Kedden és szerdán Siófokon dolgozott Huby, egy konferenciát fotózott. Először arra kértem, hogy jöjjön haza fürdetésre és éjszakára, aztán amikor hétfőn hasmenése lett és nem érezte jól magát, jobb belátásra tértem. Megkértem anyut aludjon itt, és mondtam Hubynak, hogy őt is és a pénztárcánkat is kíméljük, ha mégis inkább ott alszik. Jól is telt a nap, Szezit kivittük a teraszra levegőzni, ettől aztán úgy bealudt, szinte ébreszteni kellett, hogy egyen. Az este is jól telt, fürdés is volt - na jó főleg inkább fenékmosás - sőt, csak éjfélig ment a nyűglődés, aztán fél ötig aludt Szezka. Akkor felkelt enni, és aztán fél nyolcig megint durmolt. Vidáman keltem reggel, egészen addig míg anyukámat meg nem láttam. Szegény egész éjjel rosszul volt, ő lett a következő áldozata a betegségnek. Korábban már apukám és húgom is rosszul lett. Szóval anyu inkább hazament, én meg egyedül maradtam Szezivel. Szerencsére ebédem volt, és őfelsége is egész kíméletesen viselkedett, de már nagyon vártam, hogy délután legyen és Huby hazaérjen. Sajnos még mindig nem volt jól, ezért úgy döntött aznap már nem is dolgozik (no ennek örültem). Megfürdettük Szezit, a köldökcsonk miatt még mindig háton, most már nem sírt annyira.
Aztán szépen bealudt a kiscsávó, mi meg végre Dr. House-t néztünk. Nagyon mókás mert ahogy ezt leírom, olyan idilli és tényleg tök jó volt, de közben mégis szorongást éreztem. Elkezdődött a: most már mindig itt lesz velünk, és ugye nem lesz semmi baja, és az ugye jó anyukája leszek kezdetű aggodalmak áramlása. Szerencsére nem folyamatos a dolog, hol jön hol megy, de ez már nem az az elsírom magam mert olyan szépen alszik érzés. Na jó abból is maradt bőven. Mindenki bíztat, hogy ez normális, próbálom én is nyugtatni magam, hogy el fog múlni, de egy kis idő még kell míg feldolgozzuk ezt az egész nagy és csodálatos változást. Addig is igyekszünk helytállni és pocakotsimogatni ha fáj, nyugtatni ha nyűgös és gyönyörködni benne a nap huszonnégy órájában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése