Partra vetett díszbálna

Huby pontosított ma így miután közöltem vele, hogy haszontalannak érzem magam és olyan vagyok mint egy díszponty. Igen, olyan vagy, de nem ponty, hanem bálna - közölte. A tegnapi optimizmusom valahol ma délután fél 3 fele elpárolgott és azóta sem tért vissza.

Képtelen vagyok feldolgozni azt, hogy eltelik úgy nap, hogy szinte semmi vagy csak nagyon kevés hasznosat csináltam. Persze erre mindenki azt mondja, hogy a terhesség utolsó hónapjában pihenni kell, meg lábatfeltenni. Na de itt kéremszépen még háborús állapotok uralkodnak. Pakolni kéne, meg babaruhát mosni. És hol van a híres fészekrakó ösztön? Mindenki azt mondta, hogy az utolsó hetekben állandóan takarítani fogok. Hát én nem.
Reggel még pörgök. Ma is hétkor keltem (magamtól), nyolcig befejeztem egy elmaradt munkát a számítógépnél, aztán reggeli csinálás Hubynak, ébresztés. Majd újabb kis meló a laptopnál, főztem egy gyors ebédet, és evés közben már éreztem, hogy le kell pihennem. Aludtam egy jó fél órát a kanapén, de előtte még fejben elterveztem, hogy mi mindent csinálok, ha felébredtem. Nagyjából semmi sem lett belőle. Beültem a kádba, direkt nem forró vízbe, hogy kicsit magamhoz térjek. Szezi ficánkolt most is, de ezúttal nem rúgott ki semmit a kezemből. Aztán kijöttem és nem éreztem magamban azt a kirobbanó erőt, ami a ruhapakoláshoz, a pattanás retusáláshoz, vagy a vasaláshoz kellett volna, így aztán bevackoltam magam a babzsákba és próbáltam kötni. Merthogy tegnap beleraktam a bogarat a saját fülembe, és megkértem anyut, hogy tanítson meg kötni. Persze megint olyan baromi naív voltam. Elképzeltem, hogy megmutatja, hogy kell és aztán neki is állok Szezinek takarót kötni. Mert közben befészkelte magát a lelkembe a vágy, hogy szeretnék valamit magam elkészíteni neki. És már láttam is a zöld takarót magam előtt, rajta kis hímzéssel... Aha persze. Jelen pillanatban egy kb. tíz négyzetcentiméternyi kis kék izét kötögetek (tegnap délután óta) és nagyjából nincs két egyforma sor benne. Kötés közben azon gondolkodtam, hogy valaki kitalálhatná a kötés elemzést - a grafológia után szabadon, mert amíg az ember nem tud profin kötni, addig a hangulata is befolyásolja az aktuális alkotás minőségét. Szóval kötök, és Huby ahányszor meglát elröhögi magát. Olyan kis gonosz, én csak próbálok jó anyuka lenni. Na jó amúgy izgat is a dolog és iszonyat kihívás és minden csúnya sor után elhatározom, hogy majd a következő szebb lesz.

Szóval épp kötögettem, amikor Huby hazaért, és miután jól kiröhögcsélte magát rajtam, kiderült, hogy elfelejtett valamit elhozni a városból (amiért direkt felhívtam, hogy ne felejtse el - most röhögjünk mi) és eszünkbe jutott, hogy száz éve készülünk eljutni a Szülészeti Klinika szülésfelkészítőjére, most végre mehetnénk. Főleg mert a téma is érdekelt, alternatív vajúdási és szülési módok volt a címe.
Dr. Hartmann Tamás tartotta. Ő az a doki, akit többen ajánlottak, többen meg nem, és sokáig hezitáltam, hogy őt válasszam-e. Most már tudom, hogy egy szempontból ő lett volna a tökéletes. Ha valaki nyitott az alternatív szülésre, hát akkor ő az. Kiderült, hogy az eddigi két vízben szülésből az egyiket ő vezette le Pécsett. Az előadáson elmondta, amit már tudtunk, hogy sajnos a Klinikán nem osztja mindenki a Megyeisek nézeteit, és elképzelhető, hogy egy-két orvos majd furcsán néz ránk, ha olyasmit kérünk, amiket ő az előadásában megemlített. Pedig semmi különösre nem kell gondolni, csupán csak híve annak, hogy a szülés menetét elősegíti, ha a kismama nem csak feküdhet vajúdás közben, hanem bármilyen neki tetsző pozíciót felvehet, valamint apuka aktív részvételét is támogatja. Igazából sok új dolgot nem tudtunk meg, mert a szülésznőnk már szinte mindent elmondott, de azért jó volt egy orvos szájából is hallani ezt.
Majdnem két órát ültünk ott, és sajnos azóta iszonyatosan nyűgös vagyok. Hazaérve se találtam a helyem, se a babzsákban, se a kanapén, és az az igazság, hogy a vacsorára elfogyasztott babfőzelék semmit sem javított a helyzeten. Talán lassan jobban meg kellene fontolnom mikor és mit eszem?!