Intézkedős nap

Ma nagyon sok mindent el szerettünk volna intézni Hubyval, sokat sikerült, néhányat nem, összességében pozitív mérleggel és szép fogakkal zártunk.

Tegnapelőtt felhívtam a fogorvosunkat, hogy időpontot kérjek hozzá. Nekem kötelező volt a látogatás, Huby pedig amióta sortatarozáson volt két éve, megfogadta, hogy jó fiú lesz és félévente elmegy ellenőrzésre. A szokásos hivatalos bemutatkozás után, mondtam, hogy mit szeretnék, mert nem ismertem meg Móni, az asszisztens hangját. Hamar tisztáztuk, hogy mi a helyzet és Móni második kérdése az volt, hogy hogy van Szezámmag. Rögtön leesett, hogy ismerősök vagyunk az iwiw-en, és így látja a blogfrissüléseket, és olvassa is. Nagyon jó érzés, hogy bármerre megyünk, szinte ismerősként üdvözlik Szezit, már most nagyon népszerű a kiscsávó. Csak tudjuk ezt majd később kezelni!!
Szóval ma reggel a fogorvosnál kezdtünk, vidám fél órát töltöttünk ott, jókat beszélgettünk és mellesleg a hibátlan fogaink is ki lettek polírozva (ha már arra jártunk). Kaptunk egy kis továbbképzést fogmosásról, fogselyem használatról és az ínygyulladás lehetséges okairól is, de leginkább fiúnevekről és Angliáról beszélgettünk.
A következő megálló az Anyakönyvi hivatal volt. Igen, bizony, mentünk bejelentkezni mint jegyespár. (Hahaha, bocs Huby de ezt muszáj volt leírnom legalább egyszer). Már előre szóltunk egy ismerősnek, hogy jövünk és szeretnénk ha ő adna össze minket, így hamar bejutottunk. Kiderült azonban - ahogy sejtettük is - hogy egy papírunk még hiányzik. Sajnos reggel nem találtuk meg, így ma addig nem fekszünk le, amíg elő nem kerül. Az időpontot minden esetre leegyeztettük.
Ezután az ékszerészt kerestük fel. Kaptam pár tippet, hogy hova menjünk, végül egy ötvöst választottunk Életmentő Péter ajánlására és nem bántuk meg. Nagyon kedves hölgy fogadott minket, és kifejezetten örült annak, hogy kész ötlettel és két aranygyűrűvel érkeztünk. Egy picit módosítottunk az elképzelésünkön, levette a méretet és már kész is volt a rendelés. Január végén mehetünk a gyűrűkért. Olyan furcsa, hogy ezt az egész dolgot teljesen természtesnek élem meg. Azt gondoltam korábban, hogy majd a föld felett lebegve, fanfárok és csillámporszórás közepette járunk ékszerésztől ékszerészig, mire kiválasztjuk az óhajott darabot, és fehér galambok kíséretében vonulok be az Okmányirodába bejelentkezni. Na jó túlzok, persze hogy túlzok, de erre nem számítottam, hogy az egész olyan magától értetődőnek fog tűnni.
A gyűrűrendeléssel aztán vége is volt a sikerélményeknek, mert még mindig nem találtam megfelelő kabátot, amit az egyre növekvő hasamon be tudok gombolni, nem kerül húszezer forintba (kismamáknak tervezett kabát), meleg és nem úgy nézek ki benne mint egy bálna.
Terveztük még, hogy veszünk egy pár új téligumit a kocsira, ám otthon maradt a pótkerék, így ez is meghiúsult. Viszont finomat ebédeltünk Puspánál és miután két boltban sikerült mindent bevásárolnunk, végre hazamentünk megnézni, hogy Emese nem halt-e még éhen.


Élt és virult, de azért biztos, ami biztos, sütöttem egy kis túrósrétest. Jó hát eredetileg én kívántam meg, és nem volt fagyasztott egyik boltban sem, ezért úgy döntöttem, hogy egy életem egy halálom, én magam fogok rétest sütni. Kész réteslappal mindez gyerekjáték. Emese megjegyezte, hogy milyen szupergyors vagyok, ő még a recept keresésnél tartana, mikor én már a sütőbe rakom a rétest. Biztos azért sikerült ilyen jól mert improvizáltam, kb. öt perc alatt pusztítottuk el hárman. Hoppábocsánat, három és felen!