A fiúk is vidáman ébredtek reggel hétkor, és mi is egészen kipihentük magunkat Hubyval. Egy darabig gyönyörködtünk a panorámában, aztán Zentével lementünk megnézni a vizet. Meglepően kellemes volt. Közben Huby is felébredt és mentünk reggelizni. Fantasztikus volt, a tó partján a reggeli napsütésben házikenyeret, omlettet, kecskesajtot enni. A fiúk kaptak kakaót, nagyjából ez elég is volt nekik, aztán mentek rosszalkodni. A háziak kedvesek voltak, először Zentének adtak egy játék repülőt, aztán amikor látták, hogy ebből veszekedés van, Szezi kapott egy kis legót. Ezzel egy darabig elvoltak, Hubyval élvezhettük még egy kicsit a reggelit. A kávé igazi bosnyák kávé volt, zaccal az alján, amikor fel akartam keverni a cukrot, jött a zacc is vele. Erre bizonyára van egy trükk amit még nem tudok, várom az ötleteket. Közben Hubyval úgy döntöttünk, hogy még Jablanicán maradunk délelőtt, ott ebédelünk és aztán indulunk tovább. Fürdőruhába bújtunk és a fiúkkal lementünk a vízhez. Nekem nem kellett sok és már úsztam, Szezit biztatni kellett, Zente nyavajgott, Huby ruhában ücsörgött. Szezi hatalmas drámát adott elő, egyik percben még nevetgélt, mert látott halakat, a következőben sikonyált mert elesett. Aztán megint röhögött, mert lett bátorsága szemüvegben lemerülni és a víz alatt is megnézni a halakat, majd újra sírt, mert megcsúszott egy sziklán. Bevallom nehéz volt követni, de próbáltam nem felhúzni magam rajta. Azt is nehéz volt. A halak nem voltak elég jó fejek, nem úsztak bele Szezi kezébe. Hiába próbáltuk kis morzsákkal etetni őket, később a fiúk nyállal - nem tudom milyen megfontolásból. Ebéd előtt még napoztunk, játszottunk. Szokásos finnyákolás ment a kajánál, madár mennyiséget ettek a fiúk, egy kis halat csipegettek, kevés krumplit. Persze az almalé az lecsúszott mind. Elbúcsúztunk a háziaktól és elindultunk Podaca irányába.
Előtte átbeszéltük az utat Hubyval, igazából sehol sem kellett lekanyarodni, így nem volt túl bonyolult. A bosnyák nagyáruház is az út mentén volt ahol vásárolni készültünk. A fiúk elaludtak így Huby a kocsiban maradt velük és a cuccokkal. Azért találtuk ki, hogy Boszniában vásárolunk, mert úgy emlékeztünk tavalyról, hogy minden sokkal olcsóbb. Igen ám, csak nem nagyon volt összehasonlítási alapom, és a bosnyák márkákat sem ismertem, így nem sok mindent vettem. Egy-két csokis keksz, egy tengerparti játék, tonhal, víz, gyümölcslé került a kosárba. Hamar indultunk tovább, és a határig meg sem álltunk. Szerencsére most nem állt akkora sor Metkovicnál mint amekkora szokott, talán a szombat délután miatt, vagy a szeptember lehetett az oka. Azért kicsit várnunk kellett, pedig csak három kocsi volt előttünk. Legközelebb - és visszafelé - a másik határon fogunk menni. Metkovicban a Lidl-ben befejeztem a bevásárlást és eljutottam a mélypontra. Bevallom szeretek külföldön helyi boltokban vásárolni, de itthon is Lidlbe járok, így most kényelmes - és főleg gyors - volt a már ismert termékek között válogatni. A fiúk így is kiborítottak. Valószínű a fáradtság lehetett az oka, meg az, hogy már lassan két napja csak autóztunk, de egyszerűen levegőnek néztek. Futottak körbe-körbe a polcok körül, levették a papucsaikat, Zentéét el is hagyták. Fekete volt a talpuk, és a földön fetrengve visítoztak. Ők szuperül érezték magukat. Egy darabig nem is foglalkoztam velük, de amikor kész voltam a vásárlással és mentem volna fizetni, szerettem volna begyűjteni őket. Ők meg bujkáltak előlem, és röhögtek amikor sikerült elszaladni tőlem. Zente papucsát végül megtalálta egy apuka, de nem túl szépen nézett rám amikor visszahozta. A könnyes szemeim se hatották meg, se a pénztárost, aki lecsissegte a fiúkat. Szóval teljesen megsemmisülve mentünk ki a Lidlből, Huby mit sem sejtve kávézott egy szomszédos hotel teraszán. Legalább neki jó volt. Aztán három percen belül még kétszer összeveszett mindenki, mindenkivel, azzal próbáltam nyugtatni magunkat, hogy hamarosan megérkezünk. Két percre megálltunk még gyümölcsöt venni, és próbáltam a táj szépségére felhívni a figyelmet. Bár már nagyon sokszor láttam, mindig lenyűgöz a Neretva deltája, ahogy a tengerbe ömlik. Aztán elkanyarodik az út, be a hegyek mögé, meredek sziklák mentén, alattunk egy tó türkizzöld színű vízzel. És egyszer csak újra kibújunk a hegyek öleléséből, és ott van a napsütötte Adria, kéken, szürkén, ezüstösen szikrázik. Én ilyenkor már minden bajom elfelejtem. Kit érdekel, hogy megint lehúzta Zente az ablakot? Kit izgat, hogy Szezi épp a sátáni kacaját gyakorolja? Itt vagyunk újra a tengernél. Tanjaék házánál parkolunk. Itt szálltunk meg tavaly és tavalyelőtt, de most új helyünk lesz, közelebb a parthoz, közelebb a kocsmához. A kocsmának a kávé és az Orangina miatt van jelentősége, meg mert ott nem sziklás már a part, hanem apró kavicsos, kellemesebb ott a fürdés.
Tanja épp kenyeret dagaszt, amíg ki tud jönni, addig a férfiakkal váltunk pár szót. Szezi és Zente azonnal talál két kisautót és angyal üzemmódba kapcsolva játszanak. Mi Hubyval csak állunk és próbálunk nem elájulni. Tanja apukája közli, hogy megvenné a gyerekeket, mi meg egyszerre vágjuk rá, hogy tessék, itt vannak ingyen. Végre nevetünk. Lemenőben van már a nap mire kipakolunk és a partra jutunk, de a víz annyira kellemes, hogy bele kell menni. Végre tényleg mindenki lenyugszik. Én úszkálok, Szezi az új pótkocsis traktorral szállítja a kavicsot, Zente pedig miután ötször rászóltam, pár méterrel odébb vonul és ott dobál kavicsokat és köveket a tengerbe. Este még pizzázunk, átrendezzük az egyik szobát, a fiúk nagyon hamar elalszanak. Mi Hubyval még a csillagokat kémleljük, ha már olyan szuper teraszunk van, hogy majdnem az egész eget belátni.
Este nincs is kedvem blogot írni, most reggel írok. Nagyon inspiráló környezetben. Előttem a tenger meg a fiúk, teljese békében fekszenek a nyugágyban és pattogatott kukoricát eszegetnek. Huby a vécén ül és szerintem Angrybirdözik. Mindenki boldog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése