Száz boldog nap (1.)

Ma délután boldognak éreztem magam. Sétáltunk az esőben, pocsolyákba ugráltunk és élveztük. Elhatároztam, hogy a "Hundred happy days" mintájára 100 napig minden nap posztolok valami vidámat, valami boldogat a blogra. Úgyis elhanyagoltam szegényt. Most aztán köt majd a fogadalom.

Szóval a ma délután:
Szezi szokásához híven nem akart hazajönni a CSANA-ból, még Dáviddal játszott, aztán, amikor végre kiimádkoztam az ajtón, motorozni akart. Teljesen érthető volt a vágya, a rossz idő miatt egész nap benn voltak, nem tudtak kimenni játszani. Viszont Huby és Zente a kocsiban vártak minket, és az ovi is zárt. Így inkább megígértem neki, hogy ha hazaérünk lenn maradunk még egy kicsit. Mit nekünk eső, mit nekünk hűvös. Jól felöltöztünk, gumicsizmát vettünk, Zentét esővédővel szereltük fel és elindultunk. Az első nagyobb pocsolyáig tartott a lelkesedés, mert természetesen bele kellett ugrani és Szezi földet érése nem sikerült tökéletesre, így aztán a nadrágja csuromvizes lett. Sírva közölte, hogy most azonnal vegyük le. Sikerült nagy nehezen a lépcsőházig elimádkoznom, ott felkapuztunk az apjának, hogy hozzon le másik gatyát, átöltöztünk és újra útnak indultunk. Ezúttal a futóbicajt is vittük magunkkal.

Tényleg nem zavart az eső. Szezi bringázott, Zente vigyorgott a babakocsiban, én meg élveztem, hogy kicsit friss levegőn vagyunk. Aztán a ház előtt újra találtunk nagy pocsolyákat és Szezi ezúttal óvatosabban, de táncolni meg viháncolni kezdett bennük. Zente meg hálás közönség lévén, hatalmasakat kacagott a mutatványon. Egy-két kavics is landolt a vízben, újabb tánc, újabb röhögés, aztán Szezi közölte, hogy fáj (fázik) a keze, és felmentünk.