Szezi Szilveszter

Megmondom őszintén, nem vagyok híve az újévi fogadalmaknak. Egyrészt sosem tartottam be őket, másrészt ha valamiben változtatni szeretnék, akkor azt legjobb azon nyomban elkezdeni, kár a hétfőt, a január elsejét vagy bármi jeles dátumot várni. Persze ez csak elmélet, mert valójában mégiscsak hajlamos vagyok bizonyos dolgokat erre - majd hétfőn, majd délben, majd jövőre - fogva elodázni. No de idén bekeményítettem és az egyik fogadalmam magamnak itt belül csendesen az volt, hogy nem fogom annyira elhanyagolni a blogot mint az utóbbi pár hónapban.

Érdemes lesz majd visszaolvasni is, mert most néztem körül, és van vagy három-négy megkezdett és olykor mondat közepén félbehagyott bejegyzés a winchesteremen. Igazából tartozom nektek egy nyolc hónapos beszámolóval (egy hét hónapossal is) egy hozzátáplálás naplóval és jónéhány fotóval. De legalább a karácsonyi írás már kint van és hát most akkor elmesélem a szilvesztert.

Ő, izé, szóval hát ne várjatok valami csúcs körömlerágós beszámolót egy orbitális buliról. Mert az nem volt. Volt helyette törés-zúzás, társasozás és fognövesztés. Utóbbi egész éjjel, a vele kéz-a-kézben együtt járó nemalvással együtt.

Délelőtt Baluék hívtak, hogy találkozzunk és terveztük, hogy megyünk is, ám szemünk fénye kis Hubay Szabolcs volt olyan kedves és fél 9-ig aludt. Így kb. 10 óra volt, mire autóba ültünk, és akkor is a Replay felé vettük az irányt, az immár hagyománnyá vált lufifújós étteremdekorálásra. Szezi bejárta (mászta) a placcot egy lila lufit kergetve, majd könnyesre nevettette az apját a terasz ablakra tapadva, végül egy nagy pohár limonádé kiöntésével koronáztuk meg az ottlétünket. Utóbbiban nekem is benne volt a kezem, nem volt elég gyors a reakcióidőm amikor láttam, hogy Szezi nyúl a pohár felé. 

Otthon egy fantasztikus kukoricasalátát csináltunk Hubyval és épp indultunk volna a városba, amikor még szélvészkisasszonyként a lakásban körbejárva levertem a mécsestartónkat. Ripityára tört. Majd a műanyag ládába bekészített fóliával letakart salátára esett egy sapka és valami éles tárgy ami a fóliát felszakította. Már itt sejtenem kellett volna, hogy baj lesz, sőt Huby még vissza is szólt a lépcsőházból, hogy óvatosan, de hiába. A sors könyvében meg volt írva, hogy azt a salátát mi nem esszük meg. A lépcsőfordulóban a láda alja megadta magát, és majonézes kukoricát (babbal hagymával és sajttal megspékelve, mmmmmm, de finom lett volna!) tartalmazó üvegtál kamikázét játszott a benne lévő narancslé és kóla társaságában. Megmondom őszintén, elbőgtem magam. Szerencsére Huby észnél volt és mondta, hogy amíg összetakarítom a maradványokat elszalad boltba Szezivel és hoz alapanyagot, csináljunk egy másik adag salit. Csak azt felejtettük el tisztázni, hogy itthon (gyerek levetkőztet, majd újra felöltöztet) vagy majd már csak apuéknál készítjük el. Ebből lett egy jó kis veszekedés is, szóval nehezen indult ez a Szilveszter. Aztán elkészült a pótsaláta, apu virslis sütije is nagyon finom volt, jókat nevetgéltünk. 

 

Hazaérve letettük Szezit majd az időközben megérkezett Emesével társasozni kezdtünk. Az eredményeket nem írom le, mert galád módon kétszer is nyert a nőci, holott életében először játszott Carcassone-nal. A nagy játékban az éjfélt is majdnem elfelejtettük, de Szezi felsírt így még időben az órára néztünk. Hogy a himnuszt le ne késsem inkább kivettem a gyereket az ágyból és ő is "koccintott" velünk. Most már tudom, hogy ez rossz döntés volt, mert elég nehezen sikerült visszaaltatni. 

Kb. kettőkor feküdtünk le és Szezi elég hamar újra ébredt, a tűzijátékok miatt, és amikor szopni kezdett, vettem észre, hogy szörcsögve veszi a levegőt. Megint hezitáltam, hogy szívjuk-e ki az orrát vagy sem. Az járt a fejemben, hogy ha most nekilátunk akkor bömbölni fog, felébred, megint nem tudjuk visszaaltatni. Igen ám de így meg óránként ébredt mert nem kapott levegőt, szóval orrszívás lett a vége. Nem emlékszem, hányszor kelt, de azt tudom, hogy nagyon rosszul ébredtem, úgy éreztem alig aludtam pár órát (percet). Szerencsére más tünete nem volt Szezinek, így tudtam, hogy nem megfázott hanem a a felső metszőfoga most már tééényleg kibújik és ezért az orrdugulás. Délelőttre ki is nyílt az ínye és egész nap taknyos volt, remélem holnapra kinő az a hőn áhított jobb felső egyes.

Délelőtt az Újévi koncertet néztük, Emesével hatalmasakat röhögtünk, Szezi a felét átaludta, a másik felét rajtunk mászva nem nézte, még csak nem is hallgatta. Ennyit a gyerek zenei neveléséről egyelőre. :) Délután még egy séta és újabb hintázás újabb kacagással. Összességében jól indult az év, várjuk a folytatást.