FelkéSZÜLtünk!?

Hetek, sőt hónapok óta készülök bejegyzést írni a témáról. Többször el is kezdtem, de valahogy sosem tudtam befejezeni. Most is azért írok főleg, hogy majd utólag visszaolvasva meglássam igazam volt-e vagy sem.
Egyere inkább azt érzem, hogy a szülésre nem lehet felkészülni. Mondják is, akik már túl vannak rajta, vagy akik végigkísértek már nem egyet. Készülni lehet, mint ahogy mi is megtettük, megtesszük, de felkészülni nem.
Az első és legfontosabb, amit már a terhesség előtt is igyekzetem tudatosítani magamban, hogy nem félek. Bár ha visszagondolok a gyerekkoromra, kislánykoromban azért voltak aggályaim a szüléssel kapcsolatban, de már akkor is tudtam, hogy lesz egyszer gyerekem, így a dolgon túl kell majd esnem. Mióta megláttam a két csíkot a teszten, igyekeztem a szülésre mint pozitív eseményre gondolni, és általában ez sikerült is, persze voltak mélypontok, amikor féltem, vagy hallottam-olvastam különböző rémsztorikat, amiktől szintén sikerült kicsit beparáznom.
Ettől függetlenül ha valaki megkérdezni, hogy félek-e a szüléstől, azt mondom - és azt is gondolom - hogy nem, sőt várom, és biztos vagyok benne, hogy nagy élmény lesz. Hubyval már a kapcsolatunk elején megbeszéltük, hogy apás szülés lesz, ha egyszer lesz gyerekünk és biztos vagyok benne, hogy ahogy az egész terhessség alatt, majd a nagy eseménynél is számíthatok rá száz százalékban.
Tehát a tudatomban és az érzelmeimben úgymond felkészültem, azt hiszem az összes többi dolog már csak egy-egy plusz, ami még erőt ad és még több biztonságérzetet nyújt:
Választottam orvost, aki végig kísérte a terhességem, és a legutóbbi találkozáskor Huby jelenlétében minden szüléssel kapcsolatos aggályomat kérdésemet tisztáztunk.
Választottam szülésznőt, akiben maximálisan bízok, és aki Huby mellett tutira nem csak támaszom lesz, hanem észnél lesz helyettem is.
Több szülésfelkészítőn is részt vettünk Hubyval. Pár hete Márti a kismamatorna tanárunk volt nálunk, és kb. három órás beszélgetés-rajzolás-gyakorlás során átvettük a legfontosabb dolgokat. Ez elsősorban Hubynak szólt, Márti többször is hangsúlyozta, hogy neki nagyon fontos feladata lesz végig: neki kell észnél lenni. A levegőt nekem kell venni, de Huby segít abban, hogy ezt helyesen tegyem.
Kétszer is jártunk a Szülészeti Klinikán. Megmondom őszintén, az a hely engem nyomaszt. Ahányszor oda kellett mennem az utóbbi hónapokban összeugrott a gyomrom. Hogy ennek mi lehet az oka nem tudom, lehet, hogy csak az agyam hátsó felében ücsörög egy gonosz manó, aki ilyenkor kongat egy vészcsengőt, hogy huhú itt fogsz szülni, parázni kell...  Vagy egyszerűen a helynek nem jó a kisugárzása? Rossz a fekvése? Nem tudom, de nincs nagyon választásom, így próbáltam megbarátkozni vele. Tegnapelőtt megnéztük a szülőszobákat is, nem tűntek ijesztőnek, és újabb biztonságérzetet adott, hogy már nem lesz a hely teljesen ismeretlen.
Sokáig úgy gondoltam, hogy a homeopátiás gyógyszereket is segítségül hívom, aztán meghallgattam több előadást is és sajnos nem győztek meg, sőt. Amikor meghallottam, hogy bizonyos homeo bogyókat a néma kacsa szerveiből készítik, akkor lettem biztos benne, hogy köszi de ezt én most nem próbálom ki. Marad a málna levél tea, amit iszogatok.
Már majdnem készen áll a kórházi csomagom is. Ekörül a pakk körül sokat forogtak a gondolataim - ez kicsit figyelemertelésnek is jó volt, mert szerintem nincs olyan nagy jelentősége. Bár többen figyelmeztettek - internet és aggódósabbak - hogy már a harmicadik héten pakoljam össze, de akkor még éppen nem álltam a dologra készen semmilyen szempontból. Aztán kaptam több listát is, hosszúakat, rövideket, az egyiket a szülésznőm is átnézte és kicsit átírta, tehát ennek alapján igyekzetem a legjobbat kihozni belőle, de tuti így is lesz olyan dolog, ami majd váratlanul ér.
Sokat beszélgettünk arról is Hubyval, hogy mikor lenne jó szülni. Több dátumunk is volt-van, szerintem már úgy megkavartuk vele Szezit, hogy még ha akart volna se tudna szót fogadni nekünk. Így aztán bármi lehet és bármikor. Hogy felkészültünk-e? Megpróbáltuk.
Egy pár héttel fiatalabb kismamával beszélgettem a napokban, pont erről a témáról és ő kérdezte tőlem, hogy szerintem hogy tud még jobban felkészülni? Én csak annyit mondtam neki, hogy fejben. Maradjon pozitív. Mert ahogy számtalan orvos, szülésznő, felkészítő, kismama, okosember szájából elhangzott: minden szülés más és más, hiába az előre elképzelt, leírt forgatókönyv, azt bármikor bármi keresztülhúzhatja.
Ettől függetlenül azt gondolom nem szabad feltett kézzel állni és azt mondtani, hogy tökmindegy mi lesz, csak essünk túl rajta. Én is így szeretném. Megélni, átélni, Szezivel Hubyval. Akár nevetve, akár szenvedve egy hosszú és gyönyürű folyamat végét lezárja majd a szülés, és elkezdődik egy új kaland: család leszünk.