Egy csónakban Katalin hercegnővel

Csak épp egyikünk sem evez. Neki kóros terhességi hányása van, nekem folyamatos émelygésem. És kóros zabálhatnékom, valamint sajtos-tejfölös tészta ehetnékem.

Érdekes módon fonódik össze sorsom a hercegi párral. Szezi az esküvőjük előtt pár nappal született, emlékszem már itthon voltunk és két szoptatás között néztem a közvetítést félkómában. Aztán most meg nagyjából egy időben fogunk szülni. A hírek nem írnak pontos dátumot, csak annyit, hogy Katalin kevesebb mint 12 hetes terhes.
Az én életem az evés körül forog. Állandóan azon agyalok, hogy ha épp nem eszem, hogy mit fogok enni. Mivel az éhséget émelygéssel jelzi a szervezetem így elég nehéz bármit megkívánni. A sajtos-tejfölös tészta három napig vezette a slágerlistát. Annyira jó lenne, ha valaki végezne egy kutatást ebben a témában, hogy vajon mi tápláló lehet egy kismama számára ebben a kajában. És a sült krumpliban, a virsliben, a kólában, a pizzában? Oké eszem azért mást is, de sokkal több nem egészséges ételt kívánok, mint Szezivel annak idején. A folyamatos evés titkára is rájöttem ma (az agyam is mintha lassabb lenne az átlagosnál): mivel Szezi még szopik, így két gyereket táplálok, növesztek egyszerre. Ehhez bizony több muníció kell.
A hűtő ismét veszélyes üzem, valahogy estére erősödik fel a szaga, vagy érzékenyül az orrom, de akkor már nem tudom kinyitni öklendezés nélkül. Lehet, hogy megint Hubyra vár egy hűtőtakarítás. Érdekes, hogy nekem nem reggeli hanem esti rosszul léteim vannak. Fáradt vagyok, nyűgös és elviselhetetlen. És émelygek, és már nem tudok mit enni, mert már mindent felfaltam.

Etetés és puszilás

Egy kicsit lelkiismeret furdalásom van, mert elhanyagolom a blogot. Pedig fejben annyi mindent leírok mindig. Azt hiszem az a gond, hogy mindig valami nagyot és tökéleteset akarok alkotni, ahelyett, hogy leírnám pár sorban mi történt aznap.

Szezi kezdi felfedezni az autózás szépségét. Kapott pár hete egy könyvet, a címe: Autó Artúr. Pár soros, pár lapos, vízálló kis könyvecske, ha jó helyen nyomod dudál is. Szezi imádja. Ató totó-nak hívja és képes hosszú percekig keresni ha nem találja. És ha esetleg megunnám az olvasást (a tizenhatodik ismétlésnél) akkor fogja magát, beül a babzsákba és szépen lapozgatja. Amúgy is nagyon szereti a könyveket, vannak mindig aktuális kedvencek. Szinte mindent felismer már, az egyik könyvben pl. csak a halakat keresi, semmi más nem is érdekli. Csak hozza és cuppog (ahogy a halak, vagy azok tátognak?). A farmos könyvben megtalálja a csigát, a legkisebb bogarat és a pókot is.
Bárhol észrevesz egy macskát, egy tyúkot vagy egy madarat. És ÁÁÁPPP vagy KA-KA-KA felkiáltással jelzi, hogy ottt-ottt. Ma például a szárítón látta meg a fordítva felakasztott body-ján a madarat és csillogó szemmel mutatta, hogy ka-ka-ka. Ja mert Szezinek minden madár kacsa, és a cica azt mondja ááááppp.
Apuéknál lelkesen segít etetni az állatokat, csak mondani kell neki, hogy gyere megetetjük a cicát és már megy is a hűtőhöz, mert tudja, hogy ott van a kajájuk. Itthon is aktívan rész vesz a házimunkában. Apukám megtanította neki, hogy kell a tablettát betenni a mosogatógépe, szerencsére a fóliából nem tudja még kiszedni. De akárhányszor beindítom a gépet, mindig találok a tartóban egy tablettát. Olyankor persze mosolygok, mert tudom, hogy a kisfiam csempészte oda. Reggel miután felébredt, elég hamar lelép az ágyból, és általában kimegy a konyhába söpörni vagy a nappaliba olvasni, esetleg autózni.
Kapott pár napja az apjától egy pici markolót, azóta az a nagy szerelem, meg a nagy markoló, meg a kék autó. Természetesen az ágyba is kell őket hozni, ha tehetné velük aludna, sőt meg is szoptatja őket, múltkor az egyiket rakta a cicimhez. Nagyon rendes gyerek, nem irigy, a plüss állataival is rendszeresen megosztja az anyatejet.
És igen, szopik még és addig fog amíg mindkettőnknek jól esik. Elalváshoz és reggel mindig kéri, éjjel kb. kétszer kel. Napközben változó, hogy mikor szopik, ha foga jön, vagy nyűgös akkor többet, de ha fél napig nem vagyunk együtt azt is gond nélkül kibírja. Ez persze ritkán fordul elő, mert megmondom őszintén, ha már csak egy órára ott hagyom valahol, tíz perc múlva hiányzik.
Mert imádom, és most megyek is megpuszilgatni, persze csak óvatosan, nehogy felébredjen.
Ja és ad már puszit, általában csak akkor ha ő akarja, de akkor nagyon sokat és mindenkinek. És megtanulta, hogy a lépcsőfordulóban pusziadás van.

Joghurt sarokkal

Igazából nincsenek is tüneteim. Valamiért úgy emlékszem Szezivel több volt (lehet, hogy itt az ideje leszokni az összehasonlítgatásról). Ettől persze aggódni kezdek, aztán ha van valami kis apróság, akkor örülök. Kivéve, ha az émelygés, vagy egy elérhetetlen dolog kívánása.

Délelőtt fotóztunk egy kisfiút. A fotózás végén joghurtot evett. Egy ilyet:

És kb. azóta kívánom ezt a cuccot. Óriási szerencse, hogy nincs most autónk, mert már tuti elküldtem volna Hubyt a teszkóba, de leginkább én magam mentem volna. Az sem jelentene akadályt, hogy este fél 11 van. Na mi ez ha nem jel? Neszeneked Nati.

u.i.: Azzal nyugtatom magam, hogy mire hazaérnék vele a boltból, úgyis elmenne a kedvem tőle. 

Újra felültünk a körhintára

Amikor tervezni kezdtük Szezi testvérét, valamiért azt gondoltam, hogy majd minden úgy fog történni mint vele. Mondjuk az angliai teherbe esést leszámítva. Gondoltam, hogy megint tavasszal szülök majd, és majd megint akkor leszek terhes, amikor nem számítok rá és ugyanúgy azonnal látom a két csíkot és pánikba esek. Eszembe jutott többször persze a mondás, hogy minden terhesség és minden gyerek más, de rögtön el is hessegettem a gondolatot. Kár volt.

Eddig nagyjából minden másképp történik, de igazából nem bánom. Biztos voltam benne, hogy nyári szülésem lesz, mert igazából szerettem volna elkerülni, hát persze, hogy ezzel jól be is vonzottam magamnak. No nem mintha bánnám.
Két hónappal ezelőtt biztos voltam benne, hogy terhes vagyok - mindenféle tünetet produkáltam - és baromi csalódott voltam, mikor kiderült, hogy nem. Aztán következő hónapot elég lazára vettem, az azutánit meg még inkább. Ebben a hónapban már voltak tüneteim, de nem túl erősek és citromtortát se kívántam (csak kólát meg hamburgert). A teszteléssel se siettem, vártam vagy 3 napot. A fránya pálcika is megviccelt. Először egy csíkot se láttam, aztán nagy nehezen egy fél kontrollcsíkot. Na itt kijöttem a vécéből, mert Szezi vinnyogott (hiába akartam hajnalban kisunnyogni, korán kelő lett a kis madaram). Kicsit autóztunk, meg Autó Artúrt olvastunk, amikor visszamentem, mert nem hagyott nyugodni a kíváncsiság. Hát láttam valami halvány, nagyon nagyon halvány tesztcsíkot is, a kontrollcsík még mindig nem volt száz százalékig látható. Ilyen fránya lassú tesztet még sosem láttam. Aztán ahogy telt-múlt az idő úgy erősödtek a csíkok, délutánra már teljesen egyértelműen ott virítottak. Közben felkeltettem Hubyt, meg csináltam egy csomó mindent, de nem éreztem magam terhesnek. Sőt még most sem igazán. Ja és nem pánikoltam. Örültem. Szépen csendben. Ennyit tesz, hogy második gyerek?
Tünet azóta sincs sok. Szezi szopik mint a bajnok, nagyon anyás, kicsit talán nyűgösebb is, bár szerintem foga is jön, éjjel óránként kelt sírva és átlátszó takony folyik az orrából. Szóval zajlanak az események. Próbálom visszafogni a kóla fogyasztást, émelygés semmi, egy kis cicifeszülés, egy kis hasfeszülés itt-ott. Ó és igen a farokcsontom sajog, úgy emlékeztem ez majd csak később jön.