Balatonkeresztúra

Sosem vártam még így augusztus huszadikát. Mert azt mondják ugye, hogy az ünnep után vége a jó időnek, esetleg a vén asszonyok nyarában bízhatunk. Én inkább abban bíztam, hogy szép kellemes őszünk lesz, maximum 25 fokkal. Elegem volt már a nagy melegből, mert Szezivel elég nehéz kimozdulni ilyen hőségben. No de hiába jött a huszadika, az időjárás jelentést olvasva úgy döntöttem mi még nyaralunk egy rövidet.

Narancs riasztás, kánikula, hőségriadó. Na nem, ezt nem akartam elhinni. Augsztus utolsó hetében? Oké legyen, de minket nem a mislenyi tetőtérben fog érni az tuti. Hubyt nem is kérdeztem, hanem egyenesen közöltem vele, hogy elmegyünk a balatonra. Utószezon van, az árak már alacsonyak, talán szállást is könnyebb lesz találni mint júliusban. Hétvégén böngésztem a netet, a gugliba az írtam be: vízparti szállás. Ehhez az egyhez ragaszkodtam, mert nem volt kedvem Szezivel többszáz métereket gyalogolni, neadjisten autózni a 36 fokban. Volt pár szimpatikus hely, végül először egy kis hotelt hívtam, ahol félpanziós ellátást kínáltak fejenként 6500 Ft-ért. Előtte Hubynak mutattam a szobákat, és mondta, hogy egy standard erkélyes jó lesz. A recepciós hölgynek csak annyit mondtam, hogy 3 éjszakára szeretnénk szállást, majd rövid keresgélés után azt mondta, hogy egy standard erkélyes szobát tud felajánlani. Jó lesz? Jó hát. Ez égi jel, gondoltam és lefoglaltam a szállást.

Augusztus 23. KEDD
Kalandos indulás, nyugis utazás, késői szerény vacsora

Lassan beletörődök abba, hogy mi nem tudunk sehova időben elindulni. Mindig van valami elintézni való, amit feltétlenül meg kell csinálni és persze csúszás van, késik, nem veszi fel, bezár, elfelejti, stb. Elhatároztam, hogy most az egyszer nyugodt leszek és ha 3-kor el tudunk indulni már örülök. Fél 3-kor a tömött kocsiban ültünk. Mert ugye mit visz egy fotós házaspár egy négyhónapossal három napra magával, ami megtelít egy Suzukit? Először is van a fotóstáska, aztán a laptop, a mi ruháinknak egy sporttáska, jajj de abba nem férnek a cipők, akkor még egy válltáska, abba még úgyis a pokrócokat teszem, meg ami már sehova nem fér. Aztán Szezinek a pelenkázótáska a ruháival, pelenkával és egy rakás textilpelenkával, babakocsi mózeskosárral, autósülés a gyerekkel (így legalább duplán ki van használva a hely). És még hűtőtáska hideg vízzel, valamint az én tarisznyám. Ó és persze a gyereknek utazóágy, amiről később kiderül, hogy nem is kellett volna.

Indul a vándorcirkusz - idézem mindig Gergő barátunkat, ő mondta ezt magukra egyszer, igaz ők két gyerekkel jöttek és Luxemburgból. Magáról az utazásról nem tudok semmi érdekeset írni, Szezi már a Kozármisleny táblánál elaludt és Kaposvárig szundított. Ott azért álltunk meg mert a Tescoban gumicsónakot szándékoztunk vásárolni, a legifjabb Hubay popójának ringatása céljából az nagy Balaton vizén. Persze elbénáztuk, mert a dobozra az volt írva, hogy a csónak 90 cm hosszú (simán belefér egy 64 centis gyerek nem?) hát persze, csak épp ez a külső hossza volt a gumicsodának, a belseje szerintem nincs ötven centi se. No de erre már csak közvetlen használat előtt jöttünk rá. Addig azonban várt még ránk kb. hatvan kilóméter autózás, amit Szezi megint átaludt. Hatkor értünk Balatonkersztúrra, simán megtaláltuk a szállást. Egy emeleti szobát kaptunk (még jó hogy a tetőtérből akartam elmenekülni) erkélyest, ahogy ígérték, sőt egy babaágy is volt a franciaágy mellett, megágyazva, viziolvas ágyneművel. Nagyon kis helyes volt, és jól esett ez a figyelmesség. A szoba elég lelakott, de a honlapon külön feltüntették, hogy ez a fajta szoba olcsóbb, plusz kétezerért mehettünk volna felújítottba. Igazából tiszta és az ágy is kényelmes, nagyobb igényünk most nem volt. A Balaton vizére viszont nagyon vágytunk, így mivel volt még idő a vacsora végéig gondoltuk csobbanunk egyet. Nem ez volt a nap ötlete, de erre csak később jöttünk rá.

A szállodának saját stégje van, de a fotókon az nem volt feltüntetve, hogy kb. száz métert kell gyalogolni odáig. Sebaj, mindjárt ott vagyunk. Még egy extra vékony palló, pár lépés és...csobb. Már nem emlékszem, hogy ki ment be előbb Huby vagy én, de a víz jól esett az tuti. Aztán felfújtuk a gumicsónakot és láttuk, hogy ebbe bizony hasra fordítva nem tesszük bele a gyereket. Így maradt a félig ülő-félig fekvő póz, amiért kedves csemeténk nem rajong túlzottan, így csak pár percig csónakáztattuk. No de az egész dolog eléggé öncélú volt, mert az lett volna a lényege, hogy Hubyval egyszerre be tudjunk menni a vízbe. Mivel se a parton hagyni ,se megfürdetni nem akartuk Szezit ezt a köztes megoldást választottuk. Aztán beláttuk, hogy mégiscsak marad a felváltva fürdés. A pancsolás után jó éhesen mentünk az étterembe, gondoltuk ha nyolcig van vacsi akkor fél nyolckor még bőven jók vagyunk. Hát a jó magyar virtus bizony itt is megviccelt minket. A svédasztalon félig üres tálak fogadtak, maradt még egy kis csirkeszárny (Huby szerint spicy chicken wings, szerintem meg ennél már csak a farhát olcsóbb) meg némi orosz hús saláta, illetve kelkáposzta főzelék (a svédasztalon) és sült oldalas. A krumplis tál üres volt és kérdésemre, hogy lesz-e még egy nem túl kedves, mindjárt megnézem volt a válasz. És persze nem volt, ahogy süti sem. Csalódott voltam, de az egyik pincér fiú felkutatott még némi piskótatekercs véget, azzal próbáltam vígasztalódni. Megint tanultunk valamit, másnap majd korán megyünk határoztuk el. Javasoltam még egy vacsi utáni sétát, de miután Szezi kb. ötven méter után elaludt, az én lelkesedésem is alább hagyott és visszafordultunk, majd a szállásra érve mindhárman fáradtan zuhantunk az ágyba.

Négyhónapos nagylegény

Gőgicsél, forgolódik, mindent a szájába vesz, mosolyog, és továbbra is imádjuk. Igen, a ma négy hónapos Szeziről van szó. Épp a Balatonon nyaralunk és kihasználva az időt, amíg a fiúk alszanak, gondoltam írok egy kis összefoglalót.
Természetesen eszembe jutott, hogy négy hónappal ezelőtt épp ilyenkor (reggel 8 óra) mit csináltunk: aludtunk. Mármint Huby meg én. Szigorúan szülésznői utasításra. Mert a fájások ekkor már jelentkezek, de még tudtunk aludni köztük. Szezka, gondolom, nem pihent olyan jól, ő már csomagolt, készült a nagy útra, az új életre.
Szezi továbbra is anyetejes baba, már vaksötétben is gond nélkül megtalálja a cicit, szerencsére tejem is van elég, és remélem ez így is marad, mert hat hónapos koráig csak szoptatni szeretném, sőt az a terv, hogy egyéves koráig az anyatej lesz a fő tápláléka, közben azért majd megismertetjük új ízekkel is.

Az alvással nincs gondunk, bár pont az utóbbi egy hétben kicsit nyűglődik Szezi, nem mindig sikerül elaludnia, ahogy leteszem az ágyába. Sokszor még forgolódik, így aztán már egyre kevésbé lepődöm meg, amikor tíz perc múlva az ágy másik végében találok rá hanyatt fekve. Egyre tudatosabban fordul, ám hátról hasra még nem is nagyon próbálkozik, így van, hogy éjszaka is nyüszög, hogy fordítsam vissza. Egyébként meg jól elkényeztett minket: egészen kb. tíz nappal ezelőttig este 8-tól reggel 6-ig aludt, már vagy két hónapja. Aztán egyik reggel már 5-kor kelt. Másnap újra. Majd harmadnap is, egy hete pedig minden nap ébred egyszer hajnalban is, fél 3 és 4 között, majd alszik 6-ig 7-ig, van hogy 8-ig. Szóval nagy a káosz és csak reményedem, hogy vagy a hőség miatt, vagy a foga jön, de előbb-utóbb majd abbamaradnak a hajnali ébredések. Napközben már egész sokáig eljátszik egyedül, továbbra is nagyrészt hason fekve. Már határozottan nyúl az elérakott tárgyak felé, és nagy örömmel meg is kaparintja, majd rögtön meg is kóstolja azokat.
(Apa: ma, a strandon kihasználtam, hogy Szezka mindent megkóstol, és elé tettem a hideg dobozos sört. A kontrasztos grafikája, meg gyöngyözött rajta a lecsapódott pára is, szóval tetszetős egy ojjektum volt. Odáig jutott a rajongásban, hogy amikor úgy gondoltam, hogy már eleget nyalogatta a hideg sörösdobozt, és elvettem előle, nyafogni kezdett. Ahogy visszakapta és nyalogathatta, egyből elégedett hangon nyammogott rajta tovább. Elveszem, nyafog, visszateszem, nyammog. Egy percig játszottuk ez, majd anya le is videjózta telefonnal, arra az esetre, hogy valaki nem hinné el :) Ha hazaértünk és nem leszünk ennyire lecsámpulva technikailag, fel is tesszük, ha jól sikerült. Visszaadom a szót Anyának :) )

Szinte bármi felkelti az érdeklődését, a lángosos papírtól kezdve a kezünkön át a textilpelusig. Vannak kedvencek, a nagyon színes csacsi és a fekete-fehér boci nagy haverok. A csacsit a hordozója fölé szoktuk lógatni, olykor nagy bunyókat csap vele, majd kibékülnek és úgy alszik el Szezi, hogy egyik kezével a szamár lábáról lógó karikába kapaszkodik és szopja az ujját, a másik kezével meg átöleli a plüssállatot. Az utóbbi mókát főleg az autóban adja elő. Az előző bejegyzésben panaszkodtam, hogy Szezivel nagyon nehézkes az utazás. Azóta eltelt kb. 3 hét és minden megváltozott. Két hete Budapesten jártunk, és csak egyszer-egyszer kellett megállni az oda-vissza úton enni és kicsit nyújtózni, még a negyven perces dugóbanállást is átaludta Szezka. Most amikor a Balatonra jöttünk, meg egyenesen álomgyerekként viselkedett. Induláskor bevágta a szunyát, Kaposváron ébredt (Huby szerint csak azért, mert megálltunk) majd, amikor tovább indultunk visszaaludt, és csak a szálloda utcájába fordulva nyitotta ki a szemét. A kocsiban alvást nagyban segíti, hogy most már szinte bármilyen pozícióban megtalálja Szezka az ujját, ülve, hasonfekve, a karunkban tartva, vagy a kendőbe kötve megy a cummogás. A kendőt továbbra is imádjuk, sajnos a kölcsönzött rugalmas JPMBB-t hamarosan vissza kell adnunk, de már meggyőztem Hubyt, hogy veszünk egy sajátot. Már csak a színét kell eldönteni, szerintetek? (A narancs-keki és a szürkészöld-pisztácia között hezitálok.)
http://elj.hu/natur-es-biobolt/baba-mama-gyerek/hordozokendo/rugalmas-kendok

Megvolt az első kimenőnk Hubyval. Ez amolyan főpróba volt, a jövő heti esküvő előtt, ahol mindketten dolgozunk majd. Anyukám átjött este hat körül, Szezit megetettem, majd magukra hagytuk őket. Mi egy munkamegbeszélés után barátokkal találkoztunk. Csak egyszer hívtam fel anyukámat, mert Pécsre már megérkezett a vihar és szólni akartam, hogy hamarosan Mislenybe ér, de addigra már a lakásban voltak. Aztán az étteremből még egy sms-t írtam, de elég sokszor nézegettem a telefonomat. Kb. este tízre értünk haza, anyukám boldogan mesélte, hogy Szezi nagyon jó baba volt. Séta után játszottak kicsit a szőnyegen, anyu megetette lefejt anyatejjel cumiból gond nélkül. Aztán Szezka játszott még kicsit az ágyában, és szépen elaludt. Ez van, ezt lehet is ám szeretni :)

 Az élet továbbra is vidám tehát a Hubay családnál, leszámítva a szülők kisebb összezördüléseit, de lassan mi is visszatalálunk egymáshoz. Szezka meg csak nő-növöget, és már azt találgatjuk, vajon mi lesz az első szava.

Eseménydús kedd délelőtt

Még csak délelőtt tíz óra van, de már túl vagyunk pár ébredésen, egy reggelin és egy kiadós zuhanyzáson.

Tegnap nyűgös napja volt Szezinek. Valószínű a foga is zavarja, és az időjárás sem volt a barátunk. Konkrétan folyt mindkettőnkről a víz egész nap. És úgy vártuk a hidegfrontot, mint a messiást. Szóval a fog, a front és a meleg kissé megbolondította a napunkat. Szezi csak háromnegyed órákat aludt, óránként cicit kért, ha valami nem úgy történt ahogy szerette volna elég hamar hisztibe hergelte magát. Aztán este hat óra fele végre leszakadt az ég. Szerencsére nem tartott sokáig az eső, így fél hét fele tudtunk még sétálni egyet. Kb. negyed nyolc volt, mire Szezi elaludt a babakocsiban, így mire felértünk már nem ébresztettük, csak átpakoltuk az ágyba. Aztán fél tízkor mint aki kialudta magát úgy ébredt. Huby kivette az ágyából és esti bulit tartottak. Aztán tíz órakor jött az anyai szigor, átvettem Szezit, megetettem és mondtam neki, hogy kisfiam este van, alvás van. És szót fogadott, mert reggel hétig nem volt egy szava sem. Illetve dehogynem. Hajnali négykor arra ébredtem, hogy nyöszörög. Először az órára néztem. Még túl korán van - gondoltam magamban. Aztán benéztem a kiságyba és láttam, hogy Szezi a hátán fekszik. Álmában megfordult de hasra fordulni még nem tud, így ott vergődött szegénykém. Visszafordítottam és aludt tovább. Aztán hatkor megismételte a mutatványt, de szerencsére újra elaludt.

Szezi békésen fekszik a hasán.

És egyszer csak azt látom, hogy már a hátán van.

A hét órás etetés után újabb szundi következett, kb. negyed 9-ig, majd nagy evés és játék az ágyban. Aztán egy rotty. Majd még egy. Szezi a takarójába volt tekerve így későn vettem észre, hogy megtelt a pelus és szépen engedte ki magából az anyagot. Szerencsére Huby már ébren volt, így megkezdődhetett a kakitalanítási hadművelet. Igen, igen, hadművelet volt ez a javából. A mennyiséget látva ugyanis úgy döntöttünk rögtön a zuhany alá visszük Szezit. Igen ám, de ez a kakesz igen ragaszkodó volt. Kb. öt percig, többféle zuhanybeállítással és vagy három pózban mostuk a gyerek fenekét mire sikerült megszabadítani az összes terméktől. Szerencsére a zuhanyzást még mindig szereti, így egy hang nélkül tűrte a megpróbáltatást. Aztán betekertem a törölközőbe és véletlenül úgy tartottam, hogy a cicimhez hozzáért. Persze, hogy tátogni kezdett, én meg persze hogy nem tudtam ellenállni. Így aztán egy békés szopival fejeztük be a nagy reggeli tisztogatást, ami azért is figyelemreméltó, mert a fürdés eddig 10-ből 10-szer sírással ért véget. Törölközés közben eddig ugyanis mindig eltört a mécses, de most nem, talán a cici miatt...

Szezi Szigligeten

Nyaralásnak indult, de az időjárás közbeszólt és egy nagy kirándulás lett belőle. Kalandos utazás, jó levegő, rengeteg séta, sok alvás. Ezek jellemezték a négy napot amit a Balatonon töltöttünk Szezivel. És persze készült jónéhány kép is.

1. nap A hosszú út pora

Most már egyértelműen bele kell törődnünk abba, hogy Szezi nem szeret autózni. (Jelenleg - apa kiegészítése) Éppen ezért sokat gondolkodtunk azon, hogy mikor induljunk. Várjuk meg, amíg álmos lesz és hátha valami csoda folytán elalszik, vagy rögtön evés után, és akkor még talán nézelődik is kicsit az ülésében. Végül utóbbiban maradtunk, de még Pécsre sem értünk, Szezi már keservesen sírt. Megálltunk egy gyors szopira, majd 5 perc múlva tankolni. Aztán Szentlőrincen. Végül valahol Szigetváron aludt el Szezi. A következő megálló Marcali volt, ott már én is nyűgös voltam, így egy kávézást is megejtettünk. Szezi persze vidáman nézelődött a pékség teraszán, de amint visszatettük az ülésbe sírni kezdett. Talán Szigligetig még egyszer megálltunk, egy idő után már nem számoltam. Hamar megtaláltuk a szállást, annak ellenére, hogy úgy foglaltuk le, hogy nem is láttunk képet róla, nagyon szuper kis helyet fogtunk ki. Már hetekkel ezelőtt elkezdtem ugyanis szállást keresni, de csak pár nappal az utazás előtt dőlt el végleg, hogy megyünk, így későn kezdtünk el telefonálni. Én kigyűjtöttem rengeteg címet, Huby telefonált. Annyira helyes volt. Eleinte minden híváshoz külön sztorit gyártott, pl. így: Kezitcsókolom, én meg Hubay József vagyok és szeretnénk önöknél tölteni ezt a hétvégét a családommal. Meg még cifrázta is, de sajnos nem tudom pontosan idézni. (pedig az volna a lényeg :) - apa kiegészítése) A lényeg az, hogy kb. a tizedik hívás után már csak annyit kérdezett, van-e kiadó szoba. És sajnos nem volt, sehol. Már feladtam azt a vágyam, hogy a kikötő közelében legyünk, aztán már hajlandó lettem volna Badacsonyig is elmenni, csak kicsit kimozdulhassak az itthoni létből. Aztán indulás előtt egy nappal meglátogatott minket Zsófi Angliából, és ebéd közben a szomszéd asztalnál ülő szülei hallották, hogy panaszkodunk, hogy egész Szigligeten nincs szállás. És kiderült, hogy az egyik ismerősük kiadja a háza egyik szintjét. Huby telefonált, kicsit alkudott és sikerült a foglalás.

Tehát megérkeztünk, kipakoltunk és úgy döntöttünk lesétálunk a kikötőbe, a verseny előtti rendezvényre és vacsorázni. Szezi már az úton odafelé elaludt, hát persze, fél nyolc volt, akkor ő már tud durmolni. Sétáltunk egyet a kikötőben, én ettem egy régóta emlegetett tojinokit (Szigligeti tájszólás) aztán hazagyalogoltunk. Szezi természetesen aludt, és arra se nagyon ébredt fel, hogy átpakoltuk az utazóágyába.

2. nap Mint a partra vetett hal

Nagyjából így éreztem magam, amikor a verseny rajtját a mólóról néztük végig Szezivel. A kormányos értekezlet előtt fél órával már a kikötőben voltunk, Szezit kendőbe kötöttem, mert sok idegen ember és furcsa zaj vette körül. Elég hamar elaludt, bár előtte még táncoltunk kicsit az itthon oly sokat hallgatott Kikötők c. számra, beszélgettünk Aci kapitánnyal, akinek a hajóján már utazott Szezi igaz akkor még csak 6 hetes embrió volt.

Miután Szezka bealudt, beraktam a mózesbe és Hubyval jól bereggeliztünk, majd kikísértem a mólóra a motorcsónakhoz, amivel kivitték, hogy a vízről tudja fotózni a versenyt. Mi a parton maradtunk és onnan vártuk a rajtot, de szegény Szezi minden zajra felriadt, olyankor tologattam kicsit a kocsit és így sikerült újra elszundítania. Itthon már rég megtanult zajok mellett aludni, de az itteni hangokat megszokta már, úgy gondolom, a kikötő meg furcsa volt még neki. A verseny alatt aztán visszamentünk a szállásra Szezi evett majd mindketten aludtunk egy nagyot. A délutánt is szinte végigaludta Szezi, bár arra felébredt, hogy a bolond anyja felmászott egy vitorláshajóra. Mit tehett mást, amikor a Dolce Vita kapitánya és mancsaftjai olyan kedvesen invitálták, és még dinnyével is kínálták. Először persze nemet mondtam, de aztán a fiúk segítségével felkecmeregtem a hajóra. Oké hogy már tapasztalt matróz vagyok, de nem egy 6.5 kilós csomaggal a hasamon.

Este egy picit nehezebb volt elaltatni Szezkát, talán a sok élményt kellett még feldolgoznia, többször ébredt, akkor bevetettük a cici nevű csodaszert és aztán 9-kor már mélyen szundított a kis matróz.

3. nap Fiúk az ingókövön

Eljött végre a vasárnap, amikor nem kellett dolgoznia Hubynak. Továbbra sem volt hőség, és az eső sem esett, ezért kirándulós napot terveztünk. Huby egyszer valamikor járt Szentbékállán és szeretett volna visszamenni a Kőtengerhez. Indulás előtt még kávéztunk egyet a kikötőben, majd nekivágtunk a mintegy húsz kilométeres útnak. Pont a szomszéd településig jutottunk, amikor - nem fogjátok kitalálni mi történt! Igen, igen meg kellett állnunk, mert Szezi üvöltött. Így hát sétáltunk egy jót Badacsonytördemicen. Láttunk szép házakat, egy-két cicát, és kezdtünk megéhezni. Szezka meg aludt, mint a tej, a mózeskosarában. Aztán visszatettük a hordozóba, és elindultunk, hogy a maradék 18 kilométert megtegyük. Még egyszer álltunk meg akkor cicit kapott a Bőgőmasina, aztán végül valahogy odaértünk. Addigra már nagyon jól esett volna ebédelni is, így rögtön éttermet kerestünk. Nagy nehezen rátaláltunk az Eszter panzióra, de most leszögezem, hogy ha arra jártok nem ajánlom, hogy betérjetek. Bár a kaja finom volt, ám pofátlanul kis adagot adtak. A kapros-juhtúrós sztrapacskáért 1600 Ft-ot kértek és egy közepes méretű tányér közepére halmoztak egy kisebb adagot. Már amikor megláttam biztos voltam benne, hogy na én ettől nem fogok jól lakni. Így is lett és ha nincs Huby talán bele is törődök a sorsomba. Ő azonban kedvesen, de határozottan közölte a pincérrel, hogy nagyon kevés volt a sztrapacska és végül hoztak még egy fél adagot, amiért aztán természetesen nem kellett fizetni.

A kőtengerhez így már jóllakva indultunk. Előtte azonban még volt szerencsénk meghallgatni Varga Miklóst, aki épp a Káli vígasságokon lépett fel és persze István a királyt énekelt. A poén az, hogy épp a kocsiban is az szólt nálunk. Úgy döntöttünk Huby fogja magára kötni Szezit, mert ő jobban bírja a cipekedést. Ebből aztán az lett, hogy mindenhova felmászott vele, még az Ingókövet is együtt mozgatták meg. Ez az egész kőtenger engem amúgy az angliai Brimham Rocks-ra emlékeztetett. http://www.brimhamrocks.co.uk/gallery.cfm

Jó nagyot sétáltunk, sőt az egyik eldugott sziklán még meg is etettem Szezit. Hiába, éhség nagy úr. Amúgy Szezka teljesen jól viselte a kirándulást vagy szundikált vagy nézelődött a kendőben.

Fárasztó, de élmény gazdag nap után értünk vissza a szállásra, Szezinek nem kellett sokat könyörögni, hogy elaludjon. Másnap még a Szigligeti vár meghódítása és egy hazaút várt rá. De ez már egy következő bejegyzés témája.