soros, pár lapos, vízálló kis könyvecske, ha jó helyen nyomod dudál is. Szezi imádja. Ató totó-nak hívja és képes hosszú percekig keresni ha nem találja. És ha esetleg megunnám az olvasást (a tizenhatodik ismétlésnél) akkor fogja magát, beül a babzsákba és szépen lapozgatja. Amúgy is nagyon szereti a könyveket, vannak mindig aktuális kedvencek. Szinte mindent felismer már, az egyik könyvben pl. csak a halakat keresi, semmi más nem is érdekli. Csak hozza és cuppog (ahogy a halak, vagy azok tátognak?). A farmos könyvben megtalálja a csigát, a legkisebb bogarat és a pókot is.
Bárhol észrevesz egy macskát, egy tyúkot vagy egy madarat. És ÁÁÁPPP vagy KA-KA-KA felkiáltással jelzi, hogy ottt-ottt. Ma például a szárítón látta meg a fordítva felakasztott body-ján a madarat és csillogó szemmel mutatta, hogy ka-ka-ka. Ja mert Szezinek minden madár kacsa, és a cica azt mondja ááááppp.
Apuéknál lelkesen segít etetni az állatokat, csak mondani kell neki, hogy gyere megetetjük a cicát és már megy is a hűtőhöz, mert tudja, hogy ott van a kajájuk. Itthon is aktívan rész vesz a házimunkában. Apukám megtanította neki, hogy kell a tablettát betenni a mosogatógépe, szerencsére a fóliából nem tudja még kiszedni. De akárhányszor beindítom a gépet, mindig találok a tartóban egy tablettát. Olyankor persze mosolygok, mert tudom, hogy a kisfiam csempészte oda. Reggel miután felébredt, elég hamar lelép az ágyból, és általában kimegy a konyhába söpörni vagy a nappaliba olvasni, esetleg autózni.
Kapott pár napja az apjától egy pici markolót, azóta az a nagy szerelem, meg a nagy markoló, meg a kék autó. Természetesen az ágyba is kell őket hozni, ha tehetné velük aludna, sőt meg is szoptatja őket, múltkor az egyiket rakta a cicimhez. Nagyon rendes gyerek, nem irigy, a plüss állataival is rendszeresen megosztja az anyatejet.
És igen, szopik még és addig fog amíg mindkettőnknek jól esik. Elalváshoz és reggel mindig kéri, éjjel kb. kétszer kel. Napközben változó, hogy mikor szopik, ha foga jön, vagy nyűgös akkor többet, de ha fél napig nem vagyunk együtt azt is gond nélkül kibírja. Ez persze ritkán fordul elő, mert megmondom őszintén, ha már csak egy órára ott hagyom valahol, tíz perc múlva hiányzik.
Mert imádom, és most megyek is megpuszilgatni, persze csak óvatosan, nehogy felébredjen.
Ja és ad már puszit, általában csak akkor ha ő akarja, de akkor nagyon sokat és mindenkinek. És megtanulta, hogy a lépcsőfordulóban pusziadás van.

Joghurt sarokkal

Igazából nincsenek is tüneteim. Valamiért úgy emlékszem Szezivel több volt (lehet, hogy itt az ideje leszokni az összehasonlítgatásról). Ettől persze aggódni kezdek, aztán ha van valami kis apróság, akkor örülök. Kivéve, ha az émelygés, vagy egy elérhetetlen dolog kívánása.

Délelőtt fotóztunk egy kisfiút. A fotózás végén joghurtot evett. Egy ilyet:

És kb. azóta kívánom ezt a cuccot. Óriási szerencse, hogy nincs most autónk, mert már tuti elküldtem volna Hubyt a teszkóba, de leginkább én magam mentem volna. Az sem jelentene akadályt, hogy este fél 11 van. Na mi ez ha nem jel? Neszeneked Nati.

u.i.: Azzal nyugtatom magam, hogy mire hazaérnék vele a boltból, úgyis elmenne a kedvem tőle. 

Újra felültünk a körhintára

Amikor tervezni kezdtük Szezi testvérét, valamiért azt gondoltam, hogy majd minden úgy fog történni mint vele. Mondjuk az angliai teherbe esést leszámítva. Gondoltam, hogy megint tavasszal szülök majd, és majd megint akkor leszek terhes, amikor nem számítok rá és ugyanúgy azonnal látom a két csíkot és pánikba esek. Eszembe jutott többször persze a mondás, hogy minden terhesség és minden gyerek más, de rögtön el is hessegettem a gondolatot. Kár volt.

Eddig nagyjából minden másképp történik, de igazából nem bánom. Biztos voltam benne, hogy nyári szülésem lesz, mert igazából szerettem volna elkerülni, hát persze, hogy ezzel jól be is vonzottam magamnak. No nem mintha bánnám.
Két hónappal ezelőtt biztos voltam benne, hogy terhes vagyok - mindenféle tünetet produkáltam - és baromi csalódott voltam, mikor kiderült, hogy nem. Aztán következő hónapot elég lazára vettem, az azutánit meg még inkább. Ebben a hónapban már voltak tüneteim, de nem túl erősek és citromtortát se kívántam (csak kólát meg hamburgert). A teszteléssel se siettem, vártam vagy 3 napot. A fránya pálcika is megviccelt. Először egy csíkot se láttam, aztán nagy nehezen egy fél kontrollcsíkot. Na itt kijöttem a vécéből, mert Szezi vinnyogott (hiába akartam hajnalban kisunnyogni, korán kelő lett a kis madaram). Kicsit autóztunk, meg Autó Artúrt olvastunk, amikor visszamentem, mert nem hagyott nyugodni a kíváncsiság. Hát láttam valami halvány, nagyon nagyon halvány tesztcsíkot is, a kontrollcsík még mindig nem volt száz százalékig látható. Ilyen fránya lassú tesztet még sosem láttam. Aztán ahogy telt-múlt az idő úgy erősödtek a csíkok, délutánra már teljesen egyértelműen ott virítottak. Közben felkeltettem Hubyt, meg csináltam egy csomó mindent, de nem éreztem magam terhesnek. Sőt még most sem igazán. Ja és nem pánikoltam. Örültem. Szépen csendben. Ennyit tesz, hogy második gyerek?
Tünet azóta sincs sok. Szezi szopik mint a bajnok, nagyon anyás, kicsit talán nyűgösebb is, bár szerintem foga is jön, éjjel óránként kelt sírva és átlátszó takony folyik az orrából. Szóval zajlanak az események. Próbálom visszafogni a kóla fogyasztást, émelygés semmi, egy kis cicifeszülés, egy kis hasfeszülés itt-ott. Ó és igen a farokcsontom sajog, úgy emlékeztem ez majd csak később jön.

Egy nap képekben

Egyrészt mert önmagukért beszélnek (mármint a képek) másrészt, nem vagyok épp írós formámban, de szerettem volna megörökíteni ezt a szombatot, mert reggeltől estig nagyon jól sikerült.

Az előzményekről csak annyit, hogy egy hétig beteg voltam, leginkább feküdtem vagy vegetáltam. Egyik sem könnyen kivitelezhető Szezi mellett, de Huby és Nóri nagyon sokat segítettek, így sikerült öt nap alatt kilábalnom a nyavalyából. Pénteken már egész jól voltam így bevállaltam a hét elején megbeszélt szombati kirándulást, előtte az úszást, és este a szalonnasütést.

Szeretem a szombat reggeleket. Olyankor mindig rádumálom Hubyt hogy reggelizzünk valahol, és aztán vigyük Pufeszt úszni. Most se volt másképp, csak picit fogtunk mellé a Hullám büfével. Még nem sültek ki a péksütik mire odaértünk. Cserébe viszont nagyon finom kávét kaptunk. Az úszás kívülről elég vegyes képet mutatott, Szezi legtöbbször inkább kijött volna a medencéből, vagy engem keresett, de a dobálás meg a labdázás azért tetszett neki.

Mivel Huby keresztelőt fotózott a Piusz templomban, adta magát hogy a Paulusban ebédeljünk (fene a jódógunkat mi? :) ) Szezinek nagyon bejött az ottani kaja, mindent megkóstolt, sőt mindenből követelt. Kezdte a gyümölcslevessel, aztán egy kis lencsefőzelékkel folytatta, majd jöhetett a brokkoli krémleves. Egyedül a mákos nudlira fintorgott egy kicsit.

Teli hassal szinte garantált volt az elalvás a kocsiban. Bükkösd nincs messze, de pont elég idő telt el ahhoz, hogy olyan mélyen aludjon Szezike, hogy simán áttegyük a mei-taiba, így a kirándulás első pár állomását (három lovat) átaludta. Aztán felébredt, és már ment is etetni.

Persze, a szamarak, a kecskék és a halak sem maradhattak éhen, sőt még egy kis csajozás is belefért a rendkívül elfoglalt másféléves szombat délutánjába. Aztán apába kellett életet lehelni, végül egy kis szőlőevéssel zártuk a napot.

Kifogás, nyafogás

Mindig csak a kifogásokat keresem magamnak, hogy miért nem írok. Nincs időm. Ha van akkor fotó nincs amit mellékelhetnék. Tényleg miért nem fotózzuk ezt a gyönyörűséget gyakrabban? Na de ennek most vége. Írok és kész.

Szezi taknyos. Pár napja folyik az orra, olyan igazi  kis maszatfejű ettől. Persze törölgetem ahogy bírom, de utálja, ordít így be kellett vetnünk már a porszívót is. Eleinte ordított szegénykém, aztán kitaláltam, hogy a Dalmata orrát is szívjuk, sőt Szezi maga tarthatja a szívókát. Ez persze tetszett neki, még arra is hajlandó volt, hogy magának odatartsa a szerkentyűt. Aztán ahogy érezte a szívó erőt megrettent és sírni kezdett. De aztán meg a maci meg a csibe orrát (tudom nincs orra, de most mindegy volt) is szívtuk és így már kicsit jobb móka volt. Olyannyira, hogy másnap már követelte, hogy legyen kutya-, maci és csibeorrszívás.
Szezi  fut. És közben szopja az ujját. És még kiabál is közben. A futáshoz nagy tér kell és valaki aki kergeti, vagy valaki akit ő kergethet. És közben kacag. Imádom.
Szezi issza a levest. Mert kanállal enni lassú. Meg uncsi, olyat bárki tud. Azért először szépen kanállal eszi, aztán megunja és etetni kell - természetesen a mi tányérunkból. Aztán fogja a tányért és kiissza a levest. Ma este a tökfőzelék járt így, és ez nem az én főztömet minősíti, hanem Szezi ügyességét bizonyítja. Amúgy meg egészségesebb a főzelék ha nem túl lisztes.
Szezi tudja hol van az orra. És a feje, meg a haja, a lábait is megmutatja, és azt is hogy a zoknit hova kell húzni. Sőt még a pelusban lévő dolgokat is tudja (kuki, pisi, kaki). A bili téma is kezdi érdekelni. Múltkor Massimo haverjánál bandáztunk és nagyon érdekelte a téma, volt ott még egy bili és őt is ráültettük. Csak ült ott egy darabig, majd felállt. A bili üres maradt, de egyelőre még nem is erőltetem a témát. Majd ha érdekli akkor megint próbálgatjuk. A vécébe szeret bejönni velünk és vécépapírt tépni, és a lehúzó gombot megnyomni.
Szezi mindent ért. És érez. Ha sírok megvigasztal. A puszit viszont nem osztja két kézzel. Általában reggel könnyebb rávenni a pusziadásra, és ha egyszer belelendül akkor mindenki puszit kap a környéken. Köszönni viszont szeret és mindenkinek szokott. Múltkor mentünk az utcán és minden szembe jövőnek integetett és köszönt. Kicsit furcsán mondja a sziát, valahol a szia és helló között mond valamit. De nagyon lelkes és mindenkit megnevettet.

u.i.: Azért fotó nélkül mégsem maradhat a bejegyzés...

Utazás az Őrségbe 0. nap

Úgy tűnik nálunk ez már családi hagyomány: mi vagy délben indulunk el valahonnan, vagy mindenhova délben érünk oda. Sosem felejtem el azt a családi nyaralást (no nem csak ezért) amikor Horvátországba mentünk és apukám már jó előre mondogatta, hogy készülődjünk, induljunk, mert ő nem akar délben Zágrábba érni. Naná, hogy akkor kortyoltunk bele a kávénkba a Jelasics téren, amikor eldördült az ágyú. (Ott így jelzik a delet). No nem baj majd másnap kijavítjuk a dolgot. Apu ismét felhívta a figyelmünket arra, hogy nem szeretne délben Splitbe érni (ezt már tényleg megértettem, nyár közepén elég meleg volt a tengerparti városban), természetesen ezt sem sikerült teljesíteni. Ez az átok valahogy azóta is rajtam ül.

Hiába keltem 8-kor, hiába pakoltam mint a güzü, hiába küldtem el a fiúkat a játszótérre, hogy nyugodtan rohangálhassak a lakásban. 11.45-kor gördültünk ki a garázs elől. Kicsit javított a hangulatomon, hogy Szezi kb. 5 perc alatt elaludt. Előre is ültem és élveztem a nyaralás első perceit.

Az útvonal megvizsgálása után Maracaliban terveztem az első megállást, ebéddel egybe kötve, de azért hozzátettem, hogy mindez Szezifüggő (ahogy szinte minden a nyaralás során - mint ez később kiderült), ha előbb ébred fel, előbb állunk meg. El is képzeltem magamban, hogy milyen helyen ennék: legyen kert, hinta, mászóka, és persze messze az úttól zárt helyen, hogy Szezit bátran szabadjára engedhessem, és a telepakolt kocsira is rálássunk. Ugyan nem elsőre (hanem csak kb. ötödikre) de megtaláltuk a tuti helyet. Bónuszként még állatsimogató is volt, Szezi teljes extázisba került és még mielőtt az étterembe bementünk, nyuszikat kellett etetni. 

A pincérek nagyon kedvesek voltak, mosolyogtak. Hamar kiválasztottuk az ételt és gyorsan ki is hozták. Szezi is megkóstolta a fokhagymakrém levest, a palacsinta is ízlett neki, de két fogás között megnézte a helyi cicát és felfedezte a kertet. Mivel kipakoltam indulás előtt valamiért Huby nadrágjából a cigijét és az öngyújtóját, kért egy szálat a pincérektől és a pulton hagyott egy százast erre a nemes célra. A lentebbi képen látható, mit hoztak neki. Szóval ezúton is mindenkinek szeretnénk ajánlani a Lóki Csárdát Marcali után, csak a legjobbakat tudjuk elmondani róluk. 

Ebéd után megnéztük a többi állatot is. Bár volt csacsi, kecske és birka is, a coca volt a nagy kedvenc. Szezi óriási lelkesedéssel tépte neki a füvet (vagy amit ott talált) etette, és hozzá nagyokat röfögött.

Az út felén már túl voltunk, de valahogy a Zalaegerszegre vezető út nagyon hosszúnak tűnt. Eleredt az eső is, és bevallom kissé borús lett a hangulatom ettől. Az idő Őriszentpéteren sem volt jobb, de a szállás legalább tetszett. Kisebb volt mint amire a képek és a leírás alapján számítottam, de hármunknak pont megfelelt.  Átrendeztük kicsit a szobát, a fotelágyat a francia ágy mellé toltuk, jó helye lesz ott Szezinek - gondoltam.  Megint tévedtem: Szezi inkább köztünk aludt el és ott is maradt egész éjjel. Egyszer ébredt csak fel csodák-csodájára.

Ír, olvas, koncertre jár

Nagyon mozgalmas napon vagyunk túl. Volt igazolvány kép készítés, koncert és nagy alvás, aztán egy-két új szó tanulása. Csoda, hogy rekord gyorsasággal aludt el ma a kis Pufilufink?

Egy picit visszakanyarodnék még tegnapra. Új rekordot döntöttünk nem alvás terén. Szezi este negyed 11-kor még az étkező asztalnál ült és pónis könyvet olvasott.
Itt be kell szúrnom egy pár mondatot, miszerint köszönjük Nicnek és Balunak és főleg Csipunak a sok kölcsönkönyvet, Szezi falja őket. Olykor szó szerint, bár egyet mi felejtettünk kinn múltkor a teraszon és az eső hatására, hogy is mondjam kicsit szétváltak az oldalak. No de a lényeg az, hogy Szezi nagyon szereti a könyveket, van hogy már egyedül is elnézegeti őket, de azért a legjobb ha velem vagy az apjával elhelyezkedhet a babzsákban és mi mesélünk neki.

Reménykedtem, hogy majd reggel sokáig alszik, de érezhette, hogy dolgunk van, mert fél 8-kor egy határozott NEM felkiáltással felült és számára elkezdődött nap. Ilyenkor még azért kicsit kómás, így hajlandó bizonyos mutatványokra (Amit ugye én nem erőltetek, ááá dehogy produkáltatom. Ez nem is az, hiszen csak az apja hallja, sőt ő sem, mert alszik.). Például megmutatja mit csinál a majom (ütögeti a fejét), mit mond a kakas (kukú), hogy csinál a nyuszi (felhúzott orral tátog) és néha még egy-egy puszi is elcsattan. Aztán magához tér és már csak nemmel válaszol minden felkérésre, felhívásra, és felszólításra. Azért a peluscsere után a pisis batyut kiviszi a kukába ha kérem.
Reggeli után Bólyba indultunk Szezikének személyi igazolványt csináltatni.
Itt megint meg kell állnom a sztorizással egy pillanatra. Először is a reggeli. Szezi egyedül bemászik az etetőszékbe (ami asztalra szerelhető, de mivel szakadásnak indult, van alatta, egy rendes szék és annak segítségével simán bemászik) majd joghurtot kanalaz, vagy melegszendvicset falatoz. Amint meglátja, hogy iszom azonnal mutat és a nemö nemö nemö szavak ismételgetésével jelzi, hogy kér. Szívószállal szeret inni, de a pohárból ivás is egyre jobban megy, már ritkán borítja magára, vagy nyeli félre a vizet.
A személyi igazolvány meg azért kell, mert én szeretnék tengerparton nyaralni. Igaz, hogy ennek sokkal nagyobb akadályai vannak mint Szezi úti okmányai, de azért gondoltam tutira megyek, hogy ne ezen múljon. Kaptunk egy tippet, hogy Bólyban kevesen vannak és hamar megy az ügyintézés.Valamint az sem utolsó szempont hogy közel van. Tényleg alig volt valaki, hamar sorra kerültünk. Amíg vártunk, Szezi jött ment, haverkodott. Amikor bementünk nagyon kedvesek voltak az ügyintézők, persze Szezka elvarázsolta őket. Úgy ült a kis széken a fotózásnál, mint egy igazi fotós gyerek.

Épp csak nem mosolygott. Nagyon meg voltam hatva tőle, annyira profin viselkedett. Miután végeztünk, a hátamra kötöttem (a betörés alatt lévő kölcsön népmesés kendőbe) és elindultunk, hogy egy kávézót keressünk.

 

Huby megszólított két hölgyet, akik a kerékpárjukra támaszkodva beszélgettek és megkérdezte, hol ihatunk egy jó kávét. Remek ötlet volt az érdeklődés, mert sosem találtunk volna rá az eldugott cukrászdára. Szezi kapott tölcsért, mi kávéztunk-sütiztünk. Mosolyogva nyugtáztuk az autó fele sétálva, hogy a két hölgy még mindig ugyanott-ugyanúgy beszélget. Aztán tovább indultunk Palkonyára, Halász Judit koncertre. Bevallom őszintén, a koncert engem izgatott a legjobban, Szezit csak alibinek vittem. Ő nem is élvezte annyira, talán az álmosság és a meleg sem segített. Szezka inkább a többi gyerekkel-felnőttel volt elfoglalva, elcsavargott és kunyerált, sőt volt hogy elvett ezt azt innen onnan. Győztük követni, hogy kinek kell visszavinni a játékokat.

Hazafelé a kocsiban minden igyekezetem ellenére sem tudtam elaltatni a kis malacpudingot, de otthon már sikerült, olyan jól, hogy délután négykor még szundított. Pedig a Papához meg a Nórihoz készült. Kb. öt óra volt mire odaértek Hubyval, és este fél tízre mentünk érte. Apukám azzal fogadott, hogy Szezi azt mondta kacsa (kaka) és papa meg Nóri (nóó). A kacsát mi is hallottuk később, de nagyon fáradt volt már Szezi így a többi produkcióját nem élvezhettük. Itthon rögtön az ágyba repültem vele és rekord idő - kb. 15 perc - alatt elaludt. Én meg jöttem blogot írni, hogy végre olvashassatok rólunk.