Egyik délután Huby úgy saccolta, hogy szép lesz a naplemente, így beültünk a kocsiba és elindultunk nyugat felé. Előtte a térképen nagyjából megnéztük, hogy merre lesznek szép részek és nem is tévedtünk nagyot. Alig öt perc autózás után egy öböl fölé magasodó dombhoz értünk, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a helyi sólepárlóra. A fiúk - és persze mi is - újra nagyon élvezték a szabadságot, hatalmasat szaladgáltak, átmásztunk egyik dombról a másikra. Aztán Huby kitalálta, hogy lemegy a sólepárlóhoz fotózni, Szezi pedig természetesen vele tartott. Mi Zentével még fotóztunk picit, meg sétáltunk, aztán mivel sötétedett beültünk a kocsiba, ott vártuk a többieket.
Másnap délután a sziget másik vége felé vettük az utunk, hogy megnézzünk egy zöld barlangot, amit a láva vájt ki egy több száz évvel ezelőtti kitörésnél. Ebéd után indultunk, hogy a fiúk alhassanak egyet. Én is el-el szundítottam, pedig gyönyörű tájakon mentünk. Szinte végig láttuk az óceánt, sőt egy gép landolását is végig követtük, ahogy a reptér mellett elhaladtunk. Megállapítottuk hogy Lanzarote-n nem csak a házak fehérek, hanem a tetők is. Mint egy-egy oázis úgy virítanak a kopár tájban. Ami azért annyira nem kopár, a városokban, a parton rengeteg a pálma fa és a kaktusz. A barlanghoz érve Huby előrement megkérdezni, hogy mikor indul a következő túra, majd sietve jött vissza, hogy öt percünk van. Felráztuk a fiúkat, ebből persze hiszti lett - ki szeret úgy ébredni, hogy aztán futnia kell? De ahogy elindult a túra, úgy élénkültek fel, sőt kicsit át is estek a ló túloldalára. Egy kedves spanyol hölgy vezetett minket, fejmikrofonnal és egy borzasztóan torzító kihangosítóval. Komolyan mondom, többet értettem a spanyol mondókájából mint az angolból, mert utóbbit is spanyol kifejezésekkel tarkította és egy-két angol szót nagyon érdekesen ejtetett. Annyit azért még az elején megtudtunk, hogy barlang egyáltalán nem zöld, hanem a nevét kapta egy családról akinek a vezeték neve volt Verdes. Ők kerestek itt menedéket egykor a kalózok elől bujkálva. Kb. húsz percet mentünk, sok lépcsőn le, itt-ott nagyon szűk helyen, olykor lehajolva. A fiúk persze élvezték, de végigviháncolták, ami azért nem volt jó, mert az amúgy is nehezen érthető senorita-t Zente és Szezi sikításától még kevésbé hallottuk. A túra végén a titkos meglepetés valóban jópofa, természetesen nem árulom el mi az. Összességében nem voltam annyira oda meg vissza a barlangtól, bár sokat levont az értékéből, hogy nem értettük a vezetőt, és hogy a fiúkat végig fegyelmezni kellett. Ha ezt előre tudom, biztos nem autózunk ezért kétszer 60 km-t. Barlangkedvelő felnőtteknek és szuperjólnevelt gyereknek ajánlom ezt a nevezetességet, amúgy inkább menjetek a homokos tengerpartra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése