Szezianyu lelkizik

Persze nem csak én, hanem a kisfiam is. Szezi érez. Fogja a külvilágot. A hangokat, a hangulatokat, de főleg az én lelki rezdüléseimet, a legapróbbat is. Írják ezt a könyvekben is, de most már én is tapasztalom.

Kezdünk leszokni a tévénézésről. Illetve ez nem teljesen igaz, de este már nem kapcsolom be. Ha mégis, akkor maximum lakberendezős, főzős, tortakészítős vagy esküvőszervezős műsort nézek, azt is napközben. Híradót már nagyon rég nem. Amikor múltkor a diszkóban történt tragédiáról kezdtek beszélni, automatikusan elkapcsoltam. Rájöttem ugyanis, hogy ha lefekvés előtt tévézek, akkor Szezi zaklatott állapotba kerül, és nem hagy aludni. Sokat mocorog, rugdos, nem tetszik neki se a jobb, se a bal oldalon fekvés. Persze lehet, hogy ha komolyzenei koncertet, vagy természetfilmet néznék, akkor nem lenne gond. Mondjuk annyira nem hiányzik a tévé, csak Huby nyafogott picit, hogy ő úgy szeret velem Médiumot meg Dr. House-t nézni. Hát igen, csak mindegyikben folyik vér, vagy sikítnak, meghalnak stb. stb... És hát az most nekünk már nem esik jól.

Na ezeket nem nézzük mostanában :)

Valószínűleg Szezi annyira veszi a lelkem minden rezdülését, hogy amint egy picit megijedek, félek valamitől, ő is így érez. Tehát minden negatív érzést átvesz. Biztos vagyok benne, hogy a pozitívokat is, ezért igyekszem sok jó gondolatot közvetíteni felé tudatosan is.
Esténként bevezettük, hogy lefekvés előtt Huby beolajozza a hasam és közben zenét hallgatunk, tehát próbálok én is ráhangolódni az alvásra és Szezit is erre ösztönözzük. Eddig sikerrel jártunk.
Újra elkezdődtek nálam a hangulatingadozások. Egyik pillanatban még sírok (ha Huby kérdezi: nem tudom, mi a bajom) aztán rá két percre meg röhögök hangosan. És most kezdem észrevenni magamon, hogy sokkal érzékenyebb vagyok, mint korábban. Azt gondoltam, hogy az én hiperszenzitívitásomat nem lehet már fokozni. Hát tévedtem. Vannak bizonyos témák, amiknek csak a hallatán már rosszul vagyok, főleg lelkileg, de néha még émelygek is.
Aztán az utóbbi pár napban szinte menetrendszerűen délután háromkor elkap valami idióta nyafogós hangulat, rosszkedvvel vagy nincskedvemsemmihez-érzésekkel megspékelve. Ma egy kicsit átvertem, mert háromkor épp a konyhát takarítottam, de most, hogy leültem kicsit a géphez pihenni, előjött megint. Lehet, hogy a laptop hozza ki belőlem?

Luxemburg II. rész

Luxemburg 3. nap

Végre úgy ébredtem, hogy kaptam éjjel levegőt és nem fájt a fejem. Pedig korán keltünk, mert Gergő megígérte, hogy bevisz minket magával, és megnézhetjük a munkahelyét. Sajnos nem sokat tudtunk segíteni abban, hogy a reggeli készülődés gyorsabb legyen, így újra egy picit késve indultunk.

Gergő az Európai Parlament fordító irodájában dolgozik. Az Európa Parlament adminisztrációjának Luxembourg ad otthont, ide tartoznak a fordítók is. Gergő a 18 emeleten dolgozik, egy kis dobozban. A többiek is ilyen kis dobozokban dolgoznak, amiknek az egyik fala üvegből van. A kilátás fantasztikus, sőt az üvegborítás miatt, ki is lehet mászni nézelődni.

Persze mi inkább benn maradtunk, mert esett az eső és fújt a szél. Luxembourgban amúgy szinte minden irodaház üvegből van, és minden irodába belátni. Ezért aztán akik az első emeletek valamelyikén dolgoznak, még egy jó kis felszabadult orrpiszkálásba se kezdhetnek bele anélkül, hogy az arrajárók ezt ne lássák. És akkor még nem eresztettem el a fantáziámat. Engem mindenesetre frusztrálna, hogy kirakatban dolgozom.

Miután jól kigyönyörködtük magunkat a kilátásban, megnéztük még a Luxembourgi Filharmónia épületét. Huby nagyon szerette volna megint lefotózni, mert a négy éve készített képeit sajnos egy vincseszter hiba miatt elvesztette, és csak ez az egy maradt meg. Azonban az időjárás nem volt a barátunk aznap (se), és csak nézelődtünk, nem vettük elő a gépet. A belvárosban sem fotóztunk sokat, inkább sétáltunk, ettünk egy szendvicset én megkóstoltam a helyi sütinek számító csokis ecklert, amit már ismertem Angliából és nem csalódtam a luxemburgi verzióban sem.

Ebédre Gergő főzött (még előző nap) harcsapaprikást és készült hozzá túróstészta is, nagyon nagyon finom volt. Jó sokat ettünk, nem csoda, hogy megint bealudtam a Mexikói alatt, Huby már csak röhögött rajtam, hogy sosem fogom én azt a filmet megnézni. Az este mondhatni már szokásos módon telt. Vacsora, majd mesét néztünk a gyerekekkel. Nagyon mókás a Barbapapa franciául és lett egy új kedvencünk Hubyval. Timmy a bárány. Fantasztikus már a főcímdala is, és az egész mese nagyon bájos, még felnőtteknek is szórakoztató.

Szezámmag jól viselkedett egész nap, bár most már nem csak este mocorog sokat, hanem a nap szinte bármelyik szakában. Az autózást valamiért nem szerette, lehet valamijét nyomta valamim ahogy ültem. A séta közben persze "szava" sem volt, viszont a hasam keményedni kezdett, oda kell figyelnem, hogy mennyire erőltetem meg magam.

Luxemburg 4. nap

Kialudtuk magunkat, nagyot reggeliztünk és mivel Gergő szabadságot vett ki, hármasban Trier felé vettük az irányt. Ez a város már Németországban van, és római kori emlékeiről - köztük a Porta Nigra-ról híres.

Van itt ezen kívül több bevásárlóutca, egy szép főtér, és egy nagyon régi templom is. (Ma nem vagyok a fogalmazás művésze, nézzétek el ezt nekem). A templomban végre sikerült gyertyát gyújtani, már rég szerettem volna köszönetet mondani Szeziért. A belső udvaron még fotózkodtunk is kicsit.

Az időjárás továbbra sem állt mellénk, így sok szuper képet nem csináltunk, de a lényeg, hogy jót sétáltunk itt is, Huby kicsit viccelődött a kiszolgáló nénivel a tésztás étteremben (A-Saft-ot kért O-Saft után szabadon - németesek előnyben), majd hezitáltunk egy hőmérős kacsa előtt a Chibo boltban. Aztán vettünk nekem egy farmerszoknyát a Reduziert feliratokkal elhalmozott C&A-ban, majd egy finom süti és kávé után hazaindultunk.

Otthon aztán Gergő nagy vigyor közepette előhúzta a hőmérős gumikacsát, mert ő bizony megvette nekünk ajándékba. Nagyon örültünk neki, jól esett a figyelmessége. Hogy a jófejségét fokozza, este még bagettet gyúrt nekünk, majd másnap reggel még egy utolsó haboskávés kényeztetés után vitt ki minket a reptérre.

Sajnos a hazautat kevésbé jól bírta Szezi. Bár megint sikerült az első sorban ülnünk, elkövettem azt a hibát, hogy nem álltam fel egész úton, így leszállás után mindenem fájt. A landolás amúgy sem volt olyan sima, mint odafelé, bár nem émelyegtem, Szezi nagyon sokat rugdosott és a gyomrom is égni kezdett, ami kitartott egész estig. Egyszer kértem Szezit, hogy próbáljon egy picit lejjeb helyezkedni bennem, hátha akkor nem jön vissza annyi sav, ezt akkor meg is tette, de később visszamászott és újra belefájdult a gyomrom. Egész úton énekeltünk Hubyval, aki, mint később kiderült, ennek köszönhetően két hetet visszaesett a hangszálgyulladásában, amiről azt hitte, már a múlté. Némiképp vígasztalt, hogy hazafelé megvettük végre a babakocsit, de ez már tényleg egy másik bejegyzés lesz...

Luxemburg I. rész

Régóta készültünk már Luxemburgba, Huby legjobb barátjához (Gergő) és családjához (Hajni, Borka és Máté). Tavaly novemberben jutott eszembe, hogy akár ott is szilveszterezhetnénk. Megnéztem a repülőjegyárakat és igen kedvezőnek találtam, amit láttam. Bár az évvégi ünneplés nem jött össze, január közepére sikerült egy ötnapos kiruccanást megszervezni hozzájuk.

Luxemburg 0. nap

Hubyval fantasztikus művészei vagyunk a késésnek és a késői elindulásnak. Hétfőn se sikerült semmi úgy, ahogy elterveztük, bár szerencsére nem lett belőle nagyobb kalamajka.

Az egész úgy kezdődött, hogy szombat - vasárnap az ágyat nyomtam, mert eleinte fájt a torkom, aztán már csak iszonyat gyengének éreztem magam. Így aztán nem volt időm se pakolni, se szervezkedni, és minden hétfő délelőttre maradt. Az interneten láttam, hogy délig van ügyfélfogadás az Okmányirodában, így legkésőbb fél 12-re szerettem volna odaérni. 12.40-kor már nem kaptunk sorszámot és az ajtónál hiába csak egy fiatalember várt előttünk, és hiába mondta, hogy gyorsan végez, már nem fogadtak minket. Menjünk vissza 1-re - javasolták. Gyors átszervezés után előbb elmentünk apuhoz kinyomtatni a repülő- és buszjegyeket, majd vettünk végre nekem kabátot (szürke, XL-es és kínai, de nagyon meleg és belefér a pocak még 1 hónapig, utána meg át tudom varrni a gombokat). Kicsit elhúzódott az ebéd, kb. húsz percet vártam a bankban, majd kb. 2-kor újra megjelentünk az okmányirodában. Nagyon hamar sorra kerültünk, és végre elkezdhettük intézni az esküvőt. Azaz elkezdhettük volna. Igenám, de Hubynak lejárt a személyije. Ezt tudta is, de gondolta, hogy mivel mindenhol elfogadják a jogosítványát, majd itt is jó lesz. Hát nem. Ide bizony személyi kell. A másodperc tört részéig azt hittem nem lesz esküvő (legalábbis nem akkor amikorra terveztük) amikoris megszólalt az anyakönyvvezető: Útlevele van? Van! És csak két hónap múlva jár le és nála volt! Papírok elő, kérdések megválaszol (mi lesz a nevem, mi lesz a gyerekek vezetékneve) azt viszont már nem tudtuk keresztül vinni, hogy 11.20-kor kezdődjön a szertartás, mert fél óránként vannak időpontok. (Hiába péntek és szerintem kb. mi leszünk egyedül.) Ezt még nem adtuk fel, de a hivatalosan bejegyzett időpont 11.30.

Végre mindent elintéztünk, végre lepakoltuk a cuccokat, indulhattunk Dombóvárra. Még épp időben értünk oda, hogy anyuval is váltsunk pár szót, aztán átmentünk a Mamához, megbeszéltük a babakocsi-kérdést. Még megálltunk a TESCO-ban szendvicshez valót venni, illetve a vendégségbe ajándékot nézni a gyerekeknek. Mindent találtunk plusz még Szezinek is egy szuper kis télikabátot, féláron!!!

Este kilenckor értünk Pestre, Vica vacsorával várt minket, de én csak vajaskenyeret és kakaót kívántam. Jó ilyenkor Szezámmagra fogni ezeket a dolgokat. Igyekeztünk időben lefeküdni, mert másnap korán keltünk.

Luxemburg 1. nap

Reggel hatkor csörgött az óra, bár én már háromnegyed hatkor fenn voltam, taknyosan fejfájósan. Felkeltem, felöltöztem, beraktam a sütőbe a bagetteket a szendvicsekhez, és szépen lassan ahogy magamhoz tértem kezdtem jobban lenni. Már fél 8-ra kiértünk a reptérre. Huby javaslatára a szűk kötött ruhámat vettem fel, hogy biztosan lássák, hogy babát várok.

 A becsekkolásnál ki is szúrták és a hölgy óvatoskodva megkérdezte:

- Elnézést kérek, megkérdezhetem, hogy Ön véletlenül nem terhes?

Haha, mondom nem véltelenül de igen. :)

Aztán tisztáztuk, hogy 24. hétben vagyok és a 30. hétig repülhetek. Szerinte csak azért addig, mert utána árt a babának. Nem akartam mondani neki, hogy nem arról van szó, hogy árt, hanem a repülőtársaság óvatos és nem akarja, hogy a gépen induljon meg a szülés. Mondjuk ezt meg is tudom érteni.

Az ellenőrző kapu előtt levetették a csizmámat, a gyűrűmet viszont elfelejtettem, így jól besípoltam. És hiába mutattam, hogy a gyűrű, mégis megmotoztak, még a talpamat is megvizsgálta a hölgy. (Ahogy a képen is látszik, egy szál kötött ruhában voltam, se zseb, se zipzár, kb. egy helyre tudtam volna bármit elrejteni...)

A gépbe beszálláskor csak a két éven aluli gyerekek szüleit hívták előre, így mi szépen sorban álltunk, ám Huby a buszból kiszállva, előre ment a lépcsőn és nagyon szemfüles volt. Lefoglalta az első két ülést a gépen és szuper kis helyünk volt. (A fapados repülőkön nagyon kevés a hely az ülések előtt, 1-2 kivétel van ezalól, az egyik az első sor.) Még a felszállás előtt eszünkbe jutott, hogy bár terveztük, nem beszéltük meg Szezivel, hogy repülünk, így ezt még be kellett pótolni. Nagyon jó kis utunk volt, két szendvics, egy kis olvasás, egy kis séta és pisilés után már bemondták, hogy hamarosan leszállunk. Az egyik legsimább landolás volt amit valaha átéltem, se hányingerem nem volt, se a fülem nem dugult be. Szezi ugyan sokat rugdosott, de nem biztos, hogy ez a leszállással összefüggésben volt. Huby mindenesetre végig ott tartotta a kezét, próbálta megnyugtatni.

A reptéren másfél órát vártunk a busz indulásáig, már ott kezdtem nyűgös lenni. A buszon próbáltunk aludni, de valahogy sehogy se tudtam kényelmesen elhelyezkedni. Több mint két órás zötykölődés után megérkeztünk Luxemburgba. Gergő várt minket a pályaudvaron és mentünk együtt a gyerekekért a Garderie-be (ez amolyan napközi, a nagyobbaknak az ovi után, a kisebbeknek egész nap). Otthon a gyerekek vad vonatozásba kezdtek, mi pedig nagyon finom kávét kaptunk Gergőtől. Később végignézhettünk egy igazi hisztit Máté előadásában, ám szerencsére a vakondos társasjáték mindenkit lenyugtatott, így vacsoráig, azzal szórakoztattam el őket. Evés, fürdés, lefekvés, majd a tévé elé vackoltuk be magunkat. Gergőéknél a tévé nem csak egy doboz, hanem egy óriási monitor, ami szinte bármilyen formátum lejátszására képes, valamint van 5.1-es hangfal rendszer is, így hát valódi moziélményben volt részünk. Egy kicsit lelkiismeret furdalásom volt, miután a kedvemért megnézett film (Sok hűhó semmiért) kb. 18. percében éreztem, hogy el fogok aludni. Akkor már tombolt a taknyosodás, fejfájás így nem volt csoda, hogy hamar el is kókadtam.

Luxemburg 2. nap

Sajnos csak egy aránylag unalmas beszámolót tudok írni, mert nem történt sokminden ma velünk. Huby bevállalta, hogy felkel reggel hétkor és segít Gergőnek a gyerekeket elkészíteni. Hősként néztem fel rá, aztán kb. fél nyolckor már én is felkeltem. Talán ma voltam a legrosszabbul. Egy kis reggeli után két takaró alá bújva ismét a kanapén kötöttünk ki. Huby választott filmet ezúttal (A Mexikói) mert éreztem, hogy én megint el fogok aludni. Jól is esett a pihenés. A következő filmet már ébren néztem végig (Mátrix HD minőségben) Huby nagyon drága volt, mert folyamatosan ellátott folyadékkal, zsebkendővel, mandarinnal, ha kilógott a lábam, azonnal betakarta, és elviselte, hogy tízpercenként megállíttatom vele filmet és kimegyek pisilni. Gergő fél egykor ért haza, addigra már én is egész jól voltam. Ebédeltünk, majd mentünk Hajni elé a reptérre, aztán a helyi Auchan-ba. Ami egy több üzletből álló, többszintes bevásárlóközpont is egyben. Nagy reményekkel mentem a soldes feliratú H&M kirakatok felé, ám csalódnom kellett. A kismama részlegen szinte ugyanazt árulták mint Pécsen, és még csak leárazás sem volt.

Közben viszont őrületesen megkívántam a barackos joghurtot (a barackot mostanában sokszor kívánom, nem tudom mi lehet benne) majd a süteményes pult előtt a vanília pudingos fánkot. Ha már ott voltam, egy brownie-t is vettem, és miután mindkét sütit megettem még mindig éhes voltam. Csoda, hogy hízok, mint a coca? Na jó igazából csak a fenekem meg a combom nő, a hasam mellett, szóval talán nincs olyan nagy gáz. Bár múltkor Huby a konyha asztalnál ülve megjegyezte, hogy rezeg a seggem (neki háttal állva tevékenykedtem a sütőnél) hát mit mondjak ez nem esett jól... : )

A délután többi része a tegnapihoz hasonlóan telt, játék (végre mi is gyurmáztunk az ajándékba hozott playdoh-val), vacsi, gyerekek ágyba tevése. Huby épp a karácsonyfát segíti leszedni én meg a kanapén fekve írom a blogot. A náthám sokat javult, a fejem se fáj már, talán holnapra jobban leszek egy kicsit.

Utóirat: Huby miután átolvasta a blogot ( mindig megkérem, hogy az esetleges hibákat javítsa ki) megjegyezte, hogy nagyon kevés szó esik Szezámmagról, és a Kedves olvasók esetleg csalódottak lesznek. Az az igazság, hogy Szezámmaggal sok újdonság nem történt ebben a két napban. Sokat rugdos, ahogy eddig is, és nem hagy a bal oldalamon aludni - ahogy eddig se.