9. hét Érik a szőlő

Egy jó kis pihenős és babafotózós héten vagyok túl. Múlt vasárnap megvolt az utolsó zúzós nap, reggeltől estig báli- és koktélruhákat fotóztunk, a nap végére már lehajolni se volt kedvem. Igyekeztünk megosztani a munkát Hubyval, én mégis nagyon elfáradtam. Másnap még várt egy csajos fotózás, kedden viszont úgy döntöttem, nem kelek fel az ágyból. Szépen berendezkedtem a hálóban, laptop, telefon víz, pézsé, alma (elmaradhatatlan) és szépen retusálgattam, szortíroztam.

Estére aztán rájöttem, hogy az ágybanfekvés is fárasztó tud lenni, jó nyűgös lettem. Hiába, semmi se jó! Szó szerint. Mert amikor fáj valamim, azért nyüszítek, ha nem fáj, akkor meg azért, hogy miért nem fáj. A hét első felében totál nem éreztem, hogy terhes vagyok, természetesen ezen is kellett nyüszögni egy adagot. Huby szerint pont annyira vagyok hisztis, mint voltam. Én inkább azt veszem észre, hogy türelmetlenebb vagyok, nyűgösebb, sokat nyafogok, de Huby lassan megtanul kezelni.

Evés terén nincs sok változás. Továbbra is napi egy alma lecsúszík, újabb dolog amit kívánok, a gesztenye. Érdekes a szervezet. Mintha tudná, hogy ősz van, és nem epret, meg cseresznyét kell kívánni. Az ősz összes gyümölcse jöhet most a tányéromra, talán a szilva ami még nem hozott lázba, de ami késik, ugye...

Hétfőn itt volt a védőnő. Előtte takarítottunk, suvickoltunk, rendet raktunk (jöhetne sűrűbben), aztán leültettük a nappaliban és körül se nézett. Amikor érkezett lebuktunk a szomszéd előtt. Nem értette ugyanis, hogy kihez jött a védőnő, mert hozzájuk nem volt aktuális a látogatás. Aztán fél pillanat alatt leesett neki, és a nyakamba ugrott.

Na, emiatt is nehéz titkolni a terhességet. Mert mindenki annyira örül hírnek, hogy az hihetetlen, nagyon jól esik ez a hozzáállás. A másik dolog, hogy többen rákérdeznek (és már nem csak nálam, hanem az ismerettségi körben), hogy a Nati nem terhes? Vagy látják rajtam, vagy az elszólásaimból gyanakodnak. (Huby szerint direkt szólom el magam, de ez nem igaz, na jó talán kicsit...) Én továbbra se látok magamon sok változást. Kb. 1 hónapja nőtt a hasamra egy kis bébihájszerű valami és az stabilan tartja magát ott, nem nőtt, nem ment össze. Tegnap végre találtam egy mérleget (tudom, egy bizonyos mérlegen kellene mérni) 72 kilót mutatott. Ha havonta 1 kiló jönne fel, szerintem összetenném a két kezem. :)

Ja a kilók elleni küzdelem jegyében vettem egy Rubint Réka kismamatorna DVD-t. Nagyon jó, tetszik, nem túl hosszú, mégis izomlázam van tőle. Mondjuk, aranyszívem Rékám olyan, amilyen, de akkora jóindulat és szeretet árad belőle, hogy nem lehet rá haragudni.

A védőnőre visszatérve. Megbeszéltük, hogy 11 hetesen elmegyek velük a körzeti nőgyógyászati rendelésre. Többek közt azért döntöttem így, mert a Hartmann Tamáshoz tartozom és sok jót hallottam róla. Olyan nőgyógyászt szeretnék, aki engedi, hogy a szülés menjen a maga útján, csak a legvégső esetben avatkozik be. Együtt tud működni a szülésznővel, és támogatja a homeopátiás és gátvédelemmel történő szülést is. Most sokan azt fogják mondani, hogy álmodozom, de úgy döntöttem én ebben is nagyon tudatos leszek. Szóval a Hartmannról csupa jót hallok, így gondoltam kap egy esélyt. Aztán ha megvolt a vizsgálat, kérhetek időpontot ultrahangra is. A másik dokit, aki szimpatikus és szintén sok jót meséltek róla, Labossa Gusztávnak hívják. Negatívumként talán azt tudnám felhozni, hogy mindketten nagyon elfoglaltak, sok betegük van.

8. hét Nyom szét a cseresznye

Igazából már a kilencedik hétben vagyok, de szerintem én az egész végére sem fogom megérteni, hogy akkor most ezt hogy kell mondani? 8 hetes terhes vagyok a kilencedik héten. :)

Nem történt sok érdekes dolog az elmúlt hét napban. Leszámítva, hogy megvolt az első (és utolsó) hányásom. Sajnos elkövettem két hibát. 1. Elfelejtettem idejében kidobni a hűtőben önnálló életre kelt és ennek megfelelő szagot árasztó valamit. 2. Hősnek képzeltem magam és úgy gondoltam, hogy majd korán reggel éhgyomorra kitakarítom. Hányás lett belőle. És szegény Huby takarította a hűtőt, miután én gondosan leléptem otthonról.

A hét sok munkával telt és még több nyafogással. Vannak jobb és rosszabb napok. Ha valami rossz, akkor nagyon rossz, ha valami jó, akkor nagyon jó. Nincs középút. És ha hisztizek, akkor nagyon. Huby előtt le a kalappal NAGY-NAGY kalappal, nem elég hogy van egy hisztis kismamája, még a cigiről is leszokott és nem menekülhet a teraszra egy-egy rosszabbul sikerült veszekedés után.

Mert veszekedés sajnos van - mondjuk jóval kevesebb - de továbbra is úgy gondolom, hogy ez normális. Mindketten érezzük a változást, én testközelből, Huby meg csak sejti és próbál segíteni, de néha kibukik. Abban a pillanatban nem tudom megérteni és azt gondolom, hogy érzéketlen és nincs tekintettel az állapotomra (Ahhh ez a mondat szörnyű. Gáz, hogy képes vagyok ilyet gondolni). Aztán tíz-tizenöt perc múlva rájövök, hogy én voltam az elviselhetetlen és számára érthetetlen. Pl. ma közöltem vele, hogy azonnal ennem kell. Jó menjünk a legközelebbi kajáldába. Igen, de az sötét és levegőtlen (előtte egész nap bent dolgoztunk). Jó akkor menjünk a legközelebbi gyros-oshoz. NEMAKAROKGYROSTENNI! (5 éves szint). Jó akkor mit akarsz? A Gelati-ban akarok szendvicset. Huby morogva elindul a Gelati felé, majd arra a kérdésre, hogy ez most miért nem tetszik közli, hogy drága és nem érti miért pont oda akarok menni. Hatalmas hiszti, majd közlöm vele, hogy menjen mindenki oda ahova akar. Mert én NEMAKAROKGYROSTENNI! Hát olyan nehéz ezt megérteni? :) A végén tényleg kétfelé mentünk. És rakott karfiolt vettem az ételudvartban és a Gelati előtti füvön ettem meg. Tök jó volt. Még jobb lett volna ha Huby is ott van, de ő GYROST evett... :)

Amúgy jól vagyok. Szombaton végigfotóztuk az idei utolsó (eddig lekötött) lagzit. A végére elfáradtam és a pocak is jelzett, hogy pihenjek. Estére fájdogált. Vasárnap egész nap álmos voltam, hétfőn meg iszonyatos derékfájásra ébredtem. Mondtam is Hubynak, hogy olyan, mintha a cseresznye (mert már nem szezámmag) feszítene szét belülről a két hosszú karjával. Tágulok. Azt mondják, normális. Csak a farmereim nem tágulnak velem sajnos. De ez már egy következő fejezet.

6. hét Az a maszat a gyerekünk?

Hát láttuk a kis maszatot. Mert, hogy kb. annyi látszott. A doki nagyon rendes volt!!! Csak sajnos nem csinálnak ők terhesgondozást, így kell keresnem valakit, ha nem akarok a körzetihez menni. Már találtam is egy nőgyógyász természetgyógyászt, ő lesz az én emberem szerintem.

Na de a vizsgálat. Bementem és vigyorogva közöltem, hogy 2 hete pozitívat teszteltem. Kérdezte a doki, hogy akkor most örülünk? Mondtam, hogy nagyon. Közölte, hogy hüvelyi ultrahanggal tudja megnézni, és amikor kérdeztem, hogy a párom majd bejöhet-e nagyon kedves volt: majd kimerevíti a képet a vizsgálat után. Rögtön látszott a petezsák és benne a kis kezdemény. Szívhang még nem volt. A doki viccelődött: próbál valami jó képet kimerevíteni, hogy jó lássa majd a párom is. Aztán felöltöztem és mondták, hogy bejöhet az apuka. Majdnem visszakérdeztem, hogy KI? Olyan furcsa ez még...

Kövezzetek meg, de én még mindig nem fogtam fel, sőt most elkezdtem egy kicsit parázni... Kezd komoly lenni a dolog. De azért nagyon örülök!

Este átmentünk a szomszédba. Ugyanis pár napja felhívott a szomszédasszony azzal, hogy kislánya azt mondta neki, hogy a Hubynak és a Natinak kisbabája lesz. És megkérdezte, hogy igaz-e amit mond. Nem tudtam nemet mondani. Nagy-nagy örömujjongás volt a válasz. Szóval átmentünk, hogy személyesen is bejelentsük a nagy hírt és megkérdezzük a kis jósnőt, hogy kislányunk, vagy kisfiunk lesz-e. Huby próbálta faggatni, de a kiscsaj eleinte csak bohóckodott, élvezte a figyelmet.

- Kisfiú lesz? Bólgatott vigyorogva.

- Kislány lesz? Újabb bólogatás, újabb vigyor.

Majd elszaladt és pár perc múlva, amikor már más témáról beszélgettünk visszajött és teljesen komoly arccal közölte, hogy: KISLÁNY! Anyukája is megerősítette, hogy neki is ezt mondta korábban.

Huby beletörődött. Fejébe vette ugyanis, hogy kell egy fiú. Namámost, ha mindjárt az első gyerek fiú, akkor nyugodtan hátradőlhetünk és nem kell izgulni a továbbiak miatt, ha akarunk neki testvért, lehet, de nem muszáj. Na de ha az elsőszülött lány, akkor bizony, gondoskodni kell arról, hogy legyen egy fiú is, azaz cseppet sem dőlhetünk hátra.

Én csak mosolygok ezen, mert nekem igazából mindegy, de valahogy kislányt látok magam előtt amikor arra gondolok, hogy gyerekem van.

Újabb étel került a repertoárba: az alma. Napi kettőt megeszek és olyan, de olyan jól esik! Bármilyen kaja, amit megkívánok annyira jól tud esni, hogy az hihetetlen! A héten nem nagyon mozogtam, esett az eső és a fáradékonyság eluralkodott rajtam, minden délután aludtam. Pláne vasárnap amikor még vitorláztam egy utolsót ráadásul versenyen, tehát nem volt lazsálás. 3 óra kemény meló, ami abból állt, hogy fordulónál észrevétlenül, egy macska ruganyosságával, puhaságával és gyorsaságával át kellett mászni a hajó másik oldalára, és ott kuporogni, további utasításig. Azt hiszem, a terhességem alatt nem leszek már mozgósúly többet. Bár élveztem, mint mindig. Hazafelé a kocsiban elaludtam, majd otthon aludtam tovább estig, aztán vacsi után mentem lefeküdni. Gond nélkül aludtam tovább.

A hét másik fontos történése a védőnő-látogatás volt. Hétfőn felhívtam Évát, aki már a telefonban nagyon kedves volt, másnap mehettem hozzá. Szerencsére itthonról csak öt perc séta a rendelő. Majdnem egy órát ott voltam, mindenről kikérdezett, kaptam terheskönyvet, és megbeszéltük a továbbiakat. A nőgyógyász, akihez tartoznék, mostantól fél évig nem rendel, és az új dokiról még nem tudni semmit. Abban maradtunk, megvárjuk, hogy kiderüljön ki az új orvos és akkor döntünk. Ő sem híve egyébként a választott orvosnak, szerinte minden nőgyógyász tisztességesen ellát majd.

Most úgy gondolom, elmegyek ahhoz az orvoshoz akihez tartozom és a benyomásaim alapján döntök majd. Bár egyre inkább affelé húzok, hogy szülésznőt fogadok majd.