Szezámmag kitárulkozik

Úgy döntöttem, tanulok a múltkori esetből és kivételesen nem két héttel később írom meg az ultrahang-élményeket, már csak azért is mert, tudom, hogy sokan várjátok az eredményt.

Ha jól megnézitek az oldalt, akkor a posztot nem is kell végigolvasnotok és kiderül, hogy mit láttunk a monitoron.

Már reggel úgy ébredtem, hogy az izgalom jeleit véltem felfedezni magamon. Azaz hányingerem volt és görcsölt a hasam. Próbáltam leállítani a folyamatot, de mire felöltöztem és a kocsiban ültünk, már a sírás szélén álltam. Időben elindultunk, és a klinika alatti kis kávézóban ittunk egy tejeskávét, hogy Szezámmag garantáltan felébredjen. Mikor elindultunk felfele a kórház bejáratához, már teljesen lenyugodtam. (Szinte hiányoltam a dohányzó kismamákat a kapuból, talán a hideg őket is elriasztotta.)

Először az ambulanciára mentünk, ott bekopogtam a leletért, ahogy a szőke hölgy javasolta egy hete. (Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de én utálok rendelőbe bekopogni. Az ember totál úgy érzi, mintha halálos bűnt követne el, még akkor is ha előre felhívták a figyelmét, hogy ezt kell majd tennie.) A szőke hölgyben másodszorra is kellemesen csalódtam, behívott, sőt emlékezett rám, és pikk-pakk kinyomtatta a leleteket, sőt még azt is mondta, hogy rendben vannak.

Az UH-s váróban nem volt tömeg, páran ültek csak. Huby most nem volt annyira vicces kedvében, bár a roma családot egy picit parodizálta. A kismamával ugyanis az egész pereputty érkezett, a nem túl lelkes apuka, a kicsit zsörtölődő nagymama, egy öcs, majd egy közepesen morcos nagypapa is bekocogott. Nem volt sok időnk rajtuk álmélkodni, mert hamar szólítottak. Ezúttal egy fiatal doki ült a gépnél. Eleinte szűkszavú volt, és ő is kicsit morcosnak tűnt. Kértem, hogy amennyiben látja, a gyerek nemét, legyen olyan kedves megmondani. Az első két percben csak adatokat diktált, majd meghallotta Huby gépének kattogását, hátranézett és hasonlóan meglepődött, mint a kolléganője pár hete. Ettől valahogy oldódott a hangulat is, sőt az asszisztensek is felismertek. Most nem ferdén állt a monitor így csak az orvos és Huby látta, Huby próbált közvetíteni. Egyszer csak a doki megszólalt: - Várjon egy pillanatot. Ráközelítek a fütyijére.

Áááááááááááááááááááááááááááá!!!!!! Aztán Huby diadalittas vigyorát látva minden kétségem elszállt. Fiunk lesz. Mondtuk is, hogy hát tulajdonképpen már az első UH-n is láttunk valamit, de nem akartuk elhinni. Erre az orvos: Hát jó nagy fütyije lesz biztos... :) Az asszisztensek kérték Hubyt, hogy mutassa meg nekik a képeket, addig az orvos felém fordította a monitort, és én is meggyőződhettem róla, hogy ez nem lehet más, csak kuki. Aztán a kis arcát is láttuk, a szívét ahogy dobog, kirajzolódott a négy kamra. Nagy élmény volt. És hálás köszönet érte az ultrahangos orvosnak és kollégáinak, mert nagyon kedvesek és jófejek voltak. A doki még annyit kért miután kész voltunk, hogy cserébe a jó hírért, hadd foghassa meg a fényképezőgépet. Huby a kezébe nyomta, és kérdésére közölte, hogy több mint félmilliós értéket tart épp.

Szóval szuper élmény volt. Ám ne gondoljátok, hogy most nem kaptam sokkot... Viszont erről majd egy következő posztban írnék. Még hagyom ülepedni a dolgot. Mindenesetre várjuk a jobbnál-jobb fiúneveket.

Kopp-kopp

Határozottan kijelenthetem, hogy Szezámmag érezhetően mocorog odabenn. Ma délután kezdett komolyra fordulni a dolog, miután megettem egy fantasztikus francia kérmest az Anna cukrászdában (Ferencesek utcája, menjetek el tuti jó hely) és ittam 3 kortyot Huby latte macchiato-jából. Magocsak határozott rugdosódásba kezdett. Persze ezek a mozdulatok még nem fájnak, sőt kifejezetten helyesek és jó érzés végre érezni, hogy ott van. Nem csak látni az egyre gömbölyödő hasamon. (Huby napjában háromszor-négyszer közli rám nézve, hogy: Szia Dagi!)

17+5

Este a szokásos kanapénfekvés közben, a most már megszokottnak tekinthető bal oldalra kitüremkedés jelenséget tapasztaltam. Ha tele a hólyagom akkor ez még jobban észlelhető. Kb. ekkor tájt kezdődött a Dob meg Basszus c. remek műsor az m1-en (este 11 volt nagyjából). És magzatunk rendkívül kifinomult ízlésvilágát tükrözi, hogy akkora mocorgást, bökdösést rendezett odabent mint még soha. Ez most már tényleg, kétségtelenül ő volt. Mert bevallom éreztem már többször hasonlót, de csak 1-1 másodpercre és simán gondolhattam, hogy a beleim mozognak, de sokszor egy ütőér lüktetésére emlékeztetett az érzés.

Tapasztalt anyukák, szerintetek honnan lehet tudni, hogy a gyerek azért mocorog mert tetszik neki valami, vagy azért mert éppen ki nem állhatja? Vagy ez örök rejtély marad? Esetleg, minden mozgás nemtetszésre utal?

Amúgy aránylag nyugis héten vagyunk túl. A hét eleji stresszelés elmúlt, így minden hasfájás, nyűg is megoldódott. Ismét voltunk Massimo-t fotózni, teszek majd fel képeket az Elmondom-ra, nagyon ügyes volt megint a kiscsávó. A fotózás közepén bealudt, aminek nagyon örültem, mert végre le tudtam fotózni a kis kezeti meg lábait, mert nem mozgatta őket folyamatosan.

Holnap remélhetőleg megkapjuk a választ a nagy kérdésre, és kiderül végre, hogy Szezámmag kislány. Vagy kisfiú. A 18. heti genetikai ultrahangra megyünk holnap délben. Szorítsatok, hogy Szezámmag is akarja, hogy tudjuk a nemét!

U.i.: A kép nem a legfrissebb, mert ma már 18+1 vagyok (18 hét és 1 nap) csak ugye fotósok vagyunk és nem érünk rá képet készíteni... :) Ja és az időzavarért is bocsi, a bejegyzést szombat este kezdtem írni és ma fejeztem be. Jah, hogy közben eltelt 2 nap? :)

Szezámmag jelentkezik

17 hét 3 nap

Tegnap este feküdtem a kanapén és azt éreztem, hogy furcsán keményedik a hasam. Odatettem a kezem és éreztem, hogy az egyik fele jobban dudorodik a pocakomnak. Odanéztem és látható volt egy pukli a bal oldalon. Gyorsan hívtam Hubyt, hogy nézze meg. Jött és kicsit tovább nézte ugyan mint én, de látta ő is! Próbáltam koncentrálni, hogy hátha érzek mozgást is, de semmi nem történt. A púp maradt még vagy tíz percig aztán visszarendeződött.

Ma reggel megint figyeltem a hasamat még az ágyban hanyatt fekve, de nem volt semmi deformitás. Aztán odatettem mindkét kezem, becsuktam a szemem és figyeltem. És éreztem, hogy mozgolódik odabenn. Nagyon pici kis bökdöséseket - aki volt már kismama tudja miről beszélek, aki lesz majd tudni fogja azonnal, a fiúktól meg bocsi - de határozottan ő volt az. És nem kaptam sokkot sőt annyira jó érzés volt, hogy alig akartam felkelni. 

Elmúltak a múlt hétről maradt hasfájások is, és aludni is tudok újra, bár lassan állandósul az egyszeri felkelés - pisilés ivás miatt. (Tudom, lesz ez még rosszabb is...)

Bálozik a Szezámmag

És itt most nem a tollasbálra kell gondolni. Igaz, nem is igazi szépruhás, táncolós bálra. Ami minket illet. Mert bizony dolgozni voltunk Szezámmaggal. Egy igazi pihenős nap után.

A pénteki vérvétel mizéria és stressz miatti hasfájás miatt, kérdéses volt, hogy melyikünk fotózza a szombat esti Borrendi Bált. Tavaly én voltam és jól éreztem magam, így természetes volt, hogy idén is megyek. Dolgozok amíg tudok, amíg lehet. Azt beszéltem meg Hubyval, hogy egész nap fekszem, pihenek és este meglátom majd, hogy vagyok. A fekvést nagyon szereti Szezámmag. Legalábbis a hasam nem fájt közben, az biztos. Hogy a kilóim és a zsírpárnáim milyen irányban változnak ilyenkor, arra jobb nem is gondolni.
A lényeg az, hogy fél hatkor teljesen jól éreztem magam, így este hatkor puccba vágva búcsúztam az ajtóban Hubytól. Egy dolgot felejtettem el. Enni. Erre nagyjából akkor jöttem rá, amikor kb. 5 perc volt vissza az avatási ceremóniáig. El is kezdtem szédülni. Nem értettem, mi a baj, aztán rájöttem, hogy este hét óra van és az ebéd 1-kor elég régen volt. Péter barátom mentette meg az életem. Lementem a színpadról az asztalok közé és odasúgtam neki, hogy ha lehet, próbáljon feltűnés nélkül egy zsemlét csempészni a kezembe az asztalukról, mert én most itt mindjárt padlót fogok. A művelet tökéletesen sikerült, és még az események kezdete előtt elmajszoltam a "csemegét" a színpadi függöny takarásában. Valóban életmentő volt, mert utána elmúlt a rosszullét.

Fotó: Életmentő Péter

A bál hivatalos része után következett a vacsora, jól bekajáltunk Szezámmaggal. Már csak az asztalnál jutott eszembe, amikor emeltem a villámat, hogy a borjúpörköltszafttal lelocsolt túrósgaluska egy picit talán erős választás, de akkor már nem volt visszaút, meg kellett enni. :)
Úgy tűnik a háromnapos gyomorégés csak átmeneti volt, mert semmi bajom nem lett. Persze lehet, hogy az aranygaluska miatt, amivel az egészet lefojtottam. Többen kérdezték, hogy bort kérek-e, és átfutott az agyamon, hogy egy ujjnyi vörös jólesne, de a jogsim miatt nem mertem megkockáztatni. (Később a bátyám javasolta, hogy a rendőröknek, mondhattam volna, hogy a jogsi Villányban készült, és ez feljogosít pár korty bor elfogyasztására. Huby meg egyenesen felháborodott, hogy melyik rendőr szondáztatna meg egy kismamát?!)

A bálban már sokan kérdezték, hogy babát várok-e és mindenki arról érdeklődött, hogy fiút, vagy lányt ... Őszintén szólva, már én is szeretném tudni. A legviccesebb érdeklődő a következő mondatot szegezte nekem: Látom nem csak kattintgatunk, hanem kettyintgetünk is. Először köpni-nyelni nem tudtam, majd jót röhögtem a dolgon. Még szebb lett volna ha az illető úriember be is mutatkozik, mert akkor név szerint meg tudnám említeni a fantasztikus nyelvi poén kitalálóját. Így ismeretlen viccesbácsiként vonul be a történelembe, pedig isteni humora lehet.
Este tizenegyre értünk haza és olyan jót aludtam, mint napok óta soha. Csak ötkor ébredtem fel pisilni, aztán tízig újra durmolás volt. Viszont megint nehezen aludtam vissza, egyik oldalamon se esett jól feküdni, mindenhogy fájdogált a hasam.
A mai délelőtt gyorsan telt, aztán elcsábítottam Hubyt egy csajosnak ígérkező filmre. Csak annyit tudtam róla, hogy Katherine Heigl és Ashton Kutcher játszik benne és kíváncsi voltam rájuk. Hát tök jó film, nézzétek meg, a címe amúgy: Bérgyilkosék. Nagyon élveztem, jókat röhögtem és megettem fél doboz popcornt, sőt Huby még kólát is vett nekem. Igen jól esett. Mozi után elvittem Hubyt fallabdázni, én meg úszni mentem. Megint jót tett.
A moziban sikerült leinni magam (szívószál, zárt tetejű pohár... - ne kérdezzétek, hogyan) így kééénytelen voltam bemenni a H&M-be egy felsőt venni. :) Saaaajnos a gyerekosztály felé is eltévelyedtem, és ezt vettem:

Barbidű a Barbapapából.
http://www.barbapapa.fr/gb/presentation/barbabeau.html

Egy cseppet sem stresszes kosármeccs zárta a napot, végre nem kellett izgulni, mert a lányok jól játszottak. Klassz hétvége volt. Ja és Szezámmag ma 17 hetes.

Vámpírok és bürökrácia

Este nyolc órakor a kanapén fekszem egy nagy pohár almalével, ölemben a laptop. Ha bármi kell, Huby hozza. Erre vágytam egész nap. Iszonyat stresszes napom volt (egy nem túl békés 3 nap után) ilyet nem szabad többet csinálnom, azt már tudom. Mondjuk nem mindenről én tehettem...

Hajnali háromkor arra ébredtem, hogy a szembe süt a hold. A tetőabalkon nézett be pofátlanul, és nem hagyott aludni. Hiába húztam le a redőnyt, hiába fordultam balra, jobbra, hanyatt, csak nyögtem és nyafogtam. Most a Huby magához húz és szorosan átölel módszer sem vált be, hajnali fél hatig csak szenvedtem. Kimentem pisilni, megállapítottam, hogy nemsokára reggel van és ez a gondolat valahogy megnyugtatott. Visszabújtam az ágyba, és a következő emlékem az, hogy a nyolcra beállított telefont egy órával későbbre időzítem. És akkor sem esett jól felkelni. Így indult a nap. Szétfolyt a tükörtojás, morzsálódott a kenyér, és olyan semmihezsincskedvem hangulatom volt. Hülye vagyok, hogy nem rángattam ki magam belőle, mert az egész napom ilyen lett.
Az első utam Villányba vezetett. Szerdán telefonált ugyanis egy kedves hölgy az okmányirodából, hogy esetleg átvehetném a jogsim, ami két hónapja ott vár készen... Hú tényleg, el is felejtettem. Ez az egész Villányban-csináltatom-a-jogsim téma onnan jött, hogy Mislenyhez aránylag közel van és állítólag, ott gyorsabb az ügyintézés. Kiderült, hogy csak a várólista rövidebb és nem postázzák ki a kész okmányt (lehet, hogy Pécsen se, ezt nem tudom). Tehát adtam egy pofont a kakinak.
Villány után siettem a Szülészeti Klinikára vérvételre. Előtte telefonon megtudakoltam, hogy kettőig mehetek. Mondjuk már amikor hívtam őket sejtenem kellett volna, hogy megszállta a kórházat valami gonosz szellem. Kb. tíz percig folyamatosan foglaltak voltak. Nincs ott telefonközpont? Az egész naaaaaaaagy klinikán egy vonal van? Mentségükre szóljon, hogy amikor felvették, kettő perc alatt mindent elintéztek, válaszoltak a kérdésemre, és a 18. heti ultrahangra is kaptam időpontot.
12.15-re értem a klinikára. Az ottani parkolási viszonyok egy külön posztot megérnének, majd egyszer írok arról is. A vérvételi szobában egy ember várt, illetve pont akkor hívták be, amikor odaértem. Diadalittas mosollyal ültem le, és gondolatban vállon veregettem magamat, hogy milyen okosan tettem, hogy nem délelőtt kilencre jöttem. Ha-ha, nem is sejtettem mekkorát tévedtem.
Behívnak, adom a papíromat - amit előző nap a nőgyógyásztól kaptam - a hölgy megnézni, majd kedvesen közli (a vérvételes nőcik mind kedvesek eddigi tapasztalataim alapján, persze lehet, hogy éjjel meg vámpírokká változnak...) hogy ez neki nem jó, menjek fel a terhesambulanciára ezzel a papírral és ott majd kapok egy másikat, amivel majd menjek vissza. Aha, oké nem gond, persze.
Elhaladtam a szokásos dohányzó kismamák mellett (ezt a látványt sosem fogom megszokni) be az épületbe. A váróban ketten voltak. Hosszú percekig semmi nem történt, és éreztem, hogy kezdek ideges lenni. Aztán kijött egy páciens a rendelőből, majd öt perc múlva még egy. Néha egy doki is szaladgált ki-be, velem nem nagyon foglalkozott senki. Sehova nem volt kiírva semmi. Ezt utálom egyébként nagyon, amikor ott áll az ember tehetetlenül, kopogni nem mer (mert tuti leharapják a fejét) csak áll és vár. Kábé húsz perc telt el, amikor behívtak egy párt (akik közben jöttek). Újabb öt perc múlva kijöttek. Aztán megint eltelt valamennyi idő, de én itt már kifejezetten a sírás szélén álltam (lett volna dolgom ugyanis). Egyszercsak kijött egy szőke hölgy, körbekérdezte az addig érkezetteket, hogy ki miért ül ott, az én papíromra csak fintorgott. Majd közölte, hogy most itt XY tanárúr rendelése van és jöjjek vissza kettő előtt. Mert a tanár úr amúgy sincs benn, de majd ha vége lesz a rendelésnek akkor megírja nekem a papírt. Az első sokktól csak tátogni és pislogni tudtam, a nő biztos látta rajtam, hogy nem tetszik az ötlet, miszerint egy óra múlva menjek vissza, így felajánlotta, hogy akkor fél kettő körül, de nem tud biztosat mondani. Addigra már annyira felhúztam magam és sajnos akkora nyuszi vagyok, hogy mondtam neki, hogy hát jó akkor majd visszajövök. Haragszom magamra, mert most már pontosan tudom, hogy mit kellett volna mondanom neki: kedvesen közölhettem volna vele, hogy kettőkor én már dolgozom és legyen olyan kedves megírni most a papírt. (Amúgy most már nagyon érdekelne milyen papírról van szó, mit tud többet az orvosi beutalónál...)
Miután totál nem értettem ezt az egész rendszert, visszamentem a jófej vámpírnénihez - aki továbbra is egyedül üldögélt ott arra várva, hogy vért vehessen - és kértem, hogy magyarázza már el, hogy hogy működnek itt a dolgok. Amikor mondtam, hogy kismama vagyok látszott rajta, hogy sajnál és segítene, de sajnos nem tehet róla, ő csak az ambulanciás papírommal vehet vért. Én eddig azt hittem tűvel, de mindig tanul az ember. Azt javasolta, hogy hétfőn menjek vissza (reggel 7-re!), mert mire lejár XY tanárúr rendelése és bejutok a papírért, addigra ő már bezár. Szóval hétfőn új kör. Most majd kicsit erőszakosabb leszek az tuti.

A nap többi része már sétagaloppként telt (hála Gábornak a t-mobilnál, aki mindig segítőkész és hamar végeztünk a befizetéssel), apró bosszúság volt, hogy a három órára megbeszélt csajszi nem jött el a fotózásra. De akkor már nem is bántam, mert a sok idegeskedéstől fájt a hasam és nem esett jól se ülni, se állni. 

Még le kellett fotóznia Tvrtkot Hubynak, aztán boltba mentünk és mire hazaértünk, már csak a vízzel teli kádban ülés gondolata tartotta bennem a lelket.

Huby aranyos volt, fürdés után olajozta hasamat és a köldökömön át beszélt Szezámmagnak. (mert ott van a mikrofon, ha nem tudnátok). Mondta neki, hogy szia dagi, majd helyesbített, hogy ja nem te, hanem Anyád. Azaz én. Mert már nő a hasam és már mindenki látja rajtam, hogy mi a helyzet.

Fotózás, haverkodás, altatás

Rövid leszek, mert a képek önmagukért beszélnek. Délután a kis Massimonál jártunk, végre lefotózhattuk (volna). Csak épp kicsit elkéstünk és mire belejöttünk volna a dolgokba, elbújt a nap a házak mögött. Sebaj, azért lett néhány jó kép. Vigasztalásul kétszer is dajkálhattam, és megint elaludt a karomban. Szuper érzés volt.

Este Bazsit látogattuk meg. Megint haverkodott Szezámmaggal, egész sokáig otthagyta a kis tenyerét a hasamon, engedte Hubynak, hogy lefotózza. Aztán spontán jött, hogy megint én altathattam el, Peti be akarta rakni még a játszószékébe, és amíg előpakolta, kezembe nyomta Bazsit. Persze, hogy elkezdtem énekelni a Lencsilányt, és a harmadik ismétlésnél már nagyokat pislogott. Javasoltam, hogy akkor most már hagyjuk aludni. Bőrönd Ödön, Fürge róka lábak és Most múlik pontosan után már ment a szuszmák.

Jó kis nap volt. Köszi Anettnek és Massimo-nak, Bazsinak, Nikinek és Coopernek!

Sokkoló Ultrahang

Szerettem volna ismét, egy humoros karikatúrát írni, akárcsak az első nőgyógyászati látogatásról, ehelyett inkább egy vallomást olvashattok. Megmondom őszintén jópár napnak (sőt hétnek) kellett eltelnie mire rászántam magam, hogy leírjam az első ultrahang élményemet.

Nagyon vártam már a 12 hetes ultrahangot, számoltam vissza a napokat. Több okból kifolyólag is izgultam. Egyrészt, mert végre lesz egy szemmel látható bizonyíték arra, hogy terhes vagyok, másrészt olyan sok rosszat meséltek az ultrahangos dokikról, hogy azért is szurkolnom kellett, hogy kedves és normális orvost fogjak ki.

Reggel már úgy ébredtem, hogy pozitív gondolatokat küldtem az ismeretlen szonográfus felé, mintegy megalapozva a dolog sikerességét. 11.50-kor már a váróban ültünk (délre volt időpontom), kb. 4-en voltak előttünk. Huby ismét formában volt, szerintem a múltkori kukorékolós kispapán is túltett, ugyanis mindenkit félhangosan kritizált. Az ő cinikus-humoros stílusában. Csak egy picit égtem. A közvetlenül mellettünk ülő kismama meg alig bírta visszatartani a röhögést. Nem tudtuk sokáig szórakoztatni a várótermet, mert kb. húsz perccel érkezésünk után behívtak. Sötét szoba, egy asszisztens és egy szonográfus nő. Kedvesen köszöntek, megmutatták hova kell feküdni, mit kell csinálni (pólót felhúzni). A monitor félig felém, félig a dokinő felé volt fordítva, így mindent láttam. Huby még az elején gyorsan tisztázta, hogy kapunk-e képet (nem) és megkérdezte, hogy akkor ő fotózhat-e. Természtesen megengedték, sőt a hölgy mondta, hogy igyekszik majd valamilyen jó képet kimerevíteni és akkor lefényképezheti a telefonnal. Kicsit kuncogtam magamban, majd hangosan is, amikor megláttam a dokinő arcát, amint megpillantotta Huby kezében a canon 5D-t (tükörreflexes profi gép) markolattal és egy közepes zoomobjektívvel, ami akkora, hogy ha Huby a szeméhez emeli, nem látszik a feje. Így utólag már tudom, hogy jó döntés volt a gépet bevinni, mert lett kb. 15 szuper képünk, ha meg adnak papírképet akkor lett volna egy. Eddig tartott a móka része, mert aztán jöttek a komoly dolgok. Nagyon furcsa volt, mondhatni sokkoló, hogy láttam a gyerekünket. Egyszerűen képtelen volt összerakni az agyam, hogy a monitoron az a kis ember formájú monokróm dolog az a mi gyerekünk, aki az én hasamban van benne, csak most épp egy ügyes kütyünek köszönhetően látjuk is. A következő döbbenet akkor jött, amikor a kis porontyunk úgy döntött a fenekét mutatja nekünk, és a két lábát, és a két lába között: TE JÓ ÉG MI AZ? Ezt csak magamban gondoltam csendben, mert nem akartam elhinni, hogy a lányomnak van valami a lába között. Hubyba visszatért a remény. Sugárzó arccal kérdezte a szonográfust, hogy mit gondol. Ő azt mondta, hogy a 14. hétig nem mond semmit, de ez a gyerek inkább fiú.

Kb. tíz percig voltunk benn, nagyon pozitív élmény volt, a doktornő kedves volt, és figyelmes, mindent elmondott, megmutatott, még viccelődni is volt kedve. Csak engem kellett volna valakinek összerakni, mert én sokkot kaptam. Pont ugyanazt éreztem mint a két csík láttán. Nem tudom hogyan támolyogtam el a vérvételre, Huby csak vigyorgott és írta az smst a nagyszülőknek, mert én képtelen voltam ilyen összetett feladat végrehajtására. A laborban újabb kellemes meglepetés ért. Újabb kedves hölgy fogadott - itt várni se kellett - és végig folyamatosan beszélt, egyszer csak azt vettem észre, hogy készen vagyunk.

A nap hátralevő részét két gondolat között vergődtem át. Az egyik, hogy most akkor Szaranya vagyok? Mert nem örültem, nem éreztem meghatottságot, ellenben a jajjmostmilesz és énerrenemvagyokfelkészülve hangulatom volt. A másik, hogy most már nincs visszaút és valahogy össze kell vakarnom magam. Az laptopot se kapcsoltam be, a barátaimmal se akartam beszélni. Beültem a kádba és D. Tóth Kriszta Lolával az élet c. könyvét olvastam. Sokat segített (így ismeretlenül is köszönet Krisztának) mert Lola kalandjain nevetgélve visszatért belém az élet és rájöttem, hogy mégiscsak jó lesz az a gyerek. 

Azóta eltelt pár hét, és sokat érett bennem a gyerekem lesz gondolat. Kétszer is ringattam csecsemőt, nagyon helyesek voltak, nem sírtak, sőt szinte jól érezték magukat nálam. Ez is erőt adott, és lelkesedést. Mégiscsak nagyon várom, hogy a sajátomat tartsam a karomban.

Mozgalmas este

Szezámmag ma haverkodni volt. Aztán elaltattuk a havert, este pedig énekeltünk neki.

Rosszkedvűen, nyűgösen indult a napom, nem tudom, miért, de a főzés megint segített rajtam. Mire elkészült a krumplileves, már egész jó kedvem volt. A krumplilevesnél álljunk meg egy pillanatra. Gyerekkorom óta a kedvenc ételem, de csak úgy ahogy a nagymamám főzte. Természetesen eltanultam tőle a receptet, de valahogy sosem sikeredett pont olyanra. Pedig nagyon egyszerű leves, és minimális hozzávalóval készül, de valahogy mégse. Tegnap kaptunk pirospaprikát Monyóéktól és előre szóltak, csak óvatosan vele, mert fog. Ez bizony nem téglapor-mondták. No, igazuk lett. Fél kiskanállal tettem bele és gyönyörű színe lett. És az íze...! Először volt olyan mint a mamáé. Sajnos a gyomrom nem értékelte annyira a pirospaprikát és kicsit égett tőle, de a borsmenta tea segített.
Múlt héten jelentkezett ugyanis egy újabb terhességi tünet: a gyomorégés. Először csak enyhén, aztán miután elkövettem azt a bődületes hibát, hogy pizzát rendeltem (extra paradicsomkarikával) nagyon bedurvult. Hajnali háromig fenn voltam (és Grace Klinikát néztem - repülhetnek a kövek) kínomban már háztartási kekszet rágcsáltam. Nem szeretem a háztartási kekszet. És nem mulasztotta el a gyomorégést sem. Másnap gyors guglizás, kismama barátnők körbekérdezése. A válaszok - mint mindig - vegyesek. Van aki azzal bíztatott, hogy ez a terhesség végéig kitart (na akkor én ezt nem élem túl), volt aki azt mondta, a gyereknek nagy haja lesz (oké de ettől még fáj) és többen tanácsolták a háztartási keksz rágcsálását (jó, de utálom). A megoldást végül Csiribácsitól kaptam (kitől mástól) aki az ebéd mellé borsmenta teát kínált. Megittam és elmúlt a gyomorégés. Azóta is csak ritkán jön elő (pl. paprikás krumplileves evésekor) de a napot borsmentával kezdem és fejezem be. Itt jegyezném meg - mert még lesz róla szó - hogy Csiribácsi asztrológus és ájurvédikus gyógyító, sokat segít.
Szépen elkalandoztam, a mai estéről akartam írni. Meglátogattam az öthónapos Bazsit (az anyukája blogjának linkjét megtaláljátok itt oldalt is, Mindennapok Manóval címen). Hosszú kórházi tartózkodás után jöttek haza Pécsre, jó volt látni őket újra. A szülei az esti jótékonysági buliba készültek (ahol Bazsinak rendeznek gyűjtést) és épp eléggé el voltak havazva, mondhatni állt a bál. A kiscsávó mindezt angyali mosollyal figyelte végig, sőt még arra is volt energiája, hogy Szezámmaggal haverkodjon. Legközelebb, megígérem, lefotózzuk, mert úgysem hiszitek el, de amikor Bazsi apukája a hasamhoz emelte őt, kinyújtotta a kis kezét és a pocakomat simogatta. Peti mondta, hogy igazából cicikre szokott ráindulni Bazsi, de most csak a hasam és benne Szezámmag érdekelte. Aztán látván a káoszt felajánlottam, hogy amíg készülődnek vigyázok kicsit Bazsira. Ő a kanapén feküdt, én mellette ültem és nagyon jót dumáltunk. Megbeszéltük, hogy vajon miért kék a zsiráfja, és lilák a lábai (tényleg miért?) és hogy anya, meg apa most készülődnek a buliba és neki igazából lassan aludnia kéne. Bazsi egy komoly gő-vel majd egy öágő-vel konstatálta az okfejtésemet majd sok-sok nevetgélés után nyafogni kezdett. Kérdeztem az anyukáját, hogy felvegyem-e - gondoltam, megpróbálom elaltatni. Először csak mindenféle saját költeményt dúdoltam neki, majd Niki javaslatára a Lencsilánnyal próbálkoztam. Az ötödik ismétlés után, már egyenletesen szuszogott, majd a Szabadság vándorai és az Elment a vándor című Demjén nóták után határozottan alvásjelenséget mutatott. Mérhetetlenül büszke voltam magamra. És olyan, de olyan jó érzés volt. Meg tudtam volna zabálni a kis alvó szuszogó csomagot. Még öt percig csodáltam aztán elkezdett zsibbadni a jobb karom és kértem Nikit, hogy tegyük le Bazsit az ágyába. Miután ott is tovább szuszmákolt, elégedetten húztam ki magam. Hazaérve elmeséltem Hubynak a nagy altatásomat és rájöttünk, hogy végre Szezámmagnak is énekeltem - mindjárt egy egész kis repertoárt. Aztán mondtam Hubynak, hogy igazán ő is énekelhetne a gyerekének, mondjuk a Bőrönd Ödönt. (Mert épp azt dúdoltam vacsora közben). Végül ketten összeszedtük a szöveget és előadtuk. Nem tudom, hogy ezért most sajnálni kell Szezámmagot, vagy irigyelni, ezt mindenki döntse el maga.

Szezámmag már akkora mint egy narancs. Vagy mégsem?

Sokan teszik fel a kérdést mostanában: Mekkora már Szezámmag? A választ, sajnos magam sem tudom. Ami tuti, hogy 15 hetes, de hogy méretre pontosan mekkora? Egyrészt a magzatok változó ütemben nőnek, másrészt ahány helyen rákeresek a kérdésre, annyiféle választ kapok.

Egyre többször hallom a tanácsot, miszerint ne olvassak internetes fórumokat. Márpedig a dolog elkerülhetetlen, hiszen az időm elég nagy részét számítógép és internet előtt töltöm, már csak a munkám miatt is. Egy fórumhoz ragaszkodom igazából és más helyekre csak akkor látogatok, ha konkrét kérdésem van és Gugli barátunk egy-egy ilyen weboldalra irányít.
Ezek mellett számtalan kismama, pocaklakó, baba-mama, mama-papa (és még a végtelenségig lehetne sorolni) weboldal, blog létezik, csak győzze az ember kiválasztani, hogy melyik igazán megbízható. A 15. hétre eljutottam odáig, hogy ezeket az oldalakat már csak szórakozásból - és nem információ gyűjtés céljából - látogatom, ugyanis, mindenhol mást írnak. A móka kedvéért összegyűjtöttem nektek, hogy mit ír 5 különböző oldal a 15. hétről. Sok átfedés van (haha van amiben azért egyetértenek) így egy-egy információt csak egyszer írok le. Ha valakinek nincs kedve végigolvasni mindet, vastaggal kiemeltem azokat az infókat, amik viszont ELTÉRNEK (méghozzá néhol nem is kicsit!).

Weboldal 1.

Kismama:
A testedben végbemenő hormonális változások láthatóvá válnak. A mellbimbód udvara sötétebbé és nagyobbá válhat. A méh mérete egy grapefruitéval vetekszik.

Baba:
A magzat kb. 12,5 cm. A pici a vizeletét a külvilágba (magzatvízbe) üríti.
A magzatvíz háromóránként megújul.

Weboldal 2.

Mama
Hogy a baba oxigénellátását biztosítani tudja, a szívednek több vért kell pumpálnia, ami ebben az időszakban „még csak” 20% növekedést jelent, de a terhesség folyamán ez a 30-50%-os növekedést is elérheti.
Ekkor már érezhetően nő a pocakod mérete, bár bő ruhával még el tudod rejteni, ha akarod. Ha egy ruha szoros, ne próbáld beleerőltetni magad, inkább kezdj el bő, vagy könnyen táguló ruhákat hordani. Ne aggódj a méreteid miatt, hidd el, egy férfi számára nem sok szebb látvány van, mint terhes párja, aki az ő gyermekét hordja a szíve alatt.

Baba
A pici “kifejleszti” az ujjszopás képességét. Hossza ekkor már 14 cm, súlya több, mint 70 gramm. Megkeményednek a hallócsontocskái és hallja a körülötte lévő hangokat, az anya szívverését (ennek megnyugtató monoton ritmusa olyan mélyen rögzül, hogy tudat alatt egész életében hatással lesznek rá a hasonló ritmusú hangok), bélmozgását és a külvilágból beszűrődő zajokat.
A csontokban egyre több mész rakódik le, de még átlátszóak a bordák is.Emellett, a fogak kezdeményei is kalciumot igényelnek. Az ízlelőbimbói is működnek már és mivel mindennek, amit az anya eszik, egy része a magzatvízbe kerül, így a pici érzi, amit az anya eszik és ennek fontos hatása lesz a későbbi ízlésére is.


Weboldal 3.

Gyermekünk már 13,5 centiméter és 100 gramm. Kezd nőni a haja. Mostantól hallja az anyja szívverését, gyomrának korgását, sőt a kívülről beszűrődő zajokat is. Érdemes mindennap beszélgetni vele, zenét hallgatni, születés után meghálálja, az ismert dallamokra, hangokra könnyebben megnyugszik majd.


Weboldal 4.

Baba
Ülőmagassága 8,6 centiméter, teljes hossza 13-14 centiméter körül lehet. Súlya hozzávetőleg 50-100 gramm. (5-10 dekagramm, párizsiból is kevéske.) A súlya miatt még ebben az időszakban nem kell aggódni, ha nem pontosan annyi, mint a nagy könyvben meg van írva, hiszem napok alatt is rengeteget változik, nő, gyarapszik. Nem mindegy, hogy a 15. hét melyik napján méri az orvos. A mellkasának átmérője 2,7-3 centiméter.
Kezd barátkozni a hangok változásaival. A mama beszéde megnyugtatja, Apa hangja még ismeretlen neki, de lassan hozzászokik, erős zajoktól megijed, összerezzen. Ideje beszerezned amolyan zenélő kütyüt, aminek a dallamához már most elkezdheted hozzászoktatni. Arra a dallamra születése után is emlékezni fog, és segíti majd a megnyugvásban egy-egy zaklatottabb napon.

Mama
Ha mázlista vagy, akkor most már teljesen elmúlt minden émelygés. Most következik a várandósság boldog, felhőtlen időszaka. Ettől a héttől már érezheted a baba mozgását, amiket még könnyen összekeverhetsz a bélmozgásokkal. Tapasztalt anyukák már tudják, hogy mire kell figyelni, az elsőszülők még bizonytalanok. Valahogy úgy lehetne megfogalmazni ezt az egész érzést, mintha buborékon lovagoló pillangó bontogatná szárnyait. Ha nagyon figyelsz, rá fogsz ismerni.
Megfigyelheted azt is, hogy a mocorgások leginkább étkezések után, közben jelentkeznek, s leginkább akkor, amikor az ember a desszertnél jár, és valami édeset eszik. Az oka egyszerű: A baba reagál az anyai vér megemelkedett vércukrára, és/vagy felébresztik a bélmozgások, és/vagy meghallja az emésztéssel járó gyomorkorgást.
A normál nadrágjaid lassan elkezdenek szűknek bizonyulni. Nem ciki egyáltalán, ha már a 15. héten kismamanadrágot kezdünk viselni. Bár, sokan még csak előszedik egy számmal nagyobb nadrágjaikat. Érdemes lassan szétnézni a kismamaruha piacon. Nagyon széles a választék, biztosan mindenki talál ízlésének megfelelőt.
A hasad nem igazán növekedett még meg az eredetihez képest, csak belül a méh nagysága változott meg olyan módon, hogy normál, nem kismamáknak készült nadrág éppen a legrosszabb helyen szűk, és leüléskor sem enged ennyit, amennyire szükség lenne. Nem csoda, hiszen odabent a méhed már grapefruit nagyságúra nőtt.

Weboldal 5.
A magzat méretei: a 15. hétre a baba eléri 13,5 cm-t, súlya pedig a 70 g-ot. Kb. akkora, mint egy narancs. Kinőnek körmei. Fejecskéjén megjelennek az első hajszálak, és kezd nőni a szemöldöke is. Az egész testét finom szőrzet, az ún. lanugo borítja. Arca kezd egyre jobban hasonlítani egy emberi archoz, ahogy a bőr alatti zsírréteg kezd kialakulni.

Szezámmag hallgat ránk

Kosármeccsre készültünk múlt csütörtökön. Bár bizonyára nagyon sokan tudjátok milyen egy női kosármeccs Pécsen, ha valaki mégsem annak elmondanám, hogy hangos. Hangos a közönség, és van egy még hangosabb, még idegesítőbb dolog a duda, ami ha csak pár decibellel halkabb lenne és pár századmásodperccel rövidebb ideig szólna, esküszöm elviselhetőbb lenne. De a duda kegyetlen és bizony elég sokszor megszólal. (Szinte mindent azzal jeleznek). Namármost, a legutóbbi kosrámeccsen Szezámmag nem lelkesedett a zajoktól (vagy épp nagyon lelkes volt). Folyamatos bizsergést és rezonálást éreztem a hasamban.
Most előrelátó szülőként már a kocsiban megbeszéltük vele, hogy nem kell félnie, mert nem egy csatába megyünk, hanem kosármeccsre. Tehát a zaj és a felfokozott hangulat normális, nem kell izgulnia. (Kivéve ha a csapat az utolsó negyedben engedi, hogy az ellenfél 3 pontra megközelítse, de emiatt majd izgul anya).
A meccs első perceiben éreztem a bizsergést, és kértem Hubyt, hogy beszéljen a gyerekkel, és erősítse meg benne mégegyszer, hogy ez csak egy kosármeccs. Kicsit simogatta a hasamat, és megbeszélték a dolgot. Már most látszik, hogy értelmes, okos gyerekünk van, mert aztán már nem ficergett.

13. hét Vásárlás, munka, ünnep

Munkával kezdődött a hét, már vasárnap. Zsuzsit fotóztuk Pesten a Városligetben. Még aznap megjutalmaztam magam a nagy melóért, Zsófival beszabadultunk a H&M-be. Bár megmondom őszintén kicsit csalódott voltam. A kismama részleg, pár polcból és fogasból állt. És a legtöbb dolog már ránézésre hatalmasnak tűnt. Valamiért minden üzletben úgy értelmezik a kismamaságot, hogy az ember azzal a lendülettel szélesedik is (három méretet). Azért nem jöttünk el üres kézzel, mert találtam egy hosszú és ahol kell (fenék, comb) szűk, ahol kell (hasika) bő kismamafarmert. Azóta le se vettem. Valamint két hosszú újjú és szuperhosszú derekú pólót is beszereztem, egy feketét és egy lilát, nagyon jó mind a kettő. A pénztárnál tesztelték a gyorsaságunkat és a kreativításunkat is, ugyanis kiderült, hogy a vásárolt cuccok "csak" 14.700 Ft értékűek és természetesen ezért nem jár a 3000 Ft-os ajándékutalvány, így kellett még találnunk valamit 300 Ft-ért. Persze mögöttünk álltak a sorban, így nem lehetett sokáig nézelődni. Elszaladtunk a bébicuccokhoz és szinte egyszerre mutattunk rá két babazoknira. Huby persze nem olvadt el a lelkesedéstől, de nekünk nagyon tetszett (és az összes nőnek akinek eddig megmutattam).

Kedden, szerdán Siófokon dolgoztunk egy konferencián. Igazából Huby volt a felkért fotós, én csak kisérőnek, és kisegítőnek mentem, no meg a Quimby koncert miatt. Tök jó szállást kaptunk a siófoki Mólóban, fantasztikus kilátással a Balatonra. Egyetlen pici hátránya az volt, hogy a szél keresztülfújt rajta. A zuhanykabinban konkrétan volt egy szellőző nyílás kb. fejmagasságban, amin süvített be az északi vihar. A munkát úgy osztottuk be, hogy én egy terem előtt ültem a laptoppal és amikor végezett egy előadó bementem lefotózni a következőt, Huby meg fejvesztve szaladgált a másik két terem és a többi helyszín között.

Már most tanulok Szezámmagtól. Le kell lassulnom kicsit. Tudatosan igyekszem többet pihenni, próbálok nem pörögni annyira mint korábban. Nem mindig sikerül. De észrevettem, hogy a dolgokat akkor is megcsinálom (és nem feltétlenül lassabban) ha nem kapkodok és ha nem aprózom el magam ötfelé. Legfeljebb nem esik le, nem törik el és nem megyek neki. A hasamat is tudatosan védem, ha egy kicsit nagyobb tömegen kell átmennem, a pocakom elé teszem a kezem. Főleg azóta, hogy múltkor véletlenül belekönyököltek. Az ijedtségnél nem történt nagyobb baj, de jobb az elővigyázatosság.

A kedd esti Quimby koncertre is úgy mentem, hogy meglátjuk hogy bírjuk. Az első pár számot ismertem, így az első sorban táncikáltam végig. Aztán jöttek a pörgősebb nóták, amiket csak úgy lehetett volna élvezni, ha az ember ugrál, vagy pörög (haha pörgős nóta), na ugye annak Szezámmag nem örült volna, és a hangerősséggel is voltak problémáim, így a leghátsó sorba vonultam. Onnan már nem is lehetett annyira élvezni a koncertet úgyhogy inkább (szégyenszemre) felvonultam a szállásra Grace klinikát nézni.

Csütörtökön picit ünnepeltünk Hubyval. Aznap volt négy éve, hogy találkoztunk egy fotózáson. Aki ismeri a sztorit, most ugorjon egy bekezdést. 2006 október 28-án volt Zsófi fotózása. Én akkor fotóztam itthon először modellt, őt akkor fotózták először. Gabi szervezte a dolgot és megkérdezte a kollégáját Hubyt, aki akkor kezdett fotózgatni, hogy van-e kedve eljönni és megnézni, milyen is egy ilyen esemény. És volt kedve. Vesztére. :) Szép fotók születtek, egy barátság Zsófival, és aztán pár hét múlva, egy szép szerelem. Ami azóta is tart.

Tettye 2010 Fotó: Németh Nóra

Utóirat: Csak azok kedvéért aki, az előbb ugrottak egy bejegyzést... :) Szóval azt hiszem ha mi egyszer Zsófit lefotózzuk történik valami. Először megismertem Hubyt, aztán meg összehoztuk Szezámmagot.