Balatonkeresztúra

Sosem vártam még így augusztus huszadikát. Mert azt mondják ugye, hogy az ünnep után vége a jó időnek, esetleg a vén asszonyok nyarában bízhatunk. Én inkább abban bíztam, hogy szép kellemes őszünk lesz, maximum 25 fokkal. Elegem volt már a nagy melegből, mert Szezivel elég nehéz kimozdulni ilyen hőségben. No de hiába jött a huszadika, az időjárás jelentést olvasva úgy döntöttem mi még nyaralunk egy rövidet.

Narancs riasztás, kánikula, hőségriadó. Na nem, ezt nem akartam elhinni. Augsztus utolsó hetében? Oké legyen, de minket nem a mislenyi tetőtérben fog érni az tuti. Hubyt nem is kérdeztem, hanem egyenesen közöltem vele, hogy elmegyünk a balatonra. Utószezon van, az árak már alacsonyak, talán szállást is könnyebb lesz találni mint júliusban. Hétvégén böngésztem a netet, a gugliba az írtam be: vízparti szállás. Ehhez az egyhez ragaszkodtam, mert nem volt kedvem Szezivel többszáz métereket gyalogolni, neadjisten autózni a 36 fokban. Volt pár szimpatikus hely, végül először egy kis hotelt hívtam, ahol félpanziós ellátást kínáltak fejenként 6500 Ft-ért. Előtte Hubynak mutattam a szobákat, és mondta, hogy egy standard erkélyes jó lesz. A recepciós hölgynek csak annyit mondtam, hogy 3 éjszakára szeretnénk szállást, majd rövid keresgélés után azt mondta, hogy egy standard erkélyes szobát tud felajánlani. Jó lesz? Jó hát. Ez égi jel, gondoltam és lefoglaltam a szállást.

Augusztus 23. KEDD
Kalandos indulás, nyugis utazás, késői szerény vacsora

Lassan beletörődök abba, hogy mi nem tudunk sehova időben elindulni. Mindig van valami elintézni való, amit feltétlenül meg kell csinálni és persze csúszás van, késik, nem veszi fel, bezár, elfelejti, stb. Elhatároztam, hogy most az egyszer nyugodt leszek és ha 3-kor el tudunk indulni már örülök. Fél 3-kor a tömött kocsiban ültünk. Mert ugye mit visz egy fotós házaspár egy négyhónapossal három napra magával, ami megtelít egy Suzukit? Először is van a fotóstáska, aztán a laptop, a mi ruháinknak egy sporttáska, jajj de abba nem férnek a cipők, akkor még egy válltáska, abba még úgyis a pokrócokat teszem, meg ami már sehova nem fér. Aztán Szezinek a pelenkázótáska a ruháival, pelenkával és egy rakás textilpelenkával, babakocsi mózeskosárral, autósülés a gyerekkel (így legalább duplán ki van használva a hely). És még hűtőtáska hideg vízzel, valamint az én tarisznyám. Ó és persze a gyereknek utazóágy, amiről később kiderül, hogy nem is kellett volna.

Indul a vándorcirkusz - idézem mindig Gergő barátunkat, ő mondta ezt magukra egyszer, igaz ők két gyerekkel jöttek és Luxemburgból. Magáról az utazásról nem tudok semmi érdekeset írni, Szezi már a Kozármisleny táblánál elaludt és Kaposvárig szundított. Ott azért álltunk meg mert a Tescoban gumicsónakot szándékoztunk vásárolni, a legifjabb Hubay popójának ringatása céljából az nagy Balaton vizén. Persze elbénáztuk, mert a dobozra az volt írva, hogy a csónak 90 cm hosszú (simán belefér egy 64 centis gyerek nem?) hát persze, csak épp ez a külső hossza volt a gumicsodának, a belseje szerintem nincs ötven centi se. No de erre már csak közvetlen használat előtt jöttünk rá. Addig azonban várt még ránk kb. hatvan kilóméter autózás, amit Szezi megint átaludt. Hatkor értünk Balatonkersztúrra, simán megtaláltuk a szállást. Egy emeleti szobát kaptunk (még jó hogy a tetőtérből akartam elmenekülni) erkélyest, ahogy ígérték, sőt egy babaágy is volt a franciaágy mellett, megágyazva, viziolvas ágyneművel. Nagyon kis helyes volt, és jól esett ez a figyelmesség. A szoba elég lelakott, de a honlapon külön feltüntették, hogy ez a fajta szoba olcsóbb, plusz kétezerért mehettünk volna felújítottba. Igazából tiszta és az ágy is kényelmes, nagyobb igényünk most nem volt. A Balaton vizére viszont nagyon vágytunk, így mivel volt még idő a vacsora végéig gondoltuk csobbanunk egyet. Nem ez volt a nap ötlete, de erre csak később jöttünk rá.

A szállodának saját stégje van, de a fotókon az nem volt feltüntetve, hogy kb. száz métert kell gyalogolni odáig. Sebaj, mindjárt ott vagyunk. Még egy extra vékony palló, pár lépés és...csobb. Már nem emlékszem, hogy ki ment be előbb Huby vagy én, de a víz jól esett az tuti. Aztán felfújtuk a gumicsónakot és láttuk, hogy ebbe bizony hasra fordítva nem tesszük bele a gyereket. Így maradt a félig ülő-félig fekvő póz, amiért kedves csemeténk nem rajong túlzottan, így csak pár percig csónakáztattuk. No de az egész dolog eléggé öncélú volt, mert az lett volna a lényege, hogy Hubyval egyszerre be tudjunk menni a vízbe. Mivel se a parton hagyni ,se megfürdetni nem akartuk Szezit ezt a köztes megoldást választottuk. Aztán beláttuk, hogy mégiscsak marad a felváltva fürdés. A pancsolás után jó éhesen mentünk az étterembe, gondoltuk ha nyolcig van vacsi akkor fél nyolckor még bőven jók vagyunk. Hát a jó magyar virtus bizony itt is megviccelt minket. A svédasztalon félig üres tálak fogadtak, maradt még egy kis csirkeszárny (Huby szerint spicy chicken wings, szerintem meg ennél már csak a farhát olcsóbb) meg némi orosz hús saláta, illetve kelkáposzta főzelék (a svédasztalon) és sült oldalas. A krumplis tál üres volt és kérdésemre, hogy lesz-e még egy nem túl kedves, mindjárt megnézem volt a válasz. És persze nem volt, ahogy süti sem. Csalódott voltam, de az egyik pincér fiú felkutatott még némi piskótatekercs véget, azzal próbáltam vígasztalódni. Megint tanultunk valamit, másnap majd korán megyünk határoztuk el. Javasoltam még egy vacsi utáni sétát, de miután Szezi kb. ötven méter után elaludt, az én lelkesedésem is alább hagyott és visszafordultunk, majd a szállásra érve mindhárman fáradtan zuhantunk az ágyba.