Kismaszat nyomja a gombot

Ma kétféleképpen - vizuálisan és fizikálisan - is tudomást szereztünk második gyerekünk létezéséről, Szezi savanyú uborkát evett és este malacokat autóztatott. Csak egy szokásos nap Hubayéknál.

Reggel nyolc fele keltünk, ébresztett minket a Kisherceg. Fantasztikusan cuki minden reggel, és ezt még tudja fokozni, amióta Beáéktól kaptunk egy igazi nagyfiús pizsit. Imádom, ahogy feszít benne.

Pillanatok alatt felébred, miután megkapta a ciciadagját. Felül, én gyönyörködöm benne, majd feláll és ugrálni kezd, vagy magyaráz valamit a tegnap estéről, esetleg közli, hogy: Menne. Így szó szerint. Azt jelenti, hogy valaki (általában ő) menjen valahova. Tegnap este mondjuk azt mondta nekem, hogy nem menne, azaz ne hagyjam ott az ágyban, maradjak vele. Mivel alighogy elaludt, felébresztette magát egy köhögéssel, és mivel már elmúlt fél 12, teljesítettem a kérését.

Szóval a ma reggel. Feküdtem az ágyban hanyatt, Szezi ugrabugrált, Huby ébredezni próbált, amikor láttam, hogy a hasam kissé eldeformálódott. A jobb oldalon alul volt egy púp. Odatettem a kezem és pár másodperc múlva egy kis bugyborékolást éreztem. Aztán a púp megint ott volt. Mondtam Hubynak, hogy gyorsan tegye oda ő is a kezét. És hamarosan ő is érezte a hullámzást. Szezi is kedvet kapott és ő is rátenyerelt (khm, szó szerint) a hasamra, majd egy puszit is adott. Mert tudja már, hogy testvére lesz, és ha megkérdezzük tőle, hogy hol van a tesó, akkor lelkesen mutogat a hasára. Vagy az apjáéra. Legritkább esetben az enyémre. Aztán ha kérem, hogy adjon egy puszit a tesónak, akkor tudja, hogy a hasamra kell adni és olyat cuppant, amilyet se nekem se Hubynak nem szokott.

Szokásos reggeli készülődés után elindultunk a klinikára a 12 hetes ultrahangra. Szezit leadtunk Nórinak, és 11.30-kor (az időpontunk pillanatában) leültünk a váróba. Előtte tíz perccel még eszembe jutott, hogy egy fazék krumplit a bekapcsolt főzőlapon hagytam, így kissé ideges lettem a sok ember láttán. Huby közölte, hogy ha kijön valaki valamelyik vizsgálóból akkor ő rákérdez, hogy mennyit kell várni, nehogy baj legyen az otthon rotyogó krumpliból. Kb. három perce ücsörögtünk ott, amikor nyílt az ajtó. Behívtak valakit és Huby is odaugrott. Annyit mondott, csak hogy elnézést kér, de otthon felejtettünk égve a gázt (micsoda szöveg) és csak azt szeretné tudni, hogy... na és a mondatot nem tudta befejezni, mert a doki konkrétan közölte, hogy jó akkor menjünk be gyorsan. (Azt akarta amúgy mondani, hogy szeretné tudni, hogy kb. mikor kerülünk sorra.) Szegény éppen behívott kismama picit morcos volt, mert mint kiderült reggel 9 óta várt. Utólag is elnézést kérünk tőle, nem volt szándékunk elé tolakodni, mentségünkre szóljon, hogy kb. 5 percet töltöttünk a vizsgálóban. Bementem, az asszisztens még morgott kicsit, hogy nem is vagyok felírva, biztos a másik helyiségben szólítottak volna, én mentegetőztem, a doki meg közölte, hogy ha már itt vagyok ő gyorsan megnéz. Hát tényleg gyors volt. Próbáltam a monitor felé sandítani, de nagyon keveset láttam csak belőle, így Huby tekintetét kerestem, aki csak vigyorgott. Igazából nem is érdekelt annyira a monitor, csak azt figyeltem, hogy a doki az értékeket mondja:

Ülőmagasság - korának megfelelő (huhh)

Orrcsont - ábrázolódik (huhh)

Nyakiredő - normális (huhh)

És már kész is voltunk. Felkelhetek, viszlát. Azért én még tettem egy próbát:

- Őőő nem látszott esetleg valami más is? Az első gyerekemnél ekkor már látszott, hogy kisfiú
- Én tudom a nemét.
- Őőő és megmondja?
- Persze, csak nem kérdezte
- Hát akkor most kérdezem

- Kivvvia lesz. (Épp rizstallért evett és teli szájjal válaszolt)

- TESSÉK????

- Kisfia lesz. (Lenyelte a falaltot)

- Köszönöm viszlát.

Basszus komolyan annyira kellett röhögnöm, hogy alig bírtam kibotorkálni a váróból. Bár bevallom kínomban vihogtam. Még egy fiú. Te jó ég. Mi lesz most? Mert azt még valahogy el tudtam képzelni, hogy lesz még egy gyerekem, aki lány lesz, de azt egy kicsit sem, hogy még egy fiam lesz. Még egy Szezi? Nem, biztos nem, de akkor hogy fog kinézni? Azért hasonlít majd rá? És fogom tudni szeretni? Ó már megint ez a kérdés. Azzal nyugtatom magam, hogy Szezivel nagyjából pont ugyanezt éreztem. Lányt vártam és ledöbbentem, hogy fiú. Aztán azóta nagyon is örülök, hogy fiam van és szerelmes vagyok belé és minden napomat bearanyozza. És vajon lehet ezt még fokozni?

Szép lezárása lenne ez most a bejegyzésnek, de a napnak itt még nem volt vége. Hazaértünk és a krumpli sem főtt szét, a konyha sem égett le, így leültünk ebédelni. Kérdeztem Szezit, hogy kér-e babauborkát (icipici kis uborkák voltak az üvegben). Nagyon tetszett neki és rögtön megevett kettőt, majd mutogatott az üveg felé, hogy baba-baba! Nem értettem először, hogy mit is szeretne, aztán leesett, hogy babauborkát kér. Még ötöt megevett, és még egy kis krumpli és tojás is lecsúszott mellé. Mivel a kocsiban elaludt hazafelé, esélytelen volt egy ebéd utáni alvás. Kis játék és olvasás után, úgy döntöttünk, egy motorozással összekötött cukrászdázással ünnepeljük az újabb kispasit a családban. Akkorát motoroztunk és úgy besomlóiztunk, hogy hazaérve Szezivel bedőltünk az ágyba és majdnem két órát aludtunk. Aztán kitaláltuk, hogy az agyagmalacokat beültetjük egy autóba és ez nagyon tetszett Szezinek, sokáig eljátszott velük, brümmögött, meg ki-be rakosgatta őket. Aztán vacsora: kérdeztem Szezit, hogy kér-e egy kis halat, bólogatott, majd pár perc múlva tátogni kezdett (halat utánozva) ezzel jelezve, hogy kér még. Nagyon mókás, ahogy a kis szókincsét használva mindent lekommunikál felénk, csodálattal nézzük nap mint nap a fejlődését.