Nincs a világon jobb mint a cici

Szezi tegnap volt öt hetes. Még mindig szépen eszik, még mindig nem nagyon szeret aludni, a sírás mellett más hangokat is kiad, tartja a fejét és még mindig imádjuk. Hubyval lassan kezdünk igazi zombikká válni, de megéri, mert ha csak ránézünk a kis tejszagú hurkagombócra azonnal mosolyra húzódik a szánk.


Mielőtt bővebben kifejteném az elmúlt hét eseményeit szeretném nektek megköszönni a sok biztató üzenetet, emailt, telefont. Talán egy picit borúsra sikeredett a legutóbbi bejegyzés és szerettem volna már rég egy újabbat írni, csak több akadályba is ütköztem. Sajnos a laptop még mindig önálló életet él és néha minden előzetes figyelmeztetés nélkül kikapcsol és aztán se kép se hang. Olyankor pár napig várunk aztán újra megpróbáljuk bekapcsolni és lőn csoda, működik. Meg aztán amióta igény szerint szoptatom Szezit, egy picit kevesebb szabadidőm van. Mert amikor enni kér, vagy cicire vágyik - akár csak megnyugvásból is - én bizony adok neki. Biztos vannak akik szerint ez nem helyes, én most így érzem jónak. Vannak ám előnyei is a dolognak. Először is szinte alig fáj Szezi hasa. Aztán sokkal nyugodtabb vagyok, nem idegeskedek azon, hogy basszus még csak 1 óra 45 perce evett most mit csináljak még 15 percig? Szóval mindkettőnknek jó ez így, és úgy gondolom én most azért vagyok neki, hogy minden kívánságát teljesítsem. És nincsenek nagy vágyai, csak hogy kapjon enni, tegyem tisztába és ha a közelségemre vágyik vegyem magamhoz. Sokat segít ebben a hordozókendő is, bár nagyon várom már, hogy a hátamra is köthessem Szezit, mert így előre kötve, maximum főzni tudok vele. És az időhiány miatt néha még az is macerás. A kosz szerencsére (illetve dehogyis) megvár, azért az ÁNTSZ-t még nem kell kihívni, rendet rakni meg igyekszem minden reggel, ha Szezi épp elalszik vagy az apjára tudom bízni kicsit. Lassan kezdem megszokni a hadi állapotot a lakásban.

Az éjszakáink továbbra is vegyesen telnek. Már volt kettő egymás  után amikor Szezi egész éjjel aludt, csak kétszer kelt fel enni és nem sírt, hanem visszacsicsizett kaja után. Sajnos ez még nem mindennapos, pedig jelen pillanatban ennek örülnénk a legjobban. Mindig azt szoktam mondani neki, hogy én akár három óránként is megetetem éjjel, csak szoptatás után aludjon vissza és ne kelljen negyven percig a hordozóban cipelni körbe a lakásban hajnali négykor. Mert bizony Huby ezt csinálta ma éjjel. Mondjuk így még mindig gyorsabban elaludt, mint karban vagy a hasunkon.

Szezka beszéde is szépen fejlődik. Már mondja hogy hő és heő valamint rájött, hogy tud sikítani. Általában akkor adja elő ezt a mutatványt, ha nem kapja meg azonnal a cicit, vagy egy pillanatra elveszem tőle, illetve ha kiköpi és nem kapj azzzzonnnal vissza a kis zabagép. Egy-két mosolygás szerűséget is előcsalogattunk már belőle, bár szerintem ezeket még mindig nem tudatosan csinálta. Ám evés után álmában szinte vigyorog.

Túl vagyunk az első nyilvános szoptatáson is. Vasárnap a városban sétáltunk és Szezi előbb lett éhes mint számítottunk rá. Épp a Szent István térre értünk Nic, Balu valamint Csipu kiséretében, amikor előállt a probléma. A Papucs borozó fölött volt két pad ahol nem ült senki és elég eldugottnak találtam. Ott szépen leültünk Szezivel, a fejére borítottam egy textilpelust és lehetett szívni. Nic nagyon rendes volt, odaült velem hogy mégse árválkodjak ott magamban, addig a fiúk meg mentek pár kört. Jópár kört méghozzá, mert Szezinek vagy jó negyven percig enni volt kedve. Egyszer még a kis városnéző vonat is elhaladt előttünk, nesze neked eldugott hely, az összes utas végignézte, ahogy Hubay Szabolcs táplálkozik.
A bevezetőben írtam, hogy zombulunk Hubyval. Ez sajnos abban nyilvánul meg, hogy elég türelmetlenek és ingerültek vagyunk egymással, de igyekszünk ezt hamar tisztázni és inkább valahogy humorosan kezelni a nehéz szitukat. Én még mindig el-el sírom magam ezen-azon a legváratlanabb pillanatokban - ma például a Bóbita c. vers utolsó sorain. Mintha a türelmem kicsit nőtt volna, de még mindig Huby az akinek a hátán fát is lehetne vágni akár. Csodálattal nézem-hallgatom, ahogy az üvöltő gyereknek mindenfélét énekel, versel, dumál egészen addig míg elhallgat. Én az első két nóta után feladom, és morgok, hogy hiába énekelek, ez senkit nem hat meg. 
Régen írtam magamról. Lassan visszanyerem a régi formám. Mivel nincs itthon mérlegünk, fogalmam sincs hány kiló lehetek, én olyan hetvenre tippelek, majd megnézem egyszer valahol. Az étvágyam változó, de csoki, süti, édesség, tészta jöhet minden mennyiségben. A nadrágjaim még mindig nem jönnek rám, illetve valahogy felrángatom, de begombolni már nem tudom őket. Ha letelt a bűvös hat hét remélem tudok majd kicsit mozogni, hosszabb sétákra elindulni és talán úszni is. 
Ahogy látjátok Szezi világában még szinte minden a cici körül forog, majd talán lassan más is érdekelni fogja. Addig meg etetem kitartóan és közben gyönyörködöm benne, mert még mindig olyan szép.
További Szezi képeket itt találtok:
http://www.nnfoto.hu/gallery/szezi5het/

Mélypont

Szezi tegnap volt négy hetes, még mindig nincs rendszerünk, viszont pár napja hosszúakat alszik éjjel és rájöttünk, hogy a hordozókendő a legjobb dolog a világon. A meleget nehezen bírja, utál háton feküdni, és csak hason alszik.

Nagyon gyorsan megy az idő. Túl gyorsan. Még mindig elérzékenyülök, amikor Szezi születésére gondolok, és még mindig sokat beszélgetünk róla Hubyval. Tegnap volt négy hete, hogy kibújt ez a kis Csoda. Ma délután nem gondoltam azt, hogy egy kis Csoda lenne, inkább kétségbeesést éreztem. Mert nagyon nyűgös napja van Szezinek. Lehet, hogy a meleget viseli nehezen, vagy front van, vagy mindkettő. Már éjjel is sűrűn kelt, pedig az utóbbi három napban este 8 és reggel 7 között csak kétszer kért enni, és már kezdtem örülni, hogy lassan szinte átalussza az éjszakát. (Amúgy a kétszeri keléssel én teljesen boldog vagyok/lennék, amennyiben szépen visszalszik evés után.) Szóval az éjszaka sűrű volt és napközben is óránként enni kért Szezi. Mivel éreztem, hogy nagyon melege van, adtam neki mindig, mert arra gyanakodtam, hogy nem elsősorban éhes, hanem szomjas lehet. Az evések között is csak a hordozókendőben tudott megnyugodni, és hiába aludt el, amint a bölcsőbe raktam, felriadt és újra sírni kezdett. Próbáltam kicsit szellőztetni a popsiját és kb. húsz percig meztelenkedett, azt persze élvezte, főleg mert hason tettem le, több összehajtott pokrócra. Amíg tudta tartotta magát, támaszkodott aztán eldőlt jobbra és hanyatt fordult. Nem tudom, hogy egy ekkora gyereknek ezt tudnia kell-e már, vagy sem, de Szezi ezt csinálja.

Délután tanácsadásra kellett vinnem, szerencsére a babakocsiban elaludt, de a váróban már magához tért, megint cicivel kellett megnyugtatni. Benn a rendelőben aztán hatalmas hisztit csapott. Egyrészt sok idegen néni "piszkálta", másrészt hanyatt kellett feküdnie és ő azt nagyon utálja. A pelenkázást és az öltöztetést is rendszeresen végigüvölti. Megmérték a súlyát, 5220 gramm, a hosszát viszont szerintem elírták vagy elmérték, mert a kiskönybe 57.5 centit írtak, és két hete is annyi volt. Képtelenség, hogy nem nőtt semmit. Amúgy is eléggé kapkodós volt az egész vizsgálat. Nem kérdeztek sokat, csak a rutin dolgokat nézték végig. Azért ez elég érdekes - és erről tudom, hogy nem ők tehetnek, hanem a rendszer rossz - hogy amint megszült anyuka, ő már nem is érdekes. Rólam senki nem kérdezett semmit, hogy hogy vagyok, hogy van a gátsebem, netán hogy van a LELKEM??? A gyereken látták, hogy szépen hízik így a szoptatás felől sem érdeklődtek. Nekem kicsit furcsa ez az egész, mert szerintem fontos lenne, hogy anyukával is foglalkozzanak kicsit.
Mire hazaértünk Szezi megint bealudt, de persze ahogy kivettük a hordozóból sírni kezdett. Tiszta izzadtak voltunk mindketten így beültünk a kádba a zuhany alá. Most már tuti biztos vagyok benne, hogy Szezi élvezi a zuhanyzást, mert akármilyen sírást abbahagy amikor az ölembe ül és víz éri. Szépen elpancsoltunk aztán befeküdtünk az ágyba és mindketten beájultunk szoptatás közben. Félálomban reménykedtem benne, hogy most majd alszik egy nagyot, de nem. Egy óra múlva felébredt és megint tátogott. Oké biztos szomjas, adjunk neki vizet. Huby már korábban forralt fel vizet és lehűtötte és hozta pohárban. Hát Szezike csak köpködte meg félrenyelte. Pedig a kórházban szépen ivott pohárból, de most csak a cici kellett neki. Két percig szívta, majd magától lecuppant róla. Böfi majd egy perc múlva sírni kezdett. Na itt értem el a mélypontra, mert úgy éreztem hogy bármit de tényleg BÁRMIT csinálok, nem tudom megnyugtatni. Letettem magam mellé az ágyra és én is bőgtem vele együtt. Ez eltartott kb. fél percig, majd úgy döntöttem, hogy ennek semmi értelme és különben is régen volt már hordozókendőben. Levettem róla a pólót, és úgy kötöttem magamra a kendőt, hogy én is meztelen voltam felül. Tegnap olvastam valahol, hogy az én testem tudja szabályozni az ő hőjét is, így gondoltam így lesz legkevésbé melege. Bejött a dolog mert elég hamar megnyugodott. Aztán merészen leültem a számítógép elé, és ez persze nem tetszett neki, mert a kendőben úgy szeret csak lenni ha állok vagy mászkálok vagy csinálok valamit. Kezdtem megint kiakadni, de úgy döntöttem nem hagyom magam és inkább kerestem valami állva végezhető tevékenységet. Csináltam egy túrótortát. Szezi bealudt a robotgép hangjára, a vízcsobogásra felébredt, aztán valami újabb zajra megint bealudt. Egy idő után már nehéz volt és úgy döntöttem egy életem egy halálom, leteszem a bölcsőbe. Ez kb. fél hatkor volt, azóta is alszik mint a bunda (3 órája). Hogy milyen esténk lesz? Azt nem tudom. Szurkoljatok!

Tanulni tanulni tanulni

Kezdem egyre kevésbé görcsösen felfogni a gyereknevelést és azt hiszem ezt Szezi is érzi. Ma mintha könnyebben kezelhető lett volna, és egyszer mintha rám is mosolygott volna.

Lassan, nagyon lassan kialakul egy rendszerféleség. Vannak állandó dolgok. Például a reggeli szoptatásra (6 vagy 7 óra körül) magam mellé veszem Szezit az ágyba és fekve szoptatom, közben mindketten elalszunk, és szundítunk még egy órát. Ahogy ébredezünk apa is magához tér, és jöhet a reggeli nevetgélés. Szezi arckifejezéseit elmezzük és ez igen-igen mókás. Sajnos reggelizni nem mindig enged minket a főnök úr, mert reggel 8 és 10, valamint este 8 és 10 között hisztis. A mai napnak már így indultam neki, hogy ilyen lesz ez a két-két óra és sokkal könnyebb volt. Talán az is segített, hogy Szez szinte átaludta az előző éjszakát. Este tízkor evett, letettük, de nem akart aludni, Huby ment hozzá altatni. Én meg eldőltem a kanapén és a következő emlékem az, hogy zsibbad a lábam és csodálkozva meredek az órára: Negyed kettő van. Megyek a szobába, Huby hanyatt fekszik az ágyon, rajta a teljesen beájult gyerek, alszanak mint a bunda. Fogtam Szezit és átraktam a kiságyba, szinte meg se nyikkant. Legközelebb 4-kor ébredt, tehát 6 órát aludt egyhuzamban evés nélkül. Aztán még 7-ig megint aludt egyett, szóval tök jó éjszakánk volt.

Délelőtt Huby elment a városba ügyeket intézni, rám meg rám tört, hogy pogácsát ennék és sütnék. Megkérdeztem anyutól a túróspogácsa receptjét és mivel Szezi is épp sirdogálós hangulatban volt, elindultunk babakocsival a közeli boltba. A mindig üres bolt, most szinte tele volt, mintha az egész városnak hirtelen ott lett volna dolga. Szezit a kocsival az előtérben hagytam, ugyanezt tette egy másik okos apuka is, csak épp ő az üzlet ajtajába állított az ő csemetéjét, így miután fizettem és mentem volna ki akadályba ütköztem. Mosolyogva megvártam, amíg észre veszi a szitut, aztán hazaindultunk. Szezi ugyan elaludt a kocsiban, ám mire felértünk magához tért és megint sírdogálni volt kedve. Nekem meg pogácsa tésztát gyúrni, így usgyi felkötöttem a hordozókendőt, bele Szezkát és 3 perc múlva csend volt.

Aztán amikor már nagyon-nagyon egyenletesen szuszogott, leoldottam magamról és az ágyban folytatta az alvást. Délután látogatóink voltak. Orsi és Veronika jöttek hozzánk.

Orsi hozott egy könyvet - Ölelj át a címe, a kötődő nevelésről - hordozásról, igény szerinti szoptatásról, együttalvásról szól. Kiváncsian várom, mit ír. Szezi majdnem az egész látogatást átaludta, de a végére csak felébredt és még pár közös képet is tudtunk csinálni.
Miután elmentek a lányok, Huby elmesélte a napját és félhangosan megjegyezte, hogy be kellene még mennie a belvárosba fotózni. Mondtam neki, hogy miért nem megyünk be mind, amíg ő dolgozik, mi sétálunk Szezkával. Fél hat körül fel is kerekedtünk. A Jókai utcán terveztünk parkolni és az odafele vezető úton elmentünk Puspáék előtt. Huby anélkül lassított, hogy szóltam volna, a gondolatomat találta ki. Égett a villany az étteremben, reméltük, hátha ott vannak még. Épp jöttek ki egy másik épületből és nagyon megörültek nekünk. Kivettük a babakocsit és a gyermeket, Huby elment parkolni, amíg Puspa és Drupi babáztak egy sort. Szezi eleinte élvezte, aztán pityeregni kezdett. Puspa javasolta, hogy etessem meg. Mondtam neki, hogy egy órája evett és tuti nem éhes. Igen, de mi van ha szomjas? A kocsiban nagyon meleg volt, jól meg is izzadt. És Puspának igaza volt. Szezi kb. két percig szopott és utána újra jól volt. Sétáltunk egy nagyot a városban, találkoztunk Ivettel, Danival és a kis Milánnal, a Kossuth téren megnézte Szezkát Lilla, majd az Irgalmasok utcáján benéztünk az Európa pékségbe, hogy Niki anyukájának is megmutassuk a kispasinkat. Hazafelé indultunk, amikor elkövettünk egy hibát. Éreztük már, hogy Szezi lassan ébredni fog és éhes lesz, de leültünk még egy limonádét inni. Abban a pillanatban nyöszörögni kezdett, így arra volt csak időnk hogy gyorsan felhörpintsük az italt, majd spuriztunk haza. A fél utat végigbőgte Szezi, aztán bealudt, de ahogy leállította Huby a motort a garázs előtt, kipattantak a szemei és újra ordítani kezdett. Ahogy felértünk megetettem és éreztem, hogy rossz az összes időzítés mert harangoztak - este nyolc óra volt. Próbáltuk letenni Szezit a bölcsőbe, de öt perc után sírt. Miközben vacsorát főztem, Huby birkózott vele, de csak sírt és sírt. Én nyugodt voltam, mert tudtam hogy ez a kritikus két óra, majd csak átvészeljük. Aztán bementem hozzájuk, átvettem Szezit és egy hirtelen ötlettől vezérelve az ölembe ültettem és azt játszottam vele, mintha autóban ülne. Életemben nem brümmögtem még autóhangon, így kicsit nehezen jöttem bele, de aztán látva a dolog sikerét - kb. húsz másodperc alatt elhallgatott a hisztigép - belelendültem. Később már Forma 1-es autót utánoztam, aztán csengetett a sütő kész lett a kaja, apa vette át az autó szerepét. Hiába, igazi kisfiú Szezi.

Mivel vacsora közben egyikünk sem tudott brümmögni, a gyermek ismét bőgni kezdett. Ekkor megelégeltem a dolgot és hoztam a hordozókendőt. Ismét elaludt kb. 1 perc alatt. Olyan mélyen, hogy fél óra múlva letettem és azóta is békésen szuszog a bölcsőben.
A mai nap tanulságai:
- A gyerek nem csak éhes lehet, hanem szomjas is, így ha tátog és éhesnek tűnik, de nemrég evett, lehet, hogy szomjas.
- Ha érezzük, hogy közeleg az evésidő (azért nem tudjuk pontosan, mert pár napja kezdett el Szezi háromóránként enni és van hogy még kéri kétóránként a tejet) akkor indulás haza és nem limonádézgatunk.
- Szezi igazi kisfiú és már most imádja az autóhangot (és mindent ami montonon, porszívó, hajszárító, mosógép)
- A hordozókendő a legjobb nyugtató, alvás szinte garantált... Csak anya dereka bírja.
- Ja és még valami. Állandóan bedőlök a hülye tévéreklámoknak és most jól meg is szívtam. A Maggi féle "nincsolajszag" és "pikkpakkészarántotthús" reklám átverés. Totál száraz lett a csirke amit csináltam. Huby általában dícséri a főztöm, de most közölte, hogy ez szar. Legalább a saláta finom lett. Azt magamtól csináltam. :) - És Huby azt is mondta, hogy "Maggi" - mire asszociálsz erről a szóról? Arra, hogy nem igazi, műkaja. Úgyhogy ha ezt a szót hallom, nyugodtan ignoráljak mindent, ami ott következik...

Harmadik hét

Bár szerettem volna kicsit sűrűbben írni Szeziről, a körülmények nem nagyon engedték, hogy gépközelbe kerüljek. Egyrészt a laptop felmondta a szolgálatot, másrészt Hubynak annyi munkája volt, hogy egy pillanatra se tudott felállni a másik gép mellől. Ez kicsit rá is nyomta a bélyegét a hétre. A lényeg, hogy most újra egy összefoglalót olvashattok, remélem ezen a héten többször tudok majd jelentkezni.

Még mielőtt elkezdeném pontokban szedni az eseményeket, szeretném megköszönni a sok-sok hozzászólást, emailt és üzenetet, amit a Lassan szülővé válunk c. poszthoz írtatok-küldtetek. Sok hasznos dolgot megtudtam és végül úgy döntöttem, hogy picit lazítok és akkor kap Szezi enni amikor éhes. No és el is jutottunk akkor az első témakörhöz:

EVÉS

Szezi továbbra is kétóránként kér enni. Kivéve ha valamiért nagyon mélyen bealszik és elfelejt felébredni. Olyankor négy órát is kibír. Ez általában kétszer fordul elő egy nap, egyszer napközben és egyszer éjszak (HURRÁ). Továbbra is szépen van tejem, és Szezi még mindig úgy szívja ki mint egy gép. Tehát maximum tíz percig szopik. Van aki szerint örüljek ennek, mert nem kell sokat szöszmötölni a szoptatással, van aki szerint meg ezért kér kétóránként enni. Hát nem tudom, most egy darabig elvagyunk így és bízunk abban, hogy majd ahogy nő úgy egyre több tej fér el a kis gyomrában. Amúgy szépen gyarapodik, múlt kedden voltunk a védőnéninél mázsáláson. Szezi akkor 4550 gramm volt és 57.5 centi.

ALVÁS

No itt még mindig problémáink vannak. Nem vészesek, de akadnak. Egyrészt Szezi még éjszaka is 2 óránként kel, kivéve egyszer amikor kibírja a négy órát, de ezt nem mindig lehet kiszámítani, hogy mikor van. Általában hajnali 2 és 6 között. Délelőtt nem nagyon szeret aludni. És a legnehezebb, hogy nem alszik még el magától. Lehet ez túl nagy elvárás egy háromhetestől, nem tudom. A lényeg hogy - kivéve ha nagyon bekómált evés után - elég sokat kell ringatni, énekelni neki mire úgy beájul, hogy a bölcsőbe téve nem riad fel azonnal. Aztán ott van még a hasfájás, amiről most már tudom hogy szinte mindegy mit eszem, nincs összefüggés. Egyszerűen minden nap fáj neki egy kicsit. Ja és minden nap van egy sírós másfél órája. Ez is változó, hogy mikor, általában éjfél és 2 között. De van hogy előbb. Vagy később. :) Szóval nincs még rendszer, lassan pedig talán ki kellene alakítani, de én még várom, hogy Szezi is alakuljon. Nem sürgetem, bízom benne, hogy majd szépen egymáshoz csiszolódunk.

SÍRÁS
Az alvásnál már említettem, hogy Szezi szereti hallatni a hangját naponta egyszer biztosan huzamosabb ideig. Eleinte nagyon zavart és szaranyának éreztem magam, amiért nem tudom azonnal megvígasztalni. Most már tudom, hogy van amikor semmi sem segít. Pedig mindent bevetünk, nagyon sokat énekelünk neki, zümmögünk, Huby a Forma 1 hangját utánozza (ez általában bejön) vagy csak folyamatosan beszélünk hozzá. Illetve amikor már semmi sem segít próbáljuk kibillenteni valahogy - máshogy fogjuk pl. Szóval ha van valami tuti ötletetek elalvásra, akkor várjuk!

ÖLTÖZKÖDÉS-PELENKÁZÁS
Semmi sem változott, Szezi továbbra is utálja mindkettőt. Jelentem azóta már le is kakilt egyszer viszont most már egyre ritkábban pisili össze magát, amikor nincs rajta pelus. Múlt héten volt egy nagyon meleg nap, akkor kicsit meztelenkedett is, csak egy szál textilpelussal takartam be. A mitvegyünkfel kérdésben egyre jobb vagyok, szerintem eddig sikerült mindig jól felöltöztetni, pedig emiatt aggódtam, hogy majd mennyire leszek ügyes.

FÜRDÉS
Kérem szépen Hubay Szabolcs három hetes kiscsóka zuhanyzik. Mert ő azt szereti. Már odáig fejlesztettük a mókát, hogy Huby beült a kádba, egész pontosan a szélére (van egy ülőke része a kádunknak) és a gyermeket az ölébe fogta. Én meg zuhanyoztam őket. Szezinek az arca is vizes lett, és mégsem sírt, ebből aztán azt a következtetést vontuk le, hogy szeret zuhanyozni. A Nekem a Balaton a Riviéra-t továbbra is énekeljük neki (köszi az ötletet Évi és Aci) csak jó lenne már megtanulni a szövegét... :)

SÉTA
Szinte minden nap sétálunk már, Szezi szereti, legalábbis nem sír és elég hamar bealszik a friss levegőn. Szombaton már városban is voltunk, amit én személy szerint nagyon élveztem, iszonyat büszkén és peckesen toltam Szezkát a Király utcán és a Széchenyi téren. Előtte még meglátogattuk a kismamatornát ahova jártunk amíg Szezi még a pocakban volt, és nagyon nagy népszerűségnek örvendett a kiscsávónk. 

Aztán a Replayben ebédeltünk, ahol Anett és Gábor is dajkálta kicsit a dedet, majd egy oszlop jótékony fedésében megszoptattam. Igazából én az asztalnál is megetettem volna, csak két asztallal odébb ültek vendégek és nem akartam, hogy megálljon a falat a szájukban ha meglátnak egy fél mellet. :)

NEVEK

Hát kérem szépen Hubay Szabolcs Szezi Szezka Malacka Cica Nyuszka Muszka Bogyesz Bogyóka Röfike és még sorolhatnám milyen nevekre hallgat. Illetve mi így hívjuk őt. És akkor még az összes állatot fel sem soroltam. Ma azt mondtam neki, hogy úgy néz ki mint egy vendégmunkás. Segédmunkást akartam mondani. Hát igaz ami igaz Szezikének nem áll jól a sapka.

Nosztalgia

Ezek a képek, pontosan két hete készültek... Másnap kibújt Szezi.

Lassan szülővé válunk

Első séta

Tegnap végre sétálni vittük Szezit. Gyönyörűen sütött a nap, a szél sem fújt, így miután a teraszon már teszteltük Szezi időjárástűrő képességeit, bátran vittük a jólevegőre. A tavat jártuk körül, hihetetlenül büszkén toltam a gyereket, jajj régi régi vágyam teljesült. Azt hiszem a képek többet elmondanak, mint amit én tudnék. A lényeg, hogy klassz volt, Hubyval jót beszélgettünk, gyerek aludt, bár eleinte nem tetszett neki ha megálltunk, később már az sem érdekelte. Durmolt vígan.

Első átsírt éjszaka

Azt hiszem túl vagyunk az első komolyabb megpróbáltatáson. Ma délelőtt tízkor álltunk a konyhában, és mindhárman sírtunk. Különböző okokból, de mindenkit alapból a fáradtság hajtott idáig. Huby az - általa választott - éppen szóló zenén pityergett, Szezi azért mert nem tudott aludni, én meg teljes kétségbe esésemben.
A séta után édesdeden aludt még Szezi a mózesben és valamiért azt éreztem, nyugis éjszakánk lesz. Húdemekkorát tévedtem! Kicsit korán fürdettük, már hétkor a kiskádban volt. Tegnapelőtt leesett a köldökcsonkja, így végre hason tudtuk mosdatni. Így valóban nem sírt, ám a "Nekem a Balaton a riviéra" dúdolása mellett sem mondhatjuk, hogy túlzottan élvezte. No, nem is tartjuk sokáig a vízben, csak épp megmossuk ahol kell, meg próbáljuk a hajlatokat kipucolni - egyre több van neki - és már kis is vesszük. Szóval fél 8-kor már az evést is befejezte, szépen bebugyoláltam, beraktam a kiságyba, és mivel úgy csinált mint aki alszik, szépen kijöttem a szobából.

Megmondom őszintén eléggé összefolynak az események, így nem fogom tudni percről-percre dokumentálni. A lényeg, hogy nagyon keveset aludt. Arra emlékszem, hogy Hubyval megnéztünk egy 45 perces filmet (24 8. évad egyik részét). Közben egyszer mentem be Szezihez. Arra még emlékszem, hogy fél 10 körül úgy gondoltam én is lefekszem, mert álmos voltam. Ám Szezka nem úgy gondolta. Tíz fele ébredt, tátogott piszkosul, oké mondom megetetem (tudom szigorúan be kéne tartani a 3 órát) hátha utána könyebben elalszik (eddig így volt). Szuszogott kb. tíz percet, majd ordítás. Biztos fáj a hasa, mondja Huby, bejön próbálja nyugtatgatni. Ráteszi a hasamra, ott elalszik. Én is elalszom. Éjfélkor ébred, üvölt, tátog. Basszus két órája evett, kicsit várok, megetetem. Hátha utána nyugodtan elalszik. Megetetem, lerakom, öt perc múlva üvölt. Nálam elszakad a cérna. Huby bejön. Én bealszom, fél 3-kor arra ébredek, hogy leteszi az ágyba a gyereket és kimegy. Aludtak a fotelban. Bravó, éljen, hajrá gyereknevelés.
Szezi 4-ig alszik, akkor eszik, majd újabb fél óra alvás után üvölt. Huby megint magára fekteti, így alszanak tovább. Reggelre már olyan zombi vagyok, hogy nem emlékszem az eseményekre. Valahogy aludt 9-ig azthiszem, akkor felkeltünk reggelizni, ő is evett aztán megint nem aludt. A lényeg, az, hogy reggel tízre totál készen voltunk. És persze foglamam sincs mi a baja, talán a hasa fáj valóban, mert ha hasra tesszük kicsit nyugodtabb. Ma délután fél 1-ig ment a buli, akkor megint evett és aztán elaludt és azóta alszik. Persze jön az újabb dilemma. Ébresszem fel mert letelt a 3 óra és evésidő van, valamint hogy ne aludjon nappal sokat - akkor éjjel nem fog. Vagy hagyjam aludni mert végre hurrá alszik.
ŐSZINTÉN VÁROM A VÉLEMÉNYETEKET!!!!!!!!!

u.i.: Ezúton is szeretném megköszönni Hubynak, hogy tízszer türelmesebb mint én, és engem is türelemre tanít. Valamint, hogy délelőtt elengedett a TESCO-ba, mert nagyon kellett az a negyven perc, a kocsiban letekert ablaknál napszemüvegben üvöltöttem a magnóval egy dalt, iszonyat jól esett, és nagyon optimistán értem haza.

Egy kis hangulatingadozás

Zűrös napokon vagyunk túl. Az egész családon átvonult egy hányós-hasmenős betegség, a legvégén engem döntött le, illetve csak döntöget. Így aztán kevesebb segítségem volt, közben Huby 2 napig Siófokon dolgozott és Szezi is kicsit többet nyűgösködött a szokásosnál. Tegnap este éreztem először, aztán ma megint, hogy kerülget a depi.

Kedden és szerdán Siófokon dolgozott Huby, egy konferenciát fotózott. Először arra kértem, hogy jöjjön haza fürdetésre és éjszakára, aztán amikor hétfőn hasmenése lett és nem érezte jól magát, jobb belátásra tértem. Megkértem anyut aludjon itt, és mondtam Hubynak, hogy őt is és a pénztárcánkat is kíméljük, ha mégis inkább ott alszik. Jól is telt a nap, Szezit kivittük a teraszra levegőzni, ettől aztán úgy bealudt, szinte ébreszteni kellett, hogy egyen. Az este is jól telt, fürdés is volt - na jó főleg inkább fenékmosás - sőt, csak éjfélig ment a nyűglődés, aztán fél ötig aludt Szezka. Akkor felkelt enni, és aztán fél nyolcig megint durmolt. Vidáman keltem reggel, egészen addig míg anyukámat meg nem láttam. Szegény egész éjjel rosszul volt, ő lett a következő áldozata a betegségnek. Korábban már apukám és húgom is rosszul lett. Szóval anyu inkább hazament, én meg egyedül maradtam Szezivel. Szerencsére ebédem volt, és őfelsége is egész kíméletesen viselkedett, de már nagyon vártam, hogy délután legyen és Huby hazaérjen. Sajnos még mindig nem volt jól, ezért úgy döntött aznap már nem is dolgozik (no ennek örültem). Megfürdettük Szezit, a köldökcsonk miatt még mindig háton, most már nem sírt annyira.

Aztán szépen bealudt a kiscsávó, mi meg végre Dr. House-t néztünk. Nagyon mókás mert ahogy ezt leírom, olyan idilli és tényleg tök jó volt, de közben mégis szorongást éreztem. Elkezdődött a: most már mindig itt lesz velünk, és ugye nem lesz semmi baja, és az ugye jó anyukája leszek kezdetű aggodalmak áramlása. Szerencsére nem folyamatos a dolog, hol jön hol megy, de ez már nem az az elsírom magam mert olyan szépen alszik érzés. Na jó abból is maradt bőven. Mindenki bíztat, hogy ez normális, próbálom én is nyugtatni magam, hogy el fog múlni, de egy kis idő még kell míg feldolgozzuk ezt az egész nagy és csodálatos változást. Addig is igyekszünk helytállni és pocakotsimogatni ha fáj, nyugtatni ha nyűgös és gyönyörködni benne a nap huszonnégy órájában.

Egy hét Szezivel - ÖSSZEFOGLALÓ

Szezi egy hetes. Hihetetlenül gyorsan eltelt ez hét nap, szinte most volt, hogy a mellkasomra tették magzatmázasan. Rengteg dolog felgyülemlett bennem, amit szeretnék leírni és megosztani veletek, ezért próbálok valamiféle rendszert követni: témák szerint fogok beszámolni az elmúlt egy hét eseményeiről.

ETETÉS 

A szoptatást egész terhesség alatt nagyon vártam. Sokszor álmodtam is vele. És pontosan úgy is történik minden ahogy egy-egy éjjel láttam: egy gyönyörű hajasbabát tartok a karomban és mindenhol folyik a tej, a mellemen, a száján, a másik mellemből. Szóval kaja van bőven, és Szezi is egyre ügyesebb.

Már a szülőszobában mellre tehettem, amikor visszahozták a vizsgálatokról, és már ott is szuperul szívta a cicit, bár egy picit nehezen kapott rá. Az első napok kicsit kínlódva teltek. Volt, hogy tíz-tizenöt perc is eltelt mire sikerült úgy bekapnia a mellbimbómat, hogy ne fájjon és, hogy helyesen tartsa a szájában. Ennek ellenére picit kisebesedtek, de nem volt vészes a dolog, a jóslatok alapján rosszabbra számítottam. A csecsemős nővérek azt javasolták, hogy igény szerint etessem, egy-egy szoptatáskor mindkét mellre tegyem rá, de maximum húsz percig. Egy kicsit zavart, hogy tápszert kellett Szezinek adni, mert a nagy súlya miatt féltek, nehogy leessen a vércukra. Szerencsére a szoptatást ez nem befolyásolta, több okból sem. Egyrészt üvegpohárból kapta, másrészt, a csecsemős nővérek annyira elfoglaltak voltak, hogy egyszerűen elfelejtették kihozni a tápszert neki. Én meg nem mentem érte... Örültem, hogy nem hozzák. Így is kapott vagy négy adagot, és egyszer majdnem cumiból, mert az egyik nagyonokos nővér meg akarta nekem magyarázni, hogy a cumiból ivás jobban hasonlít a szoptatáshoz mint a pohárból ivás. Pechjére ennek már korábban utána olvastam és tudtam, hogy nincs igaza, így kedvesen de határozottan kértem, hogy NE ADJON CUMIT a gyereknek. Többször előjön majd amúgy, hogy mekkora káosz van a nővérek között. Totál ellentmondanak néha egymásnak. Az egyik szerint valami fekete, a másik szerint ugyanaz a dolog fehér. Szegény elsőgyerekes, ha nem műveli ki magát totál megzavarodhat. Még én is néha csak kapkodtam a fejem, de igyekeztem az ösztöneimre hallgatni.

No de ott tartottam, hogy az első napok a rácuppanás tanulással teltek. Hol könnyebben, hol nehezebben ment a dolog. Aztán Szezi szerda reggelre kicsit besárgult így cukros vizet írtak neki elő. Azt is kihozták (cumiban) de szerencsére kutya se ellenőrizte, hogy adok-e neki. (Sőt a csütörtök reggeli - korábban megyeis - nővér, egy cinkos mosoly kíséretében mondta, hogy jól tettem, hogy eldugtam az üveget az ágy sarkába, legalább nem tűnik fel senkinek, hogy nem adtam oda a gyereknek, a tartalmát.) Inkább szoptattam amennyit csak tudtam.és a mérések alapján is szépen evett Szez, így az egyik nővérrel megbeszéltem, hogy leállhatunk a tápszer adagolással. Akkor már éreztem, hogy kezd bedurrani a mellem és csak a szerencsémnek köszönhetem, hogy a tejbelövellés nem viselt meg túlzottan. Szerda reggel kértem az aktuális csecsmős nővért (aki épp a kedves és okosabb fajtából való volt), hogy segítsen egy kicsit a szoptatással. Mondta, hogy jó segít, de most nem ér rá, és majd később visszajön, de az nem mostanában lesz. (Azóta nem jött vissza). A délelőtti gyerekgyógyász viziten azonban egy máshova beosztott nővér felfigyelt arra, hogy kínlódunk Szezivel. Nem sikerült bekapnia a mellbimbómat, akárhogy próbálkoztunk. Odajött és mondta, hogy hát nem csoda, mert kőkemény a mellem, miért nem masszírozom. Mert senki nem mondta. És miért nem fejek kicsit le belőle, hogy könnyebben bekapja mellbimbót? Mert senki nem mondta. No, akkor majd ő segít. Visszajött vizit után, hozott egy kézi mellszívót és megmutatta, hogy masszírozzak, sőt segített is. Jó hogy ő csinálta, mert én nem tudtam volna ilyen kegyetlen lenni magammal. Nagyon fájt, de tudtam hogy nemes célért megy a kínzás és még poénkodtam is, hogy úgy kell csinálni, mintha kenyeret gyúrnánk? Erre egy szobatársam megkérdezte, hogy pék vagyok? Mondtam, hogy nem de szeretek tésztát gyúrni. Szóval a szerda éjjel masszírozással és fejéssel telt, minden egyes etetés előtt, utána pedig hidegvizes borogatást tettem a cickókra. Így éltük túl a híres-neves fájdalmas tejbelövellést. Azóta egyre több és több termelődik, folyik mindenhol, mára beálltunk a három óránkénti evésre. Szezi is nagyon ügyesen belejött a szopásba, most már csak egy-két perc kell neki, hogy ráharapjon és aztán mehet a móka. Kb. tíz-tizenöt perc alatt végez, és szerencsére nem nassol, amikor jóllakott elégedetten nyög egyet majd lecuppan a töltőállomásról. Azt a fejet, azt az elégedett arcot, amit ilyenkor látok, azt nem lehet szavakba önteni.

ALVÁS
No ezzel a dologgal már vannak problémáink. Illetve igazából nincsnek, mert Szezi szépen alszik. Azt hiszem rossz taktikát követtem eddig, mert napközben többször is evés után tettem tisztába, és hiába próbáltam aztán az első ásítás után elaltatni, egyszerűen nem sikerült. Akkor jött a keserves sírás, általában a következő etetés időpontjáig, amikorra már úgy beájult, hogy kaja után böfizett és már tettem is az ágyába.

No de ma úgy döntöttem, hogy leszarom mit ír a könyv (Suttogó), beszéltem Lottival és ő is azt mondta, hogy kicsit korán akartam nevelni azt a gyereket és kövessem csak a megérzéseimet.
Szóval mától az eszik, alszik, tisztába tesz, nézelődik, eszik ritmust követjük. Eddig bejött, kopp-kopp. Ma először kivittem a teraszra is, ott is hatalmasat aludt, jól bebugyolálva. Ja igen, minden elalvás előtt bebugyoláljuk, hogy a kis keze kalimpálásával ne ébressze fel magát, de általában mire felébred mindkét kezét elővarázsolja a kis Hudini. Igaz nem szorosan tekerjük körbe, és nem is ragasztjuk le a takaró szélét.

SÍRÁS
Szezi aránylag nyugodt baba. Igyekszünk lesni minden kívánságát, így aztán nem nagyon van oka sírni. Akkor tud nagyon elkeseredni, ha elfárad és nem sikerül elaludnia. No akkor jól behergeli magát és üvölt keservesen. Olyankor nem tudunk vele mit csinálni. Eddig minden nap volt minimum egy ilyen másfél óránk. Van hogy jól bírom, van hogy kevésbé. Huby szerint nagyon mókás, hogy egy ilyen kis ember milyen komolyan bele tudja élni magát abba, hogy őneki milyen rossz. Vannak trükkök, amik segítenek ideiglenesen lecsitítani: ilyen például az OHM mantra, a susogás, vagy az éneklés, és a zene. Vannak kedvencei is, de nagyjából bármilyen muzsikát meghallva elfelejti a világrengető problémáját és tátott szájja figyel. Aztán megunja ezt is és sír tovább. Vagy a következő evésig, vagy amíg mégiscsak be nem alszik valamelyikünk hasán.

ÖLTÖZKÖDÉS-PELENKÁZÁS 

No ezeket utálja Szezi. Szinte az összes ilyen ceremóniát végigbőgi, pedig igyekszem nagyon gyors lenni. Kb.a második pelenkázás során már a fülébe pisilt, én meg kétségbe esve kiálltottam fel, hogy jajj hogy lehetek ennyire béna. A szobatársaim kórusban válaszoltak: nem te vagy béna. A fiúk így szokták. Azóta próbálok figyelni a pisilésre, de mindig meg tud lepni. Már kétszer is fürdés után a törölközőbe bugyolálva pisilt. A kakilás a másik poén. Az első pelenkázás során kb. hat törlőkendőt használtam el (állítólag ez nem is rossz arány) igaz az még a magzatszurok volt, ami nagyon ragadt és úgy kellett levakarnom a kis valagáról. Szóval szeret Szezi a teljesen friss pelusba belekakilni, mert úgy gondolja, hogy az jó móka. Én meg legalább gyakorolom a pelenkázást. Ami szerintem egész jól megy, meglepődtem magamon is. Az öltöztetés se okoz gondot, ettől is tartottam picit, hogy majd merem-e megfogni, emelni, húzni-vonni. Szerencsére Szezi elég stramm kiscsávó így kicsit bátrabb vagyok. A ruhaméretek elég viccesek. Body-ból rá tudok adni akár egy nagyobb típusú 50-est is, ám rugdalózóból csak a 62-es jó (TESCO számozás), mert Szezkának nagyon hosszú a lába.

FÜRDÉS
Ebben a témában nem tudok túl nagyot alkotni. Szezi egyelőre nem szeret fürdeni. Lehet, hogy mindig rosszkor próbáltuk a vízzel összehaverkodtatni, de mindig sírás lett a vége. Igyekszünk ezért csak gyorsan mosakodni (nem mintha túl koszos lenne) és nem áztatni a kis popsiját a vízben. Közben a pancsoló kislányt énekeljük. Lehet hogy ezt nem kéne?

BABYBLUES?!
Ránézek a gyerekre - bőgök, eszembe jut a szülés - bőgök, eszembe jut a gyerek - bőgök. Szerencsére egy-egy ilyen szeánsz nem tart sokáig, ha Huby a közelben van, pillanatok alatt megnevettet. Vagy sír velem együtt. Mert bizony ez is előfordul. 

Igazából nem is tudom megmagyarázni miért kell sírnom. Mert ez nem szomorúság, és nem aggodalom. Egyszerűen meghatottság. Ha ránézek az emléklapra, amit Huby kapott mert benn volt a szülésnél, egyszerűen ömlenek a könnyeim. Már el is dugtam, mert fogynak a zsebkendők.
Szóval tudom, hogy ez most természetes és figyelmeztettek is, hogy ha a terhesség alatt sírós voltam, akkor szülés után ez még csak rosszabb lesz. Ám ezek valahogy másmilyen sírások. A terhesség alatt sokszor azért sírtam, mert félelmeim és aggodalmaim voltak. Most inkább csak úgy sírok, mert boldog vagyok. Mert van egy gyönyörű gyerekem, akit imádok.

APA
Huby a világ legjobb apukája. Már akkor tudtam, hogy az lesz, amikor még csak pár hónapja jártunk, és annyira örülök, hogy igazam lett. A szülést nem bírtam volna ki nélküle, és az első pillanattól kezdve ahogy a kezébe fogta látszik, hogy imádja a fiát. (Jó mondjuk Szezit elég nehéz nem imádni.) 

Sokat segít, hősiesen nyugtat és altat, sokszor nem is tudom honnan veszi azt a sok türelmet, ami egy ordító Szezihez kell. A pelenkázás és az öltöztetés még nem az erőssége, de tutira bele fog jönni. A fürdetésnél nélkülözhetetlen, és persze fotózni is ő tudja legjobban Szezit. Anyát is sokszor kell vígasztalni, és abban is jeleskedik. Közben meg dolgozik, mert valakinek azt is kell és lesi minden kívánságunk, sőt tegnap olyat talát mondani, hogy magam is meglepődtem: Tök jó ez a gyerek dolog, csinálhattuk volna már korábban is.
KÖSZÖNJÜK APA!


ROKONOK
Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem anyukámnak és a párjának, a rengeteg segítséget. Illetve apunak a sok finomságot, amit főz, meg hogy bármit intéz, ha kérem.
Amikor a szülés előtt kérdezték, hogy lesz-e segítségem, magamban azt gondoltam, hogy hát persze, itt lesz Huby. Miért kéne még valaki? Hát kell. Mert az élet nem állt meg (sajnos, bár néha picit lelassulhatna) Hubynak dolgozni kell, és még ha szabadúszó is (sőt talán pont ezért) akkor is vannak határidők és megrendelők. Szóval anyukámék bevásárolnak, főznek, és ha Huby hosszabb ideig nincs itthon átjönnek és már csak az ittlétük megnyugtató. Sokat nevetünk és bíztatnak, próbálják eloszlatni a kétségeimet, megbeszéljük az aggodalmaimat.


Még pár sor zárásként. Sokan mondták, hogy szülővé válni az egyik legcsodálatosabb dolog a világon. Hát basszus igazuk volt. És abban is, hogy ezt nem lehet se leírni, se elmondani. Ezt át kell élni, mert addig nem lehet megérteni. Többször írtam aggódva, hogy mi lesz majd, fogom-e tudni szeretni a fiamat. Hát basszus nem szeretem, hanem imádom. Mondogatom is Hubynak, hogy két szerelmem van. Meg azt is elmondom naponta kábé hússzora, hogy: olyan szép, és hogy annyira szeretem, és hogy annyira boldog vagyok, meg hogy milye szuper gyereket csináltunk. Tudom, hogy iszonyat nyálas meg csöpögős amit írok, de akkor is így van. Mindenkinek azt tudom csak javasolni, hogy CSINÁLJON GYEREKET mert szuper. És nem kell foglalkozni, a "vége az életeteknek", az "ezentúl minden meg fog változni" és a "most aludj, mert ha gyereked lesz nem fogsz" kezdetű nótákkal. Lehet, hogy van bennük igazság, de ki nem szarja le. Már elnézést. Szezi a legcsodálatosabb dolog, ami eddig történt velem-velünk, és fantasztikus, hogy Huby az apukája.