Térfél csere utáni összefoglaló

Szófosásom van. A második posztot írom egyhuzamban. Na jó, aludni sem tudok. És nagyon sok dolog történt az utóbbi két hétben, amiről nem volt se időm, se energiám írni. A könnyebb áttekinthetőség érdekében témákra bontottam a mesélnivalómat.

Alvás

Amit inkább úgy fogalmaznék, hogy nemalvás. Most is épp hajnali fél hat van. Ilyenkor még javában durmolunk Hubyval (oké ő tényleg javában durmol) amúgy. De most már emígy van éppen ezért én a billentyűket püfölöm, Szezámmag meg idebenn kopácsol csendben.
Egyre nehezebben megy ez az alvás-dolog nekem. Múlt héten kezdődött, akkor még csak azért aludtam keveset, mert többször is hajnali kettőig retusáltunk Hubyval, és másnap már nyolckor, vagy kilenckor keltünk, mentünk fotózni. Aztán tegnapelőtt hosszú és mély alvást terveztem, ami kb. este 11-től 2-ig tartott, majd Huby fulladásközeli köhögőrohamával véget is ért. Ő szenvedett, én meg hol tehetetlenül hallgattam, hol visszaszenderegtem. Aztán fél 4-kor megelégelte, hogy mindketten gyötrődünk és kivonult a nappaliba a kanapéra. Kb. öt perc múlva aludt. Igaz előtte még vitáztunk egy sort azon, hogy jó ötlet-e, hogy vizet forralok, 4-5 kamillatea iltert teszek bele és a feje mellé teszem párologni. Egy kicsit be is sértődtem, hogy kétségbe vonja a természetgyógyászati tapasztalataimat, majd amikor Gugli barátunktól is megerősítést kaptam, mégis megcsináltam a párologtatást neki. Fél tízig aludt. Velem ellentétben. Mert én öt perc hiábavaló hánykolódás után, úgy döntöttem inkább befejezek még egy-két elmaradást, retusálok még némi taknyot némi gyerekorrból.
Ma is hajnali négykor ébredtem, igaz most a hold világított a szemembe iszonyat erővel. Azon röhögtem, hogy árnybábozni lehetne a lepedőn. Miután fél órán át hiábavalóan próbálkoztam az alvással, inkább felkeltem blogot írni. Szezi huncut amúgy, mert most a jobb oldalamon nem hagy aludni. Pedig már épp megszoktam, és ott szeretek is. Hát ő épp nem. Tegnap annyira határozottan jelezte nemtetszését, egy erős oldalba nyilallás segítségével, hogy ismét fejet hajtottam előtte. Illetve inkább kecses bálnabalerina mozdulatokkal a másik oldalamra fordultam. Háton, kinyújtott lábbal ugyanis már nem tudok aludni.

Bálnásodás

Kedden voltam Évinél (védőnéni) (Igaz nem néni, mert azért annál fiatalabb, de én így hívom, mert a védőnő olyan hivatalos. Mint a fejőnő, vagy a mosónő.) Izgatottan vártam mit mutat a mérleg, mert a nődokinál bizony elég nagy szám villogott a kijelzőn. Azzal nyugtattam magam, hogy Évi mérlege a hiteles, mert ott mértük a súlyom a terhesség elejétől fogva. Hát jól rácsesztem. Ugyanis 78 kilót mértünk, ami pont eggyel több mint a dokinál. Upsz. 5 hét alatt 5 kiló felugrott rám. Ez összesen hét. Doki szerint nem sok és Évi szerint se, de azért azt javasolta, hogy a karácsonyi sütizést fogjam vissza.
Aha, ez tuti menni fog. Mert biztos ehetetlen lesz Monyó csokis kókuszosa, amit csak nekem süt, és apu is tuti elszúrja megint a moszkauert. Igaz a tavalyi - szerinte - elrontott sütit is kétpofára zabáltuk. Azzal próbáltam kidumálni magam Évinél, hogy az utóbbi három hétben kissé elhanyagoltam a testmozgást, és biztos ezért a bálnásodás. A nődoki szerint a vizesedéstől is lehet. Ez mind mind oké. DE HOL VANNAK EZEK A PLUSZ KILÓK? :)
Mert lehet, hogy én nem látom magam reálisan a tükörben, de ha belenézek, akkor csak kicsit nagyobb ciciket, némileg megnőtt feneket látok (aminek ellentmond, hogy a legszűkebb nadrágom is rámjön, csak épp begombolni és zipzárazni nem tudom) és egy - hát igen itt lehet a megoldás kulcsa - eléggé szépen megnőtt pocakot látok. Huby nemes egyszerűséggel ledagiz nap mint nap. Persze ezt olyan játékosan és szeretettel teszi, hogy egy pillanatig sem haragszom érte. Meg hát tudom, hogy viccel.
Szóval a hízáspara most egy picit jobban előtérbe került, de megfogadtam, hogy visszatérünk a mindennapi sétákhoz, a heti úszáshoz, és januártól végre lesz időm kismamatornára is járni.

Utazás a hasam körül

Talán az előző poszt kiegészítése is lehetne, de most nem számokról lesz szó. A hasam nő, kerekedik, gömbölyödik. Kinn van a köldököm is már ha állok. És hát, ha lenézek, bizony nem tudom megmondani, hogy fiú vagyok-e vagy lány. :)
Kb. egy hete elkezdődtek a haskeményedések is. Nődoki is rákérdezett, hogy keményedik-e, mondtam, hogy hát előfordul. Na, azóta rendszeres, igaz a sok munka és kevés pihenés hatása is lehet. Kaptam magnéziumot - amit utálok bevenni, mert napi 3x2 db. iszonyat méretű tabletta - állítólag majd ez segít. Meg a pihenés. Ami most jön.
Ide tartozik még a pocaksimogatás kérdés. Hát én élvezem. Mármint ha más is megsimogatja a hasam. Helyesek az emberek, van aki meglát, jön és már simizi, van aki udvarias és megkérdezi, hogy szabad-e. Jól esik mindkettő, mert érzem, hogy őszinte szeretetet árad a pocaksimogatókból. Hallottam olyan kismamákat, akik nem szerették, a tapizást (ahogy ők hívták). Lehet, hogy pl. vadidegenektől én sem viselném jól, de akárki nem is jön oda hozzám, hogy megfoghatja-e a hasamat. Szóval én élvezem a dolgot, szinte mindenki köszön is Szezinek, remélem ő is érzi, hogy már most sokan szeretik.
A határozottan érezhető rugdosások is állandósultak. Vannak nyugodtabb napok, vannak mozgalmasabbak, de este tíz után, amikor vízszintesben vagyok mindig érzek valamit. Hol böködést, hol kopácsolást, hol hatalmas bugyborékolás-szerűséget, és van hogy azt gondolom Szezi labdázik odabenn.

Minek nevezzelek?

Amikor valaki meglátja egyre gömbölyödő pocakomat, a következő párbeszéd hangzik el köztünk az esetek kilencven százalékában. (Ami engem cseppet sem zavar, mert jól esik a kedves érdeklődés.):
- Ééés kisfiú vagy kislány?
- Kisfiú
- Ééés mi lesz a neve?
- Nem tudjuk

És tényleg nem. Bár elhatároztam, hogy a név kérdést januárig jegelni fogom, mégis újra és újra előjön. Mondjuk nem bújom az utónévkönyvet és nem agyalok naphosszat a kérdésen, de azért mégiscsak foglalkoztat. Most épp azt gondolom, hogy áprilisra kiválasztunk 2-3 nevet és majd ha megszületett a gyerek, akkor megnézzük és eldöntjük. Pite szerinte felesleges az aggódás, mert ha megszületik és majd odahozzák úgyis a kezén lévő kis szalagra lesz írva a neve. :)
Amúgy szuper névadó önjelöltek vannak. A múlt pénteki karácsonyi bulin Kalmár Lali sziporkázott, és egész jó neveket mondott (és a Hubay Hubát sem dobta be, pedig tízből kilencen javasolni szokták). Többen mondják, hogy tartsuk meg a Szezámmag nevet. Tök jó, csak egyrészt nem anyakönyvezhető (bár biztos van az a pénz), másrészt, képzeljünk el egy harmincéves férfit, akit Szezámmagnak hívnak... Ugye?
Becenevekből viszont nincs hiány. Piros találta ki a Szezit (legalábbis tőle olvastam először), aztán még sorolhatnám: Kispasi, Kiscsóka, Kiscsávó, Kismaci, Babácska, Bogyesz és persze Öcsém - ahogy Huby előszeretettel nevezi az általa szeretett embereket. Néha engem is.