Újra a váróteremben

Múlt vasárnap betöltöttük a harmincadik hetet Szezivel és ezen a héten, újabb vizsgálatok vártak ránk. Összesen kb. egy órát ücsörögtünk két váróban, találkoztunk 2 orvossal és megtudtunk egy-két dolgot Szezi méreteiről, valamint a Szülészeti Klinika működéséről.

Kedden a választott orvosomhoz volt időpontom. Sajnos akármennyire is magánrendelés, várni bizony kell, mert mindig csúszásban van. Már gyerekkoromban sem szerettem orvosi váróban ücsörögni (oké ki szeret?), és nem csak azért, mert várni kell, hanem a káosz miatt. Most is odaértem pontban hét órára (akkorra volt időpontom), de nem izgultam, tudtam, hogy nem kerülök azonnal sorra. Négyen ültek az előtérben. Gyors fejszámolás: minimum egy órát itt kell még maradnom. Aztán kiderült, hogy kísérők is vannak. Végül, amikor egy párocska volt már csak előttem, megkérdeztem, hogy ugye háromnegyed hétre jöttek. Kiderült, hogy nem, ők negyed nyolcra jöttek, csak hát előbb idejöttek, mert az emberek általában érkezési sorrendben szoktak beesni és úgyis mindig csúszás van. Na ezt nem értettem pontosan, és mert nyúl vagyok ezért nem is kértem meg, hogy fejtse ki bővebben, hanem szépen bementem következőnek.
Dokibá' nagyon szűkszavú volt. Már félig levetkőztem, amikor eszébe jutott, hogy álljak a mérlegre. Lehet, hogy ezért mutatott csak 82.5 kilót? A védőnő mérlegén 2 hete 82 kg voltam, ezek szerint megállt a bálnásodás, és neki lett igaza. Ő mondta, hogy elképzelhető, hogy eddig híztam én is, de most már csak a baba nő és vele a pocakom. Nem bánnám.
A vizsgálat is pikk-pakk megvolt, Szezi fejjel lefelé, kicsit keresgélni kellett a szívhangot, de aztán szépen hallottam a kis vonatzakatolást. Ezen mindig mosolyognom kell. Ultrahangos vizsgálatot most nem csinált a doki, mert másnapra volt időpontom a klinikára, harminc hetes UH-ra.
Bár Huby a lelkemre kötötte, hogy ahogy terveztem beszéljek végre a szülésről a dokival, látva-hallva a szűkszavúságát majdnem kijöttem öt perc után. Aztán eszembe jutott, hogy fizetni kell és arról eszembe jutott, hogy hétezerért még beszélgethetünk kicsit, valamint megjelent lelki füleim előtt a lecseszés, amit azért kapok, hogy megint nyúl voltam. Így aztán kértem, hogy beszélgessünk még kicsit a szülésről. A doki nagyon lazán közölte, hogy ő bármelyik szülésznővel együtt működik, rám bízza a választást, illetve mondta, hogy ő mindenre nyitott, amíg rendben vagyok és a baba is, nem erőltet semmit, mehet minden a maga útján. Annak a híve, hogy egy szülész akkor jó, ha nem avatkozik közbe, és karba tett kézzel figyel. Ez nekem így meg is felel, a többit a szülésznővel fogom egyeztetni. Fel is hívtam tegnap este Gabit, jövő héten találkozunk. Nic szerint ő olyan "aládtérdel" típus, hát ez is jó lesz.

Szerdán fél 11-re volt időpontunk ultrahangra a klinikára, Huby hiába kísért el, az épületbe nem jutott be. Már az ajtóban közölték, hogy mivel influenza járvány van, csak kinn várakozhat. Aztán megengedték neki, hogy a recepción leüljön. Én megint pontos voltam, 10.30-kor ott ültem az UH váróban. És megint jött a móka. Két helyen folyik ilyenkor a vizsgálat, persze az ember nem tudja, hogy hova kapott időpontot. Az egyik ajtón kijött egy határozott asszisztensnő és kérdezte, hogy ki vár XY doktorra? Kb. öten feltették a kezüket. Tőlük begyűjtötte a papírokat, és közölte, hogy fogalma sincs ki milyen sorrendben jött, majd valahogy szólítják őket. Én csendben ültem és gondoltam, a másik helyiségbe hívnak majd be. Kiderült, hogy van még egy anyuka szintén 10.30-ra, őt behívták, majd amikor kijött, elsoroltak kb. 5 nevet, és miután nem jelentkezett senki, becsukták az ajtót. Kezdtem rosszat sejteni. Valószínűleg én a másik vizsgálóban vagyok felírva, csak XY doktor odahívta a saját pácienseit és majd utánuk kerülök sorra, tökmindegy, hány órára kaptam időpontot. Komolyan mondom ezen most már csak nevetni tudtam, nagyon lazán fogtam fel a dolgot. Csak szegény Hubyt sajnáltam, aki a recepción kuksolt. Aztán eszembe jutott, az első meg a második ultrahang, hogy mennyire izgultam akkor. Most meg csak szépen ültem és vártam. Közben csekkoltam a mosdót, hát szappan az nem volt, hajrá influenza!
Bölcs dolog volt megőrizni a nyugalmam, mert hamar behívtak. Komolyan mondom, olyan érzésem volt, hogy a dokinak meg a két asszisztensnek egy határozott, de kedves köszönés is jól esik, mintha ez nem lenne természetes. Én próbáltam mosolyogva, csilingelve belépni, hátha jobb kedvük lesz és mindent elmondanak. Ez is bejött. Doki gyors volt, de alapos és miután minden méretet bediktált, nekem is végigmutatott mindent. Fejecske a helyén, szépen befordulva, két kéz, két láb, ver a szív. És még mindig fiú, bár a doki azért hozzátette, hogy akkor lesz tuti a dolog, ha megszületett. Még a kis arcát is láttam Szezinek, épp a kezét próbálta a szájába gyömöszölni, nagyon helyes volt, bántam, hogy Huby nem jöhetett be, hogy lássa. Az orvos kétszer is rákérdezett, hogy hányadik hétben vagyok, aztán mondta, hogy a méretei alapján inkább 32 hetesnek felel meg. Szóval most már tuti, hogy nagy gyerek lesz. Szerintem izmos is, mert nagyon sokat rugdos, kepeszt, nyomja ki magát. Viszont továbbra is ragaszkodik az elhatározásához, miszerint az apját nem rugdossa. Kb. tíz perce zajlott a következő jelenet:
Szezi iszonyat nagy bulit csapott, az összes végtagja mozgott, hullámzott. Szóltam Hubynak, jöjjön gyorsan, nézze meg, érezze. Ahogy tíz centi közelbe ért, Szezike elcsendesült. Vártunk kb. 3 percet, semmi. Huby megsimizte a hasam és ment vissza a dolgára. Amint tíz centis körzeten kívül volt, Szezi újra kezdte a fociedzést. És ez naponta kb. ötször megismétlődik.