2019. június 9., vasárnap

Sólyom születése

2018. 06. 09. 17:00

Az első komolyabb kontrakciókat hajnalban érzem. Valahogy azonnal tudom, hogy ez most más mint eddig. Egy dörgésre-villámlásra ébredek és arra, hogy nem csak keményedek, hanem fáj is. Nehezen, de sikerül vissza aludni. Reggel hétkor újabb fájdalmas kontrakciók jönnek, de nem lesz rendszer. Viszont folyamatosan fáj és feszít a derekam. Szólok Tündinek, megbeszéljük, hogy délig biztos nem lesz semmi, mert délelőtt még a fiúknak úszóversenye van. Nórit és Rolit már áthívom, együtt visszük a fiúkat az uszodába, Huby fotóz, nem tud segíteni. A versenyen sok ismerős van, mindenki megállapítja, hogy mindjárt szülök és én bólogatok, hogy igen így van. Lemegy Zente bemutatója, és 11 fele már tudom, hogy szülés lesz, ahogy azt is, hogy Szezi élete első 50 méter hátját még meg fogom nézni. Ezért aztán 1 órára hívom Tündit, Esztert a dúlát és Szentit a fotóst. Lemegy a futam, izgulok, hogy Szezi célba érjen. Egy igazi kis hős, beszurkoljuk a célba, és nem is utolsóként. Én közben keményedek, fáj a derekam, szuszogok. Hazaérünk, Nórival ebédet csinálunk. Nekem már nincs nagyon étvágyam. Úgy érzem folyamatosan csinálnom kell valamit. Pakolok, takarítok, főleg a nappalinak azon a részén ahol szülni tervezek. Pontban egykor megérkezik Tündi és Eszter. Örülök nekik nagyon. Szenti is befut. Csokitortát kérek tőle számon. Előző éjjel lagziban volt és viccesen írtam neki, hogy hozzon tortát!  A lányokkal leülünk a kikészített párnákra a kanapé elé, és beszélgetünk, nevetgélünk. Szépen lassan bemelegedünk. Eszter gyertyát gyújt, előveszi az illóolajakat. Tündi kipakol. Sokat röhögünk. Huby még az eredményhirdetést fotózza. Tudom, érzem, hogy addig nem fog jobban beindulni, míg haza nem ér. A fiúk is ott sertepertélnek, egyelőre nem zavarnak. Két óra fele hazaér Huby. Teljes izgalomban van, azonnal kérdezi, hogy mit csináljon. Semmit - mondjuk neki nevetve. Na jó csókolj meg, mondom neki. Az Ina May könyvben (Spirituális bábaság) is mindig csókolóztak a párok. Tündiék kimennek kicsit, kettesben hagynak Hubyval. Elsírom magam. Félek. Nem tudom pontosan mitől, van egy rossz érzésem, hogy valami baj lesz a babával.Félek belemenni a szülésbe. Huby vigasztal. Én is nyugtatom magam, hogy akármennyire is félek, ez a baba akkor is meg fog születni, szóval engedek neki.

Nagyon szépen fokozatosan belemegyek a szülésbe. Kérem, hogy sötétítsenek be és hogy mindig legyen csukva mindkét ajtó. Sokat iszom, sokat megyek ki pisilni. Egyre sűrűbben jönnek a fájások, de még viszonylag elviselhető. Eszter a térdem masszírozza muskotályzsályával. Nagyon jó érzés. Kezdek módosult tudatállapotba kerülni, de közben mégis nagyon tudatos maradok. Furcsa kettősség ez. Élvezem a szülést. Tündi, Eszter és Huby egy burkot képeznek körülöttem, Szenti észrevétlenül fotóz. Zavarni kezdenek a fiúk, megkérem Nórit, hogy kicsit vigye át őket a másik szobába. Szezi annyit mond, hogy kiabáljak nyugodtan ha úgy érzem. Még nincs kedvem kiabálni, sőt inkább rihegek-röhögök. Kicsit olyan mintha be lennék csípve. Vihogva közlöm a többiekkel, hogy imádok szülni és hogy ez milyen szuper dolog. Aztán egyszer úgy érzem, hogy elfáradtam. Kicsit lefekszem a földre egy párnára. Csak pár perc az egész, de jól esik. Mindenki támogat, mindenki úgy van jelen ahogy nekem a legjobb. A pihenés után jön a kemény menet. Elkezdődnek a tolófájások, bár még nem vagyok benne biztos, hogy ezek azok. Tündi viszont sejtheti, mert elkezdik megcsinálni a kanapét, kibélelik dekubitusszal és vizhatlan fóliával. Nagyon nagyon erős fájdalmat érzek, teljesen letaglóz, de ahogy elmúlik a kontrakció, teljesen jól vagyok. Eszter nyomja össze a csípőlapátom, így segít alul nyílni. Próbálok annyira kinyílni amennyire csak bírok. Érzem, hogy a babának kell minden milliméter. Tündi javasolja, hogy álljak fel. Hubyba kapaszkodok. Aztán guggolok, úgy hogy fogja a kezem. Aztán megint térdelek, a fejem lenn a földön. A kontrakció csak rövid ideig tart, de annyira erős, annyira fáj, hogy nem tudok mit kezdeni vele. Jön a hányinger is, többször is erősen, de nem hányok csak öklendezek, hörgök. Ez már a vége, tudom, de nem hiszem el. Sőt, eljön az a pont, hogy úgy érzem nem bírom tovább, hangosan ki is mondom, hogy meg fogok halni. Eszter és Tündi vigasztal, biztatnak hogy kibírom és már mindjárt vége. Többször kiabálom a babának hogy jöjjön ki, sírva könyörgök, káromkodok. Közben valamikor visszajönnek a fiúk. Egyszercsak elfolyik a magzatvíz, és a következő fájást már a gátamon érzem. Ég, feszít. Kibújik a fejecske. A fiúk hangját hallom: - Ott a feje, ott a baba feje. Itt már tudom hogy pár másodperc és a kezemben tarthatom. Így is lesz, kibújik az egész baba. Tündi adja előre a lábam közt, Hubyal együtt fogjuk. Sajnos nem sikerült Huby vágyát teljesíteni, hogy ő kaphassa el a babát, mert engem kellett tartania. Ahogy a kezemben van, nézem hogy mi van a baba lába között. Inimini kukit látok, és felkiáltok: -Kisfiú

(Fotók: Szentendrei Antal www.szentedndreifoto.hu)













































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése