Este fél tíz van. Fekszünk az ágyban. A nagyágyban Szezi, Solymi és én. Szezi galériaágyán Zente. Ennek is külön története van. Szezi fantasztikus marketingérzékkel megáldva, ha nincs kedve az ágyában aludni - vagyis mellettünk szeretne, akkor nagylelkűen felajánlja Zentének a lehetőséget: - Zente akarsz ma te fenn aludni? És Zente az angyal, a tündér, a cukiság, persze akar. Talán akkor is ha épp nem akar. De az ő szíve aranyból van, miért ne teljesítené a bátyja kérését? Szóval túl a két mesén - Huby olvasott, én fejből improvizáltam süniket meg Misimókust - Solymi még mindig ficereg. Magyaráz, ajdajdajj. Ő azt gondolja ilyenkor szerintem, hogy buli van. Pedig már a lámpát is lekapcsoltuk. Közénk mászik, Szezi hátára fekszik, ekkor Szezi énekelni kezd: - Aludj el, kisember... Bekapcsolódok, majd Zente is. Solymi eldől, élvezi a nótát és hogy Szezi a talpát simogatja. Én olvadok. A dal végére szinte mindenki alszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése