Kifogás, nyafogás

Mindig csak a kifogásokat keresem magamnak, hogy miért nem írok. Nincs időm. Ha van akkor fotó nincs amit mellékelhetnék. Tényleg miért nem fotózzuk ezt a gyönyörűséget gyakrabban? Na de ennek most vége. Írok és kész.

Szezi taknyos. Pár napja folyik az orra, olyan igazi  kis maszatfejű ettől. Persze törölgetem ahogy bírom, de utálja, ordít így be kellett vetnünk már a porszívót is. Eleinte ordított szegénykém, aztán kitaláltam, hogy a Dalmata orrát is szívjuk, sőt Szezi maga tarthatja a szívókát. Ez persze tetszett neki, még arra is hajlandó volt, hogy magának odatartsa a szerkentyűt. Aztán ahogy érezte a szívó erőt megrettent és sírni kezdett. De aztán meg a maci meg a csibe orrát (tudom nincs orra, de most mindegy volt) is szívtuk és így már kicsit jobb móka volt. Olyannyira, hogy másnap már követelte, hogy legyen kutya-, maci és csibeorrszívás.
Szezi  fut. És közben szopja az ujját. És még kiabál is közben. A futáshoz nagy tér kell és valaki aki kergeti, vagy valaki akit ő kergethet. És közben kacag. Imádom.
Szezi issza a levest. Mert kanállal enni lassú. Meg uncsi, olyat bárki tud. Azért először szépen kanállal eszi, aztán megunja és etetni kell - természetesen a mi tányérunkból. Aztán fogja a tányért és kiissza a levest. Ma este a tökfőzelék járt így, és ez nem az én főztömet minősíti, hanem Szezi ügyességét bizonyítja. Amúgy meg egészségesebb a főzelék ha nem túl lisztes.
Szezi tudja hol van az orra. És a feje, meg a haja, a lábait is megmutatja, és azt is hogy a zoknit hova kell húzni. Sőt még a pelusban lévő dolgokat is tudja (kuki, pisi, kaki). A bili téma is kezdi érdekelni. Múltkor Massimo haverjánál bandáztunk és nagyon érdekelte a téma, volt ott még egy bili és őt is ráültettük. Csak ült ott egy darabig, majd felállt. A bili üres maradt, de egyelőre még nem is erőltetem a témát. Majd ha érdekli akkor megint próbálgatjuk. A vécébe szeret bejönni velünk és vécépapírt tépni, és a lehúzó gombot megnyomni.
Szezi mindent ért. És érez. Ha sírok megvigasztal. A puszit viszont nem osztja két kézzel. Általában reggel könnyebb rávenni a pusziadásra, és ha egyszer belelendül akkor mindenki puszit kap a környéken. Köszönni viszont szeret és mindenkinek szokott. Múltkor mentünk az utcán és minden szembe jövőnek integetett és köszönt. Kicsit furcsán mondja a sziát, valahol a szia és helló között mond valamit. De nagyon lelkes és mindenkit megnevettet.

u.i.: Azért fotó nélkül mégsem maradhat a bejegyzés...

Utazás az Őrségbe 0. nap

Úgy tűnik nálunk ez már családi hagyomány: mi vagy délben indulunk el valahonnan, vagy mindenhova délben érünk oda. Sosem felejtem el azt a családi nyaralást (no nem csak ezért) amikor Horvátországba mentünk és apukám már jó előre mondogatta, hogy készülődjünk, induljunk, mert ő nem akar délben Zágrábba érni. Naná, hogy akkor kortyoltunk bele a kávénkba a Jelasics téren, amikor eldördült az ágyú. (Ott így jelzik a delet). No nem baj majd másnap kijavítjuk a dolgot. Apu ismét felhívta a figyelmünket arra, hogy nem szeretne délben Splitbe érni (ezt már tényleg megértettem, nyár közepén elég meleg volt a tengerparti városban), természetesen ezt sem sikerült teljesíteni. Ez az átok valahogy azóta is rajtam ül.

Hiába keltem 8-kor, hiába pakoltam mint a güzü, hiába küldtem el a fiúkat a játszótérre, hogy nyugodtan rohangálhassak a lakásban. 11.45-kor gördültünk ki a garázs elől. Kicsit javított a hangulatomon, hogy Szezi kb. 5 perc alatt elaludt. Előre is ültem és élveztem a nyaralás első perceit.

Az útvonal megvizsgálása után Maracaliban terveztem az első megállást, ebéddel egybe kötve, de azért hozzátettem, hogy mindez Szezifüggő (ahogy szinte minden a nyaralás során - mint ez később kiderült), ha előbb ébred fel, előbb állunk meg. El is képzeltem magamban, hogy milyen helyen ennék: legyen kert, hinta, mászóka, és persze messze az úttól zárt helyen, hogy Szezit bátran szabadjára engedhessem, és a telepakolt kocsira is rálássunk. Ugyan nem elsőre (hanem csak kb. ötödikre) de megtaláltuk a tuti helyet. Bónuszként még állatsimogató is volt, Szezi teljes extázisba került és még mielőtt az étterembe bementünk, nyuszikat kellett etetni. 

A pincérek nagyon kedvesek voltak, mosolyogtak. Hamar kiválasztottuk az ételt és gyorsan ki is hozták. Szezi is megkóstolta a fokhagymakrém levest, a palacsinta is ízlett neki, de két fogás között megnézte a helyi cicát és felfedezte a kertet. Mivel kipakoltam indulás előtt valamiért Huby nadrágjából a cigijét és az öngyújtóját, kért egy szálat a pincérektől és a pulton hagyott egy százast erre a nemes célra. A lentebbi képen látható, mit hoztak neki. Szóval ezúton is mindenkinek szeretnénk ajánlani a Lóki Csárdát Marcali után, csak a legjobbakat tudjuk elmondani róluk. 

Ebéd után megnéztük a többi állatot is. Bár volt csacsi, kecske és birka is, a coca volt a nagy kedvenc. Szezi óriási lelkesedéssel tépte neki a füvet (vagy amit ott talált) etette, és hozzá nagyokat röfögött.

Az út felén már túl voltunk, de valahogy a Zalaegerszegre vezető út nagyon hosszúnak tűnt. Eleredt az eső is, és bevallom kissé borús lett a hangulatom ettől. Az idő Őriszentpéteren sem volt jobb, de a szállás legalább tetszett. Kisebb volt mint amire a képek és a leírás alapján számítottam, de hármunknak pont megfelelt.  Átrendeztük kicsit a szobát, a fotelágyat a francia ágy mellé toltuk, jó helye lesz ott Szezinek - gondoltam.  Megint tévedtem: Szezi inkább köztünk aludt el és ott is maradt egész éjjel. Egyszer ébredt csak fel csodák-csodájára.