Utaznak a Szezámmagok - 0. nap Pécs-Tuzla-Sarajeveo-Jablanica

Lassan el kell fogadnom a tényt, hogy mi nem tudunk csak úgy simán, egyszerűen elutazni. Lehet unalmas lenne az élet, ha így történne, de ma azért tudtam volna kicsit unatkozni. Bár egy szavunk sem lehet, a gyerekek szuperül bírták az utat. Csak Huby meg én nem voltunk a topon. Ott kezdődött, hogy kétszer egymás után elnéztük a Sarajevó táblát. Mentségünkre szóljon, hogy mindkét tábla kicsi volt, főleg egy ekkora városhoz képest, úgy is mondhatnám méltatlanul kicsi. Így aztán észre sem vettük. Csak amikor már késő volt. Egyszer még vissza tudtunk fordulni, a másodiknál bevallom én hibáztam. Azt vártam, hogy Sarajevót már Horvátországban szépen rendesen kitáblázzák, nem csak egy pici sárga nyíllal. Na jó, a lényeg az, hogy egy olyan úton mentünk, amin még sosem, és az autópálya egy részét is elkerültük. Röviden, tömören, Hubyt idézve "geci sokáig tartott az út". Azt már korábban kitaláltuk, hogy nem rögtön a tengerre megyünk, mert képtelenek vagyunk hajnalban elindulni. Ma a 9 órás tervezett indulásból fél 12 lett. Ez csak 2.5 óra csúszás. Szóval ennyire már ismertem magunkat, így a tenger fele beiktattunk egy megállót. Innen írok most, a Jablanica tó (vagy más néven víztározó) partjáról, egy kis panzió még kisebb szobájából, aminél már csak a fürdőszoba és a mosdókagyló kisebb. Annyira pici, hogy komoly kihívás volt fogmosás után beletalálni. Amikor ezt Hubynak meséltem, először azt hitte viccelek, aztán kipróbálta és röhögve mondta, hogy igazam volt.
Szóval fél 12-kor elindultunk Pécsről. Mentünk kb. 20 kilómétert, amikor Zente közölte, hogy kakilnia kell. Időzítés nagymestere mint tudjuk (nem tudom kitől örökölte). Ha már így alakult akkor Szezi is beszállt a buliba. Így tehát az első megálló elég hamar volt. A következő viszont már csak Boszniában, az ominózus Sarajevó felé el nem kanyarodás után, Tuzla közelében. Totál naivan kértem két cappuccino-t, és két Oranginát. Utóbbival nem is volt gond, viszont kávé helyett valami kakaó ízű láthatóan porból készült izét kaptunk. Huby kiakadt - jogosan - mert már órák óta egy jó kávéra vágyott. Végül visszavitte a sajátját és megbeszélte a pincérrel, hogy ő igazi kávét szeretne. A fiúknak közben futóversenyt hirdettem, legalább tízszer körbefutották a kijelölt pályát, aztán még rollereztek, futóbringáztak is kicsit. A következő két órában átlag ötvennel haladtunk és meghallgattunk ötven Bogyó és Babóca hangoskönyvet. Amúgy nagyon cuki és Pogány Judit fantasztikusan meséli, de egy idő után kicsit untuk. A fiúkat viszont nagyon jól lekötötte. Közben még egy utazós bingót is játszottunk. (Nem saját ötlet, mielőtt azt gondolnátok, hogy szuperanyu vagyok). Zente elég hamar feladta, pedig Huby segített neki, mi Szezivel sokáig lestük az állatokat, traktorokat, benzinkutat, repülőt, hegyet, tavat, szélmalmot és egyéb jelenségeket. A tábla innen letölthető, de ha legközelebb utazunk akkor az adott ország jellegzetességeire fogom módosítani, mert Boszniában nagyon kevés a szélmalom, és egy db. piros pickup-ot se láttunk. Az exit sign-al is gondban voltunk, mert kb. 40 km-t mentünk autópályán. Volt viszont sok alagút, meg elhagyott gyárépület és üresen álló félig kész, vagy félig lerombolt ház.
Sötétedett már mire Jablanica közelébe értünk. Nem volt pontos címem a panzióhoz, illetve ami volt, azt se a GPS se a google maps nem látta. Szerencsére a booking.com térképe viszont igen, így miután hamar rájöttünk, hogy csak úgy nem fogunk rátalálni, megálltunk egy benzinkútnál, ahol volt wifi és rákerestünk, hogy hova is kell mennünk pontosan. Huby és Szezi majdnem meglincselt amikor kiderült, hogy vissza kell fordulnunk és visszafele menni kb. tíz kilómétert. Szezi aztán elaludt (Zente már rég durmolt) Huby meg lehiggadt. Még átmentünk egy horrorfilmbe illő hídon (katonai pontonhíd az 1900-as évek közepéről) amin csak egy autó fér el, és nincs se lámpa se semmi, aki előbbb oda ér az megy. Félelmetes hangja van, és rájöttünk, hogy nem csak akkor hangos amikor mi átmegyünk rajta, hanem akkor is ha másik autós közlekedik, tehát minden átkeléskor zajos az egész tópart. A szállásadók kedvesek voltak, állítólag nem erkélyes szobát foglaltam (csak tóra nézőt) de azért megkaptuk ugyanannyiért a teraszt. A fiúk még nyöszörögtek picit aztán hamar elaludtak. Mi felfedeztük a fürdőszobát és megittunk egy kólát a teraszon. Vacsora helyett. Mert arra már nem volt erőnk, hogy utánajárjunk.