Ördögikör

Életem első tíz kilóméterét egyhuzamban a Palkonyai dülőfutáson tettem meg, ezért úgy gondoltam, hogy a villányi Ördögi kör már nem sok meglepetést fog okozni. Az egész verseny szélsőséges volt: a terep, az időjárás, a teljesítményem, de összességében csodás élménnyel gazdagodtam.

Napok óta tartó hőség végét jósolták péntekre, így amikor Zsófival elindultunk Villányba, sötét eget láttunk magunk előtt. Nagyon örültünk, de kicsit tartottunk a jégtől és a villámoktól. Mire leértünk teljesen befelhősödött, még viccelődtünk is ezen, hogy mit fogunk csinálni ha megkapjuk az égi áldást. Mindketten izgultunk kicsit, sőt én nagyon. Felvettük a rajtszámot, Kata vezetésével bemelegítettünk és már álltunk is a rajthoz.

Úgy dobogott a szívem, hogy alig bírtam elindulni. Anett pulzuskontrollja járt a fejemben, meg hogy nem szabad gyorsan kezdeni. Úgy éreztem totál merev vagyok, és erővel fogom vissza magam. Nagyon hamar szólt a telefon, hogy 1 km, meg is lepődtem, meg az időn is utólag (6.31 - mi van ha nem fogom vissza magam?). Aztán persze szépen belassultam, mert elkezdett emelkedni a pálya. Amíg bírtam kocogtam, de aztán felfelé csak a séta ment. Azon a nagyon kevés sík részen ami volt futottam. 3.5 km körül felértem egy dombra és olyan gyönyörű látvány tárult elém, hogy lelassítottam gyönyörködni. Aztán a fák mögül kiérve elém tárult egy völgy majd egy újabb domb a távolban, és rajta a felfelé kaptató előttem futók. Na ott akkor hangosan káromkodtam egyet. 5.5 km-nél volt az első - és egyetlen - frissítő. Víz és fröccs, maradtam az előbbinél. Mindjárt két pohárral kértem, az egyiket magamba, a másikat magamra öntöttem. Elkövetve azt a hibát, hogy a cipőmre is jutott, erre legközelebb nagyon fogok figyelni, mert a vizes cipő nem kényelmes. Még egy kis domb, még egy kanyar, egy hatalmas lejtő és az aljában a meglepetés: fel kellett “futni” egy olyan meredeken ami még sétálva is nehéz volt felfele és persze lefele is. Itt szerintem senki sem futott, én a túlélésre hajtottam, főleg a lejtőn.

Fotók: Csuka László Innen aztán már könnyű menetnek ígérkezett a verseny, 4 km, viszonylag sík, inkább lejtős terep - lefelé a szar is gurul ugye. Na jó azért 8.5-nél úgy éreztem, hogy én akkor most megállok. Nem is tudom mi vitt előre, totál magányban futottam, előttem is mögöttem is messze voltak a többiek. Úgy számoltam, hogy még ezer méter lehet hátra (nem pont 10 km volt a kiírásban, hanem kicsit több), amikor egy utcára kanyarodtam ahol már szurkolók is voltak. Ez hatalmas erőt adott, aztán már kiabálták is hogy itt a cél mindjárt és hallottam a szpíkert, aki már a nevem mondta.Én csak azt néztem, hogy bakker hol a cél? Ja egy balkanyar még visszavan! Besprinteltem, és már a kezembe is nyomtak egy üveg rosé-t, meg egy ásványvizet. Megcsináltam!!! Bár többször dörgött az ég és villámlott is, egy csepp sem esett. A befutó után talán egy icipicit szemerkélt, vagy valaminek a széléből kaptunk, mert láttunk szivárványt. Röviden összefoglalva, a szélsőségek versenye volt. Vagy nagyon felfele, vagy nagyon lefele kellett futni, csak az utolsó pár kilóméter volt sík. Végig lógott a vihar lába, villámok, mennydörgés kísérték az utam. Voltak nehéz pillanatok, de összességében csodálatos futás volt, gyönyörű tájjal, a beérkezés után katarzissal, zsíroskennyérrel és higított roséfröccsel.

Újra az Adrián

Foglalás az utolsó pillanatban, tökéletes utazás, nyugodt, punnyadós első napok. Röviden összefoglalva így néz ki az idei horvátországi nyaralásunk. Persze, azért voltak csavarok a történetben.

Eredetileg nem is gondoltunk arra, hogy idén lesz horvát nyaralás. Erdélybe és Angliába készültünk esküvő kreatívokat fotózni. Aztán nyár elején kiderült, hogy ezekbe az országokba nem tudunk utazni, csak ha vállaljuk hazatértünkkor a karantént. Amikor ez kiderült, én évekre előre lemondtam magamban minden utazásról. Aztán persze eszembe jutott az Adria, meg hogy felszabadult némi időnk és némi pénzünk, és elkezdtem apartmanokat keresni. Ez nálam kb. úgy néz ki, hogy nyitva van a google crome-ban 122 booking oldal, megspékelvén egy-két airbnb és adriatic.hr füllel. Mivel a tökéletest keresem - legyen olcsó, part menti, tágas, két hálóval és nagy terasszal és ne Dél-Dalmáciában legyen - ezért nem volt könnyű a helyzet. Aztán a végén persze mégis kompromisszumot kellet kötni. Ráadásul nagyon sokáig nem is mertem foglalni, mert azt rebesgették, hogy Horvátország is besárgul és akkor még a befizetett apartman díjat is bukjuk. Augusztus 21-én terveztünk indulni, 19-én még nem volt szállás, bár akkor már tudtuk, hogy biztos megyünk. Aztán aznap éjjel miután minden gyerek elaludt, leszűkítettem a 122 fület 4-re és Hubyval kiválasztottuk AZ apartmant. A kompromisszum ezúttal az lett, hogy nem közvetlenül a parton vagyunk. A többi viszont stimmelt. Vir szigetet választottuk, az apartmannak hatalmas terasza van (épp ott ülök - sőt fekszek a sarokkanapén) a konyha is jól felszerelt, és egész jó áron - 139.000 Ft/6 nap vettük ki. Hogy miért 6 nap? Van egy olyan megérzésem, hogy augusztus 27-én éjjel már otthon kell lennünk. Hátha egy kisbaba akinek az édesanyja megkért, hogy a szülését kísérjem épp akkor születne?!

Tehát lett szállás. Az utazást már korábban megszerveztem. Az utóbbi évek egyik legjobb döntése és húzása volt, hogy az indulás délelőttjére a pakolás idejére, elhívtam a szuper bébiszitterünket Dórit. Reggel nyolcra jött, ezért aztán mindenkinek viszonylag korán fel kellett kelni. Amellett, hogy Solymit lefoglalta, reggelit csinált és elmosogatott, még engem is nyugtatott, biztatott. Az utóbbi tíz év legsimább és legnyugodtabb indulása volt. Az első állomásunk Zákány volt ahol egy kis családi bulit követően aludtunk egyet, majd hajnalban indultunk. 3.50-re húztam fel az órát (valójában beállítottam a telefont). Fél 5-kor már mind a kocsiban ültünk. Ehhez persze az kellett, hogy előző este megcsináltam a szendvicseket és szinte minden a kocsiban volt már. A fiúk mind felébredtek és Letenyéig fenn is voltak. Az első izgalmam a határon átjutás volt. Egyrészt azért, hogy vajon mekkora sor lesz, másrészt azért, hogy minden papírt, regisztrációt, kutyafülét rendben találjanak. Szándékosan nem szombaton, hanem pénteken mentünk, de az előzetes híreket olvasva kb. bármire számíthattunk. A gps rögtön a kishatárra vitt, és jól tette. Két autó állt előttünk, három és fél perc alatt jutottunk át. (Szezi stopperelte.) Hamarosan - Huby kivételével - mind elaludtunk és Karlovac környékén ébredtünk egy benzinkúton. Huby már benn volt, én mentem utána, mialatt a fiúk békésen aludtak. Épp kikértük a kávénkat amikor megjelent Zente, kapott is gyorsan egy csokis croissant-t. Persze ahogy leültünk enni-inni, jött Szezi is. Solymi már csak induláskor ébredt, aztán vissza is punnyadt kicsit. Nem terveztünk több megállót, de végül a tengerhez érve Jasenicénél még egyszer kiszálltunk egy kávéra (jó drága volt, 13 kuna - 600Ft) és némi futkosásra, kardozásra, hintázásra. Ott már nagyon meleg volt, alig vártuk, hogy végre Vir-re érjünk. Persze az apartmant nem foglalhattuk még el, de a szállásadó nagyon rendes volt, a cuccokat lepakolhattunk, átöltöztünk és irány a tenger! Solymi is gyorsan megtanulta ezt a szót, és csak mondogatta: Tengerbe, tengerbe! A part közel van - Szezi lemérte, 3 perc. Mostanában amúgy szinte mindent lemér, hogy meddig tart, érdekes tapasztalás nekünk is. A tengerpartról és az első napról a következő posztban olvashattok!

A tenger - Tribunj 2019.

Biztos vagyok benne, hogy nálam nagyobb és tehetségesebb költők, írók, szerzők megfogalmazták már előttem, hogy mit is jelent nekik a tenger. Nem is tervezem, hogy a babérjaikra török. A tenger nekem egyszerűen egy csoda. Gyógyír minden bajra.

Az első éjszakánk nem sikerült túl fényesre. Úgy mondanám inkább, hogy több száz alvótársunk volt, konkrétan szúnyogok, csak ők nem aludtak. Helyette szorgosan csipkedtek minket. Főleg a finom puha Solymit és engem. Solymi ennek köszönhetően húsz percenként megébredt, így vele én is. Nagyon morcosan és nagyon rosszkedvűen ért minket a reggel. Hubyt meg is kértem, hogy menjen le a fiúkkal a partra reggeli előtt, és én szeretnék még aludni kicsit. Beállítottam az órát fél kilenc előtt kicsivel, hogy az ágyból majd egyenesen a reggelihez battyogjak csak. Nem volt könnyű felkelni. Továbbra is morcos voltam és fáradt. Aztán szépen a tea, a finom szendvics, a Tündi-féle szuper cappuccino hozta vissza belém a lelket. Az igazi megváltást azonban, a tenger hozta. Selymes, hűvös, tiszta, kék, zöld, körülölelő, frissítő, simogató imádott tenger.
Három strandon voltunk eddig Tribunjban. Az első a városi strand volt, ami legközelebb van a szálláshoz. Kavicsos és betonos helyek váltották egymást. Sok büfé van a parton, zuhanyzási lehetőség, és sok ember. Konkrétan Solymi mellett a vízparton ülve többször az emberek szőr szálait meg tudtam volna számolni. Így második nap egy kicsit sétáltunk egy viszonylag eldugottabb sziklás részhez, Luca kísért minket és mutatta meg a helyet. Itt már jobb volt búvárkodni is, kicsit kevesebben voltak. Solymi nagyjából bárhol jól elvan. Kavicsokkal játszik, brümmög az autójával, pacsál a vízben és a körülöttünk lévők kajáját kunyerálja. Persze amilyen cuki adnak neki. A harmadik strand - egy hosszú kavicsos partszakasz

 kb. 5 perces autóútra volt a kikötő után. Itt ugyan nem lehetett olyan jól búvárkodni - lehetett, csak nem volt igazán látványos a vízivilág - de lehetett kavicsozni, matracozni. Sőt Hubyval kb. 3 percet kb. ötven méterre eltávolodva kettesben töltöttünk és ezalatt a fiúk remekül megvoltak. Szezi vidámparkot épített két remeteráknak, Zente aludt, Solymi megpróbált mellébújni, de a vége az lett, hogy a fejére ült és felébresztette.

A tengerhez nálunk még az is hozzátartozik, hogy Szezi kicsi kora óta szertartásosan megcukrozza a vizet. Egész pici volt még amikor azt gondolta, hogy a sós vízet egy kis kávéba való cukorral majd megédesíti és mára már hagyománnyá vált a művelet. 

Bizovacke Toplice, az eszéki "tengerpart"

Lassan egy éve szemeztem ezzel a stranddal, a Facebookon jött szembe, és tetszett a fotók alapján. Végre sikerült megszervezni egy napot, és nem bántuk meg. Egy óra útra tőlünk, szuper medencék, finom kaja, kedves személyzet.

Egész napos strandolást terveztem, mivel egy óra autóútra van a hely, bár kicsit aggódtam, mert nem vagyok az a fűben-napon órákig fekvő típus, és most Solymi sem társam ebben épp. Tíz órakor indultunk, hihetetlen, de veszekedés nélkül. Előre kinéztem a strand weboldalán, hogy tudok olyan jegyet váltani, amihez ebédet is adnak, így a kajapakolás stresszt eleve elkerültem. Törölköző, fürdőruhák, Solyminak váltás cucc, pelus, hordozókendő. És persze, matrac, szemüveg, békatalp. Lett három csomagunk a rövid kiruccanás ellenére is. Nagyon gyorsan eltelt az út, Beremenden egyszerre ellenőrzött minket a magyar és a horvát határőr így hamar átértünk. Parkoló is volt, majd a bejáratnál jutott eszembe, hogy nem néztem meg lehet-e kártyával fizetni. Kunánk csak annyi volt amennyit a perselyekből elhoztunk, szóval egy kisebb fejezet lepergett előttem az életemből, de szerencsére elfogadták a kártyát. Mindenki beszélt angolul és kedvesen tájékoztattak, hogy a hűtőtáskát sajnos nem vihetjük be. Huby kínjában röhögött, mert külön visszament a kocsihoz érte, tök feleslegesen. Reméltem, hogy ez lesz az első és utolsó probléma és nagyjából teljesült is a vágyam.
A nagy medence mellett egy füves részen foglaltunk magunknak nyugágyat, nagyon sok volt mindenfelé, mindegyikhez napernyő tartozott. Több öltöző is volt, amit megrohamozhattunk, aztán irány a víz. A medence egy tengerpartot imitál, óránként van hullámzás is, és hangosan szólnak a horvát slágerek. Totál Adria-part fíling. Eleinte idegesített a zene, mert túl hangos volt (Huby szerint csak nekem és túl közel voltunk a hangfalakhoz), de aztán hozzászoktam. Sőt, amikor a horvát slágereket spontán próbáltuk Hubyval felváltva magyarítani, még röhögtem is. Amíg a fiúk a csúszdát fedezték fel, mi Solymival a belső részben úszkáltunk, mert a déli naptól féltettem magunkat. Bent több medence van, kint egy nagyobb és a fő étterem mellett egy kisebb. Ebédre pizzát vagy hamburgert tudtunk választani, megkóstoltuk mindkettőt. A pizza nem győzött meg, de Szezinek ízlett. A hamburger finom volt, és sok krumplit adtak hozzá, szóval bőven jóllaktunk a négy adag kajával öten is. Negatívum, hogy csak műanyag palackos fél literes üdítő van, amihez még műanyag poharat is adnak szívószállal. Kényelmesen, komótosan ettünk, közben egyet csobbantunk is a fiúkkal, mert nagyon meleg volt. Sajnos a kávézóban nem fogadtak el kártyát, se a fagyisnál, de 1-1 gombócra futotta a kunából, amit vittünk. Közben kiderült, hogy a koktél bárban is van kávé és ott van terminál is. Igaz, nem mindig működik, akkor egy kicsit várni kell. Erre a pultos srác hívta fel a figyelmet angolul és nagyon kedvesen, és előre elnézést kért.
A medencében a hullámzások között animátorok szórakoztatták az amúgy sem unatkozó népet. Az egyik táncos bulizós csajhoz mi is beálltunk, élveztük a fiúkkal, bár engem kicsit zavart, hogy én vagyok az egyedüli felnőtt, a többiek csak néznek és fotóznak-videóznak a telójukkal. No, de hát legyen egy jó napjuk nekik is! Solymi is jól érezte magát, a vizet imádja, így sokat pancsoltunk. Amikor kinn voltunk akkor képes volt fél órát eljátszani egy jégkockával félig telt pohárral (a koktélok maradéka) és két szívószállal, sőt aludt is egy órát. Nagyon jó hangulata van a helynek, szeretem, hogy a horvátok mosolygósak, lazák, kedvesek.

Este hatkor éreztük úgy, hogy lassan készülődünk és haza indulunk. Akkor még nagyon meleg volt, így lehet, hogy legközelebb inkább későbbre időzítjük az érkezést és tovább maradunk. A strand 20 óráig van nyitva.
Ami tetszett: a hullámmedence, a nagy tér, sok szuper nyugágy, finom ételek, kedves személyzet, jól kialakított öltözők, sok sportolási lehetőség, animátorok.
Ami negatívum volt: nem tudunk mindenhol kártyával fizetni (de erre fel lehet készülni előre), a sok műanyag (fél literes palackok, poharak és szívószálak).

Hazafelé Valpovó mellett megálltunk vacsorázni egy nagyon hangulatos étteremben. Az asztalok egy játszótér mellett, körben hintaágyak, a kiszolgálás kedves, figyelmes, babaszék és pelenkázó is volt. És nagyon finom volt a nagy adag kaja.

Bizovacke toplice
https://www.bizovaci-termalfurdo.com/

Park étterem Valpovo
https://restoran-park.hr/

Spongyabob a gyógyszer

Vacsoránál arról beszélgetünk Szezivel, hogy egy éve szomorúak voltunk, mert Solymit a kórházban kellett hagynunk.
- Hülye kórház - mondja Szezi.
- Jó hogy, volt kórház, segítettek Solymin.
- Persze, kapott antibájntikomot, meg átszúrták a kezét
- Antibiotikumot nem kapott, csak olyan gyógyszert ami segített, hogy a tüdejéből felszívódjon a víz.
- És az mit csinált? Leküldték Spongyabobot a tüdejébe egy fúróval? És miután magába szívta a vizet, kifúrta magát és kiment Sólyom fenekén.

Sólyom születése

2018. 06. 09. 17:00

Az első komolyabb kontrakciókat hajnalban érzem. Valahogy azonnal tudom, hogy ez most más mint eddig. Egy dörgésre-villámlásra ébredek és arra, hogy nem csak keményedek, hanem fáj is. Nehezen, de sikerül vissza aludni. Reggel hétkor újabb fájdalmas kontrakciók jönnek, de nem lesz rendszer. Viszont folyamatosan fáj és feszít a derekam. Szólok Tündinek, megbeszéljük, hogy délig biztos nem lesz semmi, mert délelőtt még a fiúknak úszóversenye van. Nórit és Rolit már áthívom, együtt visszük a fiúkat az uszodába, Huby fotóz, nem tud segíteni. A versenyen sok ismerős van, mindenki megállapítja, hogy mindjárt szülök és én bólogatok, hogy igen így van. Lemegy Zente bemutatója, és 11 fele már tudom, hogy szülés lesz, ahogy azt is, hogy Szezi élete első 50 méter hátját még meg fogom nézni. Ezért aztán 1 órára hívom Tündit, Esztert a dúlát és Szentit a fotóst. Lemegy a futam, izgulok, hogy Szezi célba érjen. Egy igazi kis hős, beszurkoljuk a célba, és nem is utolsóként. Én közben keményedek, fáj a derekam, szuszogok. Hazaérünk, Nórival ebédet csinálunk. Nekem már nincs nagyon étvágyam. Úgy érzem folyamatosan csinálnom kell valamit. Pakolok, takarítok, főleg a nappalinak azon a részén ahol szülni tervezek. Pontban egykor megérkezik Tündi és Eszter. Örülök nekik nagyon. Szenti is befut. Csokitortát kérek tőle számon. Előző éjjel lagziban volt és viccesen írtam neki, hogy hozzon tortát!  A lányokkal leülünk a kikészített párnákra a kanapé elé, és beszélgetünk, nevetgélünk. Szépen lassan bemelegedünk. Eszter gyertyát gyújt, előveszi az illóolajakat. Tündi kipakol. Sokat röhögünk. Huby még az eredményhirdetést fotózza. Tudom, érzem, hogy addig nem fog jobban beindulni, míg haza nem ér. A fiúk is ott sertepertélnek, egyelőre nem zavarnak. Két óra fele hazaér Huby. Teljes izgalomban van, azonnal kérdezi, hogy mit csináljon. Semmit - mondjuk neki nevetve. Na jó csókolj meg, mondom neki. Az Ina May könyvben (Spirituális bábaság) is mindig csókolóztak a párok. Tündiék kimennek kicsit, kettesben hagynak Hubyval. Elsírom magam. Félek. Nem tudom pontosan mitől, van egy rossz érzésem, hogy valami baj lesz a babával.Félek belemenni a szülésbe. Huby vigasztal. Én is nyugtatom magam, hogy akármennyire is félek, ez a baba akkor is meg fog születni, szóval engedek neki.

Nagyon szépen fokozatosan belemegyek a szülésbe. Kérem, hogy sötétítsenek be és hogy mindig legyen csukva mindkét ajtó. Sokat iszom, sokat megyek ki pisilni. Egyre sűrűbben jönnek a fájások, de még viszonylag elviselhető. Eszter a térdem masszírozza muskotályzsályával. Nagyon jó érzés. Kezdek módosult tudatállapotba kerülni, de közben mégis nagyon tudatos maradok. Furcsa kettősség ez. Élvezem a szülést. Tündi, Eszter és Huby egy burkot képeznek körülöttem, Szenti észrevétlenül fotóz. Zavarni kezdenek a fiúk, megkérem Nórit, hogy kicsit vigye át őket a másik szobába. Szezi annyit mond, hogy kiabáljak nyugodtan ha úgy érzem. Még nincs kedvem kiabálni, sőt inkább rihegek-röhögök. Kicsit olyan mintha be lennék csípve. Vihogva közlöm a többiekkel, hogy imádok szülni és hogy ez milyen szuper dolog. Aztán egyszer úgy érzem, hogy elfáradtam. Kicsit lefekszem a földre egy párnára. Csak pár perc az egész, de jól esik. Mindenki támogat, mindenki úgy van jelen ahogy nekem a legjobb. A pihenés után jön a kemény menet. Elkezdődnek a tolófájások, bár még nem vagyok benne biztos, hogy ezek azok. Tündi viszont sejtheti, mert elkezdik megcsinálni a kanapét, kibélelik dekubitusszal és vizhatlan fóliával. Nagyon nagyon erős fájdalmat érzek, teljesen letaglóz, de ahogy elmúlik a kontrakció, teljesen jól vagyok. Eszter nyomja össze a csípőlapátom, így segít alul nyílni. Próbálok annyira kinyílni amennyire csak bírok. Érzem, hogy a babának kell minden milliméter. Tündi javasolja, hogy álljak fel. Hubyba kapaszkodok. Aztán guggolok, úgy hogy fogja a kezem. Aztán megint térdelek, a fejem lenn a földön. A kontrakció csak rövid ideig tart, de annyira erős, annyira fáj, hogy nem tudok mit kezdeni vele. Jön a hányinger is, többször is erősen, de nem hányok csak öklendezek, hörgök. Ez már a vége, tudom, de nem hiszem el. Sőt, eljön az a pont, hogy úgy érzem nem bírom tovább, hangosan ki is mondom, hogy meg fogok halni. Eszter és Tündi vigasztal, biztatnak hogy kibírom és már mindjárt vége. Többször kiabálom a babának hogy jöjjön ki, sírva könyörgök, káromkodok. Közben valamikor visszajönnek a fiúk. Egyszercsak elfolyik a magzatvíz, és a következő fájást már a gátamon érzem. Ég, feszít. Kibújik a fejecske. A fiúk hangját hallom: - Ott a feje, ott a baba feje. Itt már tudom hogy pár másodperc és a kezemben tarthatom. Így is lesz, kibújik az egész baba. Tündi adja előre a lábam közt, Hubyal együtt fogjuk. Sajnos nem sikerült Huby vágyát teljesíteni, hogy ő kaphassa el a babát, mert engem kellett tartania. Ahogy a kezemben van, nézem hogy mi van a baba lába között. Inimini kukit látok, és felkiáltok: -Kisfiú

(Fotók: Szentendrei Antal www.szentedndreifoto.hu)