Szezámmag kitárulkozik

Úgy döntöttem, tanulok a múltkori esetből és kivételesen nem két héttel később írom meg az ultrahang-élményeket, már csak azért is mert, tudom, hogy sokan várjátok az eredményt.

Ha jól megnézitek az oldalt, akkor a posztot nem is kell végigolvasnotok és kiderül, hogy mit láttunk a monitoron.

Már reggel úgy ébredtem, hogy az izgalom jeleit véltem felfedezni magamon. Azaz hányingerem volt és görcsölt a hasam. Próbáltam leállítani a folyamatot, de mire felöltöztem és a kocsiban ültünk, már a sírás szélén álltam. Időben elindultunk, és a klinika alatti kis kávézóban ittunk egy tejeskávét, hogy Szezámmag garantáltan felébredjen. Mikor elindultunk felfele a kórház bejáratához, már teljesen lenyugodtam. (Szinte hiányoltam a dohányzó kismamákat a kapuból, talán a hideg őket is elriasztotta.)

Először az ambulanciára mentünk, ott bekopogtam a leletért, ahogy a szőke hölgy javasolta egy hete. (Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de én utálok rendelőbe bekopogni. Az ember totál úgy érzi, mintha halálos bűnt követne el, még akkor is ha előre felhívták a figyelmét, hogy ezt kell majd tennie.) A szőke hölgyben másodszorra is kellemesen csalódtam, behívott, sőt emlékezett rám, és pikk-pakk kinyomtatta a leleteket, sőt még azt is mondta, hogy rendben vannak.

Az UH-s váróban nem volt tömeg, páran ültek csak. Huby most nem volt annyira vicces kedvében, bár a roma családot egy picit parodizálta. A kismamával ugyanis az egész pereputty érkezett, a nem túl lelkes apuka, a kicsit zsörtölődő nagymama, egy öcs, majd egy közepesen morcos nagypapa is bekocogott. Nem volt sok időnk rajtuk álmélkodni, mert hamar szólítottak. Ezúttal egy fiatal doki ült a gépnél. Eleinte szűkszavú volt, és ő is kicsit morcosnak tűnt. Kértem, hogy amennyiben látja, a gyerek nemét, legyen olyan kedves megmondani. Az első két percben csak adatokat diktált, majd meghallotta Huby gépének kattogását, hátranézett és hasonlóan meglepődött, mint a kolléganője pár hete. Ettől valahogy oldódott a hangulat is, sőt az asszisztensek is felismertek. Most nem ferdén állt a monitor így csak az orvos és Huby látta, Huby próbált közvetíteni. Egyszer csak a doki megszólalt: - Várjon egy pillanatot. Ráközelítek a fütyijére.

Áááááááááááááááááááááááááááá!!!!!! Aztán Huby diadalittas vigyorát látva minden kétségem elszállt. Fiunk lesz. Mondtuk is, hogy hát tulajdonképpen már az első UH-n is láttunk valamit, de nem akartuk elhinni. Erre az orvos: Hát jó nagy fütyije lesz biztos... :) Az asszisztensek kérték Hubyt, hogy mutassa meg nekik a képeket, addig az orvos felém fordította a monitort, és én is meggyőződhettem róla, hogy ez nem lehet más, csak kuki. Aztán a kis arcát is láttuk, a szívét ahogy dobog, kirajzolódott a négy kamra. Nagy élmény volt. És hálás köszönet érte az ultrahangos orvosnak és kollégáinak, mert nagyon kedvesek és jófejek voltak. A doki még annyit kért miután kész voltunk, hogy cserébe a jó hírért, hadd foghassa meg a fényképezőgépet. Huby a kezébe nyomta, és kérdésére közölte, hogy több mint félmilliós értéket tart épp.

Szóval szuper élmény volt. Ám ne gondoljátok, hogy most nem kaptam sokkot... Viszont erről majd egy következő posztban írnék. Még hagyom ülepedni a dolgot. Mindenesetre várjuk a jobbnál-jobb fiúneveket.