Szezi Szigligeten

Nyaralásnak indult, de az időjárás közbeszólt és egy nagy kirándulás lett belőle. Kalandos utazás, jó levegő, rengeteg séta, sok alvás. Ezek jellemezték a négy napot amit a Balatonon töltöttünk Szezivel. És persze készült jónéhány kép is.

1. nap A hosszú út pora

Most már egyértelműen bele kell törődnünk abba, hogy Szezi nem szeret autózni. (Jelenleg - apa kiegészítése) Éppen ezért sokat gondolkodtunk azon, hogy mikor induljunk. Várjuk meg, amíg álmos lesz és hátha valami csoda folytán elalszik, vagy rögtön evés után, és akkor még talán nézelődik is kicsit az ülésében. Végül utóbbiban maradtunk, de még Pécsre sem értünk, Szezi már keservesen sírt. Megálltunk egy gyors szopira, majd 5 perc múlva tankolni. Aztán Szentlőrincen. Végül valahol Szigetváron aludt el Szezi. A következő megálló Marcali volt, ott már én is nyűgös voltam, így egy kávézást is megejtettünk. Szezi persze vidáman nézelődött a pékség teraszán, de amint visszatettük az ülésbe sírni kezdett. Talán Szigligetig még egyszer megálltunk, egy idő után már nem számoltam. Hamar megtaláltuk a szállást, annak ellenére, hogy úgy foglaltuk le, hogy nem is láttunk képet róla, nagyon szuper kis helyet fogtunk ki. Már hetekkel ezelőtt elkezdtem ugyanis szállást keresni, de csak pár nappal az utazás előtt dőlt el végleg, hogy megyünk, így későn kezdtünk el telefonálni. Én kigyűjtöttem rengeteg címet, Huby telefonált. Annyira helyes volt. Eleinte minden híváshoz külön sztorit gyártott, pl. így: Kezitcsókolom, én meg Hubay József vagyok és szeretnénk önöknél tölteni ezt a hétvégét a családommal. Meg még cifrázta is, de sajnos nem tudom pontosan idézni. (pedig az volna a lényeg :) - apa kiegészítése) A lényeg az, hogy kb. a tizedik hívás után már csak annyit kérdezett, van-e kiadó szoba. És sajnos nem volt, sehol. Már feladtam azt a vágyam, hogy a kikötő közelében legyünk, aztán már hajlandó lettem volna Badacsonyig is elmenni, csak kicsit kimozdulhassak az itthoni létből. Aztán indulás előtt egy nappal meglátogatott minket Zsófi Angliából, és ebéd közben a szomszéd asztalnál ülő szülei hallották, hogy panaszkodunk, hogy egész Szigligeten nincs szállás. És kiderült, hogy az egyik ismerősük kiadja a háza egyik szintjét. Huby telefonált, kicsit alkudott és sikerült a foglalás.

Tehát megérkeztünk, kipakoltunk és úgy döntöttünk lesétálunk a kikötőbe, a verseny előtti rendezvényre és vacsorázni. Szezi már az úton odafelé elaludt, hát persze, fél nyolc volt, akkor ő már tud durmolni. Sétáltunk egyet a kikötőben, én ettem egy régóta emlegetett tojinokit (Szigligeti tájszólás) aztán hazagyalogoltunk. Szezi természetesen aludt, és arra se nagyon ébredt fel, hogy átpakoltuk az utazóágyába.

2. nap Mint a partra vetett hal

Nagyjából így éreztem magam, amikor a verseny rajtját a mólóról néztük végig Szezivel. A kormányos értekezlet előtt fél órával már a kikötőben voltunk, Szezit kendőbe kötöttem, mert sok idegen ember és furcsa zaj vette körül. Elég hamar elaludt, bár előtte még táncoltunk kicsit az itthon oly sokat hallgatott Kikötők c. számra, beszélgettünk Aci kapitánnyal, akinek a hajóján már utazott Szezi igaz akkor még csak 6 hetes embrió volt.

Miután Szezka bealudt, beraktam a mózesbe és Hubyval jól bereggeliztünk, majd kikísértem a mólóra a motorcsónakhoz, amivel kivitték, hogy a vízről tudja fotózni a versenyt. Mi a parton maradtunk és onnan vártuk a rajtot, de szegény Szezi minden zajra felriadt, olyankor tologattam kicsit a kocsit és így sikerült újra elszundítania. Itthon már rég megtanult zajok mellett aludni, de az itteni hangokat megszokta már, úgy gondolom, a kikötő meg furcsa volt még neki. A verseny alatt aztán visszamentünk a szállásra Szezi evett majd mindketten aludtunk egy nagyot. A délutánt is szinte végigaludta Szezi, bár arra felébredt, hogy a bolond anyja felmászott egy vitorláshajóra. Mit tehett mást, amikor a Dolce Vita kapitánya és mancsaftjai olyan kedvesen invitálták, és még dinnyével is kínálták. Először persze nemet mondtam, de aztán a fiúk segítségével felkecmeregtem a hajóra. Oké hogy már tapasztalt matróz vagyok, de nem egy 6.5 kilós csomaggal a hasamon.

Este egy picit nehezebb volt elaltatni Szezkát, talán a sok élményt kellett még feldolgoznia, többször ébredt, akkor bevetettük a cici nevű csodaszert és aztán 9-kor már mélyen szundított a kis matróz.

3. nap Fiúk az ingókövön

Eljött végre a vasárnap, amikor nem kellett dolgoznia Hubynak. Továbbra sem volt hőség, és az eső sem esett, ezért kirándulós napot terveztünk. Huby egyszer valamikor járt Szentbékállán és szeretett volna visszamenni a Kőtengerhez. Indulás előtt még kávéztunk egyet a kikötőben, majd nekivágtunk a mintegy húsz kilométeres útnak. Pont a szomszéd településig jutottunk, amikor - nem fogjátok kitalálni mi történt! Igen, igen meg kellett állnunk, mert Szezi üvöltött. Így hát sétáltunk egy jót Badacsonytördemicen. Láttunk szép házakat, egy-két cicát, és kezdtünk megéhezni. Szezka meg aludt, mint a tej, a mózeskosarában. Aztán visszatettük a hordozóba, és elindultunk, hogy a maradék 18 kilométert megtegyük. Még egyszer álltunk meg akkor cicit kapott a Bőgőmasina, aztán végül valahogy odaértünk. Addigra már nagyon jól esett volna ebédelni is, így rögtön éttermet kerestünk. Nagy nehezen rátaláltunk az Eszter panzióra, de most leszögezem, hogy ha arra jártok nem ajánlom, hogy betérjetek. Bár a kaja finom volt, ám pofátlanul kis adagot adtak. A kapros-juhtúrós sztrapacskáért 1600 Ft-ot kértek és egy közepes méretű tányér közepére halmoztak egy kisebb adagot. Már amikor megláttam biztos voltam benne, hogy na én ettől nem fogok jól lakni. Így is lett és ha nincs Huby talán bele is törődök a sorsomba. Ő azonban kedvesen, de határozottan közölte a pincérrel, hogy nagyon kevés volt a sztrapacska és végül hoztak még egy fél adagot, amiért aztán természetesen nem kellett fizetni.

A kőtengerhez így már jóllakva indultunk. Előtte azonban még volt szerencsénk meghallgatni Varga Miklóst, aki épp a Káli vígasságokon lépett fel és persze István a királyt énekelt. A poén az, hogy épp a kocsiban is az szólt nálunk. Úgy döntöttünk Huby fogja magára kötni Szezit, mert ő jobban bírja a cipekedést. Ebből aztán az lett, hogy mindenhova felmászott vele, még az Ingókövet is együtt mozgatták meg. Ez az egész kőtenger engem amúgy az angliai Brimham Rocks-ra emlékeztetett. http://www.brimhamrocks.co.uk/gallery.cfm

Jó nagyot sétáltunk, sőt az egyik eldugott sziklán még meg is etettem Szezit. Hiába, éhség nagy úr. Amúgy Szezka teljesen jól viselte a kirándulást vagy szundikált vagy nézelődött a kendőben.

Fárasztó, de élmény gazdag nap után értünk vissza a szállásra, Szezinek nem kellett sokat könyörögni, hogy elaludjon. Másnap még a Szigligeti vár meghódítása és egy hazaút várt rá. De ez már egy következő bejegyzés témája.