Furcsa érzés sötétben érkezni valahova. Nem is nagyon szeretem, de hiába próbáltam elkerülni nem sikerült. Az autó kölcsönző céggel együtt bénáztuk el a dolgot. Szóval itt fekszünk a szálláson az ágyban, a fiúk az esti mesét nézik én meg próbálom leírni a mai napot. Vacsoráztunk, zuhanyoztunk, a saját pizsinkben a saját kütyüinkkel a kezünkben. Kb. bárhol is lehetnénk. Na de nem akárhol vagyunk.
Ahogy előre megbeszéltük reggel 6.55-kor apu ott volt a ház előtt. 7-re mi is leértünk, ami kisebb csoda, ahhoz képest, hogy Zente fél hétkor még aludt, Huby meg én háromnegyed hétkor a bőröndön térdeltünk és próbáltuk bezipzározni. Kb. öt perc alatt az állomáson voltunk, simán megtaláltuk a helyünket a vonaton, és épp hogy leültünk, már indultunk is. Természetesen rögtön enni és inni kellett, szerencsére előrelátóan asztalhoz foglaltunk helyet. Lassan telt az idő: rajzoltunk, mesét olvastam, mindkét fiúval kétszer végigjártuk a vonatot és még mindig csak fél úton voltunk. Szezi képes volt megsértődni valami hülyeségen (hetedszerre sem sikerült tökéletes fejet rajzolni a cápának) és kb. Kelenföldig duzzogott. Akkor aztán egy csapásra jó kedve lett és hirtelen kibékült mindenkivel. A Keletihez közeledve gyorsan összepakoltunk, felöltöztünk. Sima volt a leszállás is - csak a vonatlépcsővel kellet megküzdeni - és könnyen megtaláltuk Emesét a reptéri sofőrünket a parkolóban. Annak ellenére, hogy szállingózott a hó, sima utunk volt. Gyors kiszállás - hogy ne kerüljön több ezer forintba a parkolás - után mentünk becsekkolni a bőröndöt és a gyereküléseket.
A hatalmas sor kicsit riasztó volt, de meglepően gyorsan haladtunk. A fiúk végre szaladgáltak kicsit, én meg másodpercenként kaptam a fejemhez, hogy nekimennek valakinek. A beszálló kapukhoz menet Zentét látva megkérdezték hány éves. Amikor mondtuk, hogy három, egy külön sorba állhattunk. Még így is sokáig tartott mire minden táskát, kabátot, szütyőt ládákba raktunk. Szezi nagyon várta a kaput, aztán kicsit izgult is. Persze simán átment rajta, Huby meg természetesen fennakadt. Elfelejtette, hogy fémcsatos öv van rajta. Ha már ott volt, a testscan-t is végigfuttaták rajta.
A duty free shophoz érve gyerekkori barátnőmre Zsófira bukkant Huby. Tudtam, hogy épp Magyarországon van, de azt nem hogy aznap utaznak amikor mi, így óriási meglepetés volt. Kb. 3 percünk volt beszélni, de nagyon örültem neki, öleltük pusziltuk egymást. Közben a fiúk - Huby ötlete nyomán - ismét vad futkosásba kezdtek, én vettem ásványvizet, Huby meg kávét intézett. Valami csokis sütis tejszínhabos csodát hozott a Costa-ból és épp cigizni készült, amikor ránéztünk az órára, és kiderült, hogy 35 percünk van indulásig. Cigi elfelejtve, inkább gyorsan összekaptuk magunkat és mentünk a kapuhoz. És milyen jól tettük. A fapadosok egy külön váróból indulnak (legalábbis a Wizzair) amihez még egyszer be kell scannelni a beszállókártyát - tömeg a kapuknál, majd lemenni több lépcsőn és aztán beléphettünk egy hangárszerű váróba, ahol kezdődött vagyis inkább folytatódott a sorbanállás. Magamban megveregettem a vállam, hogy elsőbbségi beszállást vettem, így egy kicsit kevesebbet kellett állnunk a hatalmas konténerben. Aztán jött az újabb meglepetés, gyalog kellett mennünk a géphez, ami nem ötven méterre, inkább kétszázra volt. Közben kint egyre jobban esett a hó, szerencsére fedett helyen baktattunk. Persze egy-két kemény legény nem a tető alatt állt meg, hanem kicsit előrébb, vagy 6-7 percet várakoztak a hóesésben, mire beszállhattak. Végre mi is elindulhattunk, felmentünk a lépcsőn, hamar megvoltak a helyek, leültünk, becsatoltuk magunkat és vártuk a felszállást. A fiúk teljes extázisban voltak. Vihogtak, kuncogtak, csacsogtak. A felszállás sokkal jobb volt, mint amire emlékeztem. Amikor elértük a repülési magasságot, ettünk egy-egy szendvicset, majd közöltem a fiúkkal, hogy olvasok nekik két mesét, aztán ha alszanak egyet akkor nézhetnek rajzfilmet a tableten. Klasszul elhelyezkedtek a két ülésen, és elég hamar elaludtak. Zente félig az ölemben. Nem mondom hogy túlzottan kényelmes volt, de legalább nyugiban voltak és tudtam kicsit olvasni-pihenni. A kapitány tök jó fej volt, többször is bemondta hogy épp merre járunk, így volt szerencsénk a cote d'azure és a spanyol keleti part után a gibraltári szorost is látni felülről. Közben felébredtek a fiúk és megnézték a mesét amit beígértem. Itt jött egy kisebb mélypont és az előzetes fogadalmunk ellenére - nem veszünk semmit a repülőn - beáldoztam 3 eurót egy kávéra. Egy közepes 3 az 1-ben volt, de nagyon jól esett. Épp a fiúk is kezdtek teljesen felélénkülni és rendbontani, amikor bemondta a kapitány, hogy ereszkedünk. A leszállás is elég simán ment, a fiúk rágóztak, meg énekeltek így senkinek nem dugult be a füle.
Túl sima volt az utunk eddig, így most jöhetett egy kis bökkenő. Kiderült, hogy Huby nem kapott emailt az autó foglalásról, én meg nem írtam fel, melyik társaságnál foglaltam. A reptéri pultokat végignézve egyik sem volt ismerős, arra emlékeztem kb. hogy egy amerikai város neve benne volt a társaság nevében. Egy kisebb hiszti, némi agyalás, wifi keresés után rájöttem, hogy az Orlando nevű cég az. Na ők nem is benn vannak, hanem kinn a parkolóban. Már egy órát vesztegeltünk, és még egy volt, mire a kocsit megkaptuk. Az ügyintéző hölgy nagyon kedves volt, de nagyon lassú is: egy autóból laptopról csinált mindent. Igaz nagyon fáradtak voltunk, mégsem szegte kedvünket a várakozás. Egyszerűen élveztük a jó időt, hogy végre megérkeztünk, és hamarosan vacsorázhatunk. Majdnem kávét is szereztem Hubynak, de mire visszaértem bezárt a reptéri Ritazza. Akkor még nem tudtuk, hogy az utolsó jó kávé lehetőségét szalasztottuk el.
Megmondom őszintén volt egy pici félelmem a hotellel kapcsolatban. Elkövettem azt a hibát, hogy visszajelzéseket olvastam a Tripadvisoron és volt egy-két nem túl hízelgő vélemény is. Persze sok jó is volt, így azért reménykedtem kicsit, hogy talán nem választottam rosszul. Könnyen megtaláltuk a hotelt - ami nem egy klasszikus nagy épület, hanem sok sok kétszintes bungalóból álló egység. A recepción nagyon kedvesek voltak, amíg kitöltöttük az adatokat narancslével kínáltak minket. Más kérdés, hogy a narancslé szörpből volt és az íze a narancshoz csak közelített, de jól esett a figyelmesség. Hibátlanul beszélt mindenki angolul és németül is így, gond nélkül megértettük magunkat. Egy földszinti apartmant kaptunk rövid sétára az fő blokktól, ahol a recepción kívül az étterem a medence és egy szórakoztató központ található. Ezt persze este még nem láttuk, csak azt tudtuk hogy az étterem közel lesz. Lepakoltunk és mentünk vacsorázni. Nagyon sokféle étel volt, saláták, húsok, tészta, sok köret, sajtok, édesség, még fagyi is. Az innivaló sajnos itt is katasztrofális. Mindent szörpből csinálnak, aminek az íze nagyjából egyforma, csak a szín változik. Úgy néz ki, maradunk a vízivásnál. Vacsi után Zentével visszamentem az apartmanba, Hubyék a parkolást és az ágyneműt intézték. Beraktak ugyanis két utazó gyerekágyat a szobába, de a kanapén nem volt extra párna és takaró. Kb. 5 percen belül jöttek, elvitték az ágyakat és hoztak lepedőt, ágyneműt. Zuhanyzás fogmosás után dőltünk az ágyba és nagyon hamar elaludtunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése