Buliznak a Szezámmagok

A terhességről - kívülről

Nati már régóta unszol, hogy írjak valamit én is. Én meg régóta mondom, hogy érlelem magamban a dolgot. Úgy látszik, túlhordanám simán, ha nem történne valami, ami kizökkent ebből az érlelősdiből. De történt :)

Mostanában még több kis csóka és csókalány lebzsel körülöttünk, (vagy mi körülöttük?), mert itt a karácsonyi szezon és mindenki fotókat akar. Ez szuper, ezzel nincs is semmi gond, sőt. Csak most már kicsit máshogy állunk a témához, nem enyhe irigységgel, idegenként nézegetjük a tökmagokat... most már ugye mi is gyártottunk saját porontyot. Már készül... és még mindig tök megfoghatatlan ez az egész dolog. Talán mert első gyerek. Talán mert nem volt még előtte senki, így aztán minden új napot először élünk meg. Nati hasa nő, mint amit pumpálnak, és hát még nem olyan igazi "hatalmas" terhespocak, de ha ránézek, mindig megijedek, hogy hűűűű, mekkora! És mekkora lesz még?!

Most csak csináljuk ezt a terhesség dolgot, (hogy egy szépen összerakott tagmondattal indítsam ezt az bekezdést), de ez még a nagyon romantikus része. Járogatunk ultrahangra, simogatjuk a hasát, átkötjük szalaggal és lefotózzuk, forrócsokikázunk, meg sütikézünk, röhögünk a kívánós mondatotokon, meg az összes tipikális terhességi tüneten, ami előjön. És élvezzük az egészet. Segítek neki felállni, ha tehetem, ha kéri, bekötöm a cipőfűzőjét, pedig még nincs is "akkora" nagy hasa, és a hisztiken csak vigyorgok hangosan, míg el nem múlnak - ettől gyorsabban múlnak el, egyébként. Tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy terhesek VAGYUNK. (Hagyjuk az eufemizáló szinonimákat, nekünk ezzel a szóval semmi bajunk, OK? :) És tök jó terhesnek lenni. Annyira tök jó, hogy nem egy fiatal anyuka cseppet sem titkolt irigységgel nézi Nati hasát, és fogja és kérdez... mert szerettek gyereket várni. Igaz, hogy már ott figyel, kattog, gügyög, kúszik, bukik, bömböl, satöbbizik a kiságyban, de ők már megint még mindig szeretnének terhesek lenni. Fura ez kicsit.

Mi meg még azt nem érezzük, amit ők, és emiatt kicsit izgulunk is, miszerint persze, "most van ez a terhesség", ami "tök jó", de aztán egyszer csak nagyon hirtelen vége lesz, és onnan kezdve nincs az összes jóság, ami vele járt (a vége felé talán már nem is lesz baj), viszont ott figyel egy kiscsákó, aki annyit se tud mondani, hogy fapapucs, aki nélkülünk semmit sehová, és hogy ez mekkora változás és mekkora felelősség. Nagyjából beszarás, és hogy semmi sem lesz már ugyanaz. Sokan mondják ezt persze, akiknek még nincs gyerekük, hogy ott "vége az életednek", persze azt nem tudják, hogy mit kapnak, hogy mit ér majd a sajátbaba mosolya, a büfizés, egy hálás nyöszörgés, ami nélkülünk nem jöhetett volna létre, több okból sem. De most még csak terhesek vagyunk, ami szuper, de pár hónap és ennek vége. Állítólag szinte senki sincs úgy vele, hogy ő most már nagyon akar gyereket minden előnyével és hátrányával, a változáshoz hozzá kell szokni, rá kell készülni, erre való a kilenc hónap - na jó, nem csak erre. És nekem ez még nehezen megy. Csak azt látom, hogy Natinak nő a hasa, meg az ultrahangon mocorog valami a monitoron. és ennyi. Néha veszünk valami kis hülyeséget a gyereknek, de semmi komoly.

Igen, az ott középen egy fotós gumikacsa...!

De tegnap végre tapasztaltam is valamit! Nati már vagy egy hónapja mesél a buborékról felreppenő pillangóról, amit érez a hasában, kicsit irigyeltem érte, de nem érintett meg nagyon, mert elképzelni se igen tudom. Viszont tegnap nekifeszült a hasfalnak és a kezemmel éreztem valami kis mocorgást, kétszer is. Olyannyira gyenge jelzés volt, hogy mindkétszer meg kellett kérdeznem Natitól, hogy most akkor ez az volt? És az volt. Most már tudom, hogy van ott egy gyerek, nem csak mondják. De majd ha fogom az ijesztően kicsi ujjait, ha hallom a sírását, ha tisztába teszem, ha hallgatom, hogy nyöszörög álmában, akkor fogom csak igazából felfogni szerintem, mi ez az egész.

Legalább két hete készülök agyban erre a posztra. Most, hogy kész, látom, hogy összevisszaság az egész, kavarognak bennem a gondolatok még most is, hogy nagyjából leírtam, amit akartam. Azt hiszem, ez jellemzi is az egészet.