Szezámmag a hatásvadász kiscsóka

Természetesen Huby találta ki ezt a jelzőt, amikor ma este hazafelé arról beszélgettünk, hogy Szezámmag már most micsoda mókamester, és mennyi, de mennyi szeretet kap és ad.

Aránylag hosszú hallgatás után jelentkezem újra. Pedig nagyon sok írnivalóm volt/van, csak épp ránk szakadt a naaagy karácsony előtti hajtás és semmire nem jutott idő. Tudtuk, hogy ez így lesz, lassan 4 éve minden december ilyen. És ez most nem panasz, mert nagyon örülünk a sok családnak, akik eljönnek hozzánk és lefotózhatjuk őket.
Tegnap az utolsó retusálások, az utolsó előtti kiszállítások, némi takarítás (Monyónak ecseteltem épp, hogy lassan bezáratna minket az ÁNTSZ) után mentünk kosármeccsre. Szezi már nagyon megszokta a sportcsarnok hangulatát, nem érzek extra rugdosást, vagy keményedést. Szépen végigszurkolja a meccset odabenn, de az is lehet, hogy alszik. Igaz a múltkori Kassa meccs utáni figyelmeztető jelek óta (haskeményedés és -fájás a több mint negyvenperces körömrágás és izgulás után) nagyon tudatosan visszafogom magam, és nem izgulok annyira. Tegnap este mondjuk nem is volt miért, mert "csak" a Szolnok ellen játszottak a lányok, és új helyről figyeltem a játékot, életmentő Péter és két Éva társaságában. Nagyon jót szórakoztam. Olyan kommenteket és bekiabálásokat eresztettek meg, hogy a könnyeim potyogtak a nevetéstől.
Meccs után találkoztunk Nusival is, aki végre megsimogatta Szezámmagot. Ott volt Sztoji, aki szintén nagyon aranyosan simizte a hasam, valamint Nusi öccse Peti, aki a lányok lelkesedését látva beállt a sorba és mondtam neki, hogy ha kicsit tovább ott tartja a kezét érezheti Szezi rúgását. Türelmének meg lett az eredménye, mert kapott egy jobb egyenest, és felállhatott a képzeletbeli dobogó második fokára, a Szezámmag rúgás külső észlelőinek - szintén képzeletbeli - időrendi versenyében. Olyan jó volt látni az örömét, csillogó szemmel újságolta, hogy ő még nem is érzett ilyet (naná most simogatott életében másodszor kismama pocit) és milyen mókás volt.
Szóval Szezi varázsolt, én meg egy centivel a föld felett lebegtem. Egészen a Metróig, ahol karácsonyi nagybevásároltunk. És Huby kérdezés nélkül hagyta, hogy bepakoljak dolgokat a kocsiba, és amikor már a parkolóban voltunk és megtudta, hogy mennyit fizettem, csak akkor kérdezett rá, hogy az a 2.5 kilós csokipasztilla amit öt perces sunnyogás utána kocsiba "csempésztem" mégis mennyibe került. Majd közölte, hogy disznó vagyok, mert ugye tudom, hogy ő ezt bizony nem engedte volna megvenni. De közben persze nevetett.
Az egész nap nagyon vidám volt. Huby szerint kifejezetten vicces dolgokat mondtam, és ez tőle ugye nagy szó. Két kis szösszenet ezekből:
Nevek ízlelgetése közben
"- Hubay Szabolcs. Ez úgy hangzik, mint egy zeneszerző, nem? Vagy inkább karmester?
- Végülis kalimpálni már tud"

Egy rúgássorozat után
"Szezámmag kopácsol odabenn. Szerintem épp képeket szögez a falra."

A nagy vidámság oka talán az is volt, hogy végre a nagy munkák végére értünk. És nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk. Főleg Huby, mert az utóbbi két napban ő volt a kiszállító futár. Én is mentem egy kört hétfőn, de estére nagyon elfáradtam. Kocsiba be, kocsiból ki, másodikra fel, lépcsőn le. Előtte egész nap izgulás, hogy minden rendben legyen, nyomdának öt telefon... Estére nagyon bekeményedett a hasam így megbeszéltük Hubyval, hogy a maradék megrendeléseket ő szállítja ki.
Holnaptól kitör az ünneplés. Sikerült, ugye, december 23-án egymásba gabalyodnunk, így nekünk egy nappal előbb kezdődik a fesztivál. Idén is sok pihenést, evést, sétát, és társasozással egybekötött csokifondüzést tervezünk. Utóbbira várjuk a jelentkezőket.