Sodródunk, hullámzunk, növekszünk

Annyi esemény, bál, buli, volt az utóbbi időben, hogy úgy éreztem magáról Szezámmagról picit kevesebbet írtam. Persze minden történésnek része ő is, de az aktuális állapotáról-állapotomról régen számoltam be.

Szépen növünk. Benn is, kinn is. :) Szezi ma 29 hetes és 2 napos, a könyvek, netes oldalak és iPhone alkalmazások szerint (átlagolva) kb. 1.2 kg és kb. 43 centi. Persze ez az átlag, de a mi Szezink már az orvosom szerint sem átlagos. A legutóbbi vizsgálaton közölte, hogy nagy baba lesz! Erre csak annyit mondtam, hogy nem bánom, csak hogy fog kijönni? Hát fejjel lefelé - mondta a doki mosolyogva. Ezzel nem tudtam ellenkezni.
Az én méreteimről annyit, hogy a pocak kerület száz cm fölött van, a kilóim meg nyolcvan felett. Eddig 15 kilót híztam, ami talán soknak hangzik, de az én magasságomhoz nem olyan vészes és szerencsére nem is látványos. Igaz a régi nadrágok most már csak combközépig jönnek fel és egy-két régi pólóm is szorít vállban. Evés terén nem történt sok változás. Továbbra is sokszor kívánok édességet, próbálom ezt napi max. egy sütire korlátozni és inkább gyümölcsöt vagy gyümölcssalátát enni.
A legutóbbi vizsgálatkor - 1 hónappal ezelőtt - Szezi haránt feküdt, illetve a kis lábai voltak lefelé, a feje pedig a gyomromban-tüdőmben. (Tehát pont fordítva, mint kell majd.) Ezt aztán éreztem is elég sokszor, mert rengeteget rugdosott befelé, olykor, amikor eltalálta a beleimet, fájt is picit. Egészen felnyomta magát néha a tüdőmbe - nehezen kaptam levegőt, vagy a gyomromba - jött a gyomorsav visszafelé, ami nagyon fájdalmas volt. Szerencsére, amikor arra kértem picit menjen lejjebb szót fogadott.
Aztán kb. 3 napja nagyon-nagyon aktív lett. A hasam kívülről is nagyon jól láthatóan hullámzott, Szezi mindenhol ott volt, kopácsolt, dörömbölt, bugyborékolt. Szerintem közben meg is fordult, ha előbb nem a jövő heti ultrahangon megtudjuk. Viszont kicsit jobban érzem magam, nincs annyira a tüdőmben, könnyebben mozgok, sőt néha lehajolok ezért-azért. (Mert a gravitáció továbbra is többszöröse az átlagnak körülöttem és mindig minden a földre esik.)

Bár a képen nem látszik, de Szezi itt is folyamatosan hullámzott.

A sok mozgást sajnos éjjel is érzem. Sokszor ébredek, szerencsére csak arra a pár másodpercre, amíg fordulok, bár elég lutri, hogy eltalálom-e Szezike óhaját. Rendszeresen kompromisszumot kell kötnünk, amikor ő se a jobb, se a bal oldalamon nem hagy pihenni, a hátamon meg én nem tudok. Viszont maximum egyszer ébredek pisilni-inni, tehát mondhatjuk azt hogy jól alszom.
Továbbra is járunk kismamatornára és heti egyszer kismamajógára is. Utóbbit nagyon élvezem (remélem Szezi is), elsősorban légzőgyakorlatokat csinálunk és már a szülésre készülünk. Amikor ott vagyok, és csend van és nyugalom, és lehet picit befelé fordulni mindig nagyon várom a szülést. Igazából nem félek, legalábbis nem magától az eseménytől, vagy attól, hogy fájni fog, és bízom magamban és Szeziben is, hogy mindketten ügyesek leszünk. Amitől (most még) kicsit tartok, az az, hogy a kórházban hogy fognak viszonyulni hozzám. Az orvosommal a héten már mindenképp fogok a szülésről beszélgetni és felhívtam már egy szülésznőt is, akivel hamarosan találkozom. Talán ha velük is konzultáltam és megvitattam a kérdéseimet, akkor kicsit megnyugszom.
A hangulatom sajnos még mindig elég ingadozó. Vannak napok (általában hétvégék) amikor kifejezetten magam alatt vagyok, persze ok nélkül, ettől aztán csak még rosszabbul érzem magam. Sírok és szegény Huby próbál felvidítani, mostanában picit nehezebb dolga van. Tudom, hogy ezek a hormonok, és szerencsére ahogy jön a pityergés, úgy el is múlik. Szeretném ha már minden egyben lenne, ki lenne festve a lakás, elkészülne Szezámmag szobája, és a babakelengye is ott lapulna összehajtogatva a fiókjában. Oké van még tíz hetünk, ami sok is meg kevés is, hát majd most jól belehúzunk.

u.i.: A képen látható Mackót (igen így nagy M-el) még én kaptam amikor pici voltam, méghozzá Hugitól, aki a szomszédunk volt annak idején és sokat vigyázott rám és játszottunk együtt. Állítólag ez még az ő Mackója volt, én is nagyon szerettem és reméljük Szezi is szeretni és becsülni fogja.