Hat kiló cukiság

Először is elnézést kérünk tőletek, hogy így eltűntünk. Jól vagyunk, csak megint nem működik a laptop, így elég keveset jutok számítógéphez és akkor meg nem mindig száll meg az ihlet. Szezi is nagyon jól van, szépen hízik, sokat mosolyog, figyel, és megtalálta a hüvelykujját, valamint kinőtte a bölcsőjét.

Tegnap volt kilenchetes és ma kapott két oltást. Nagyon izgultam, hogy hogy viseli majd, de próbáltam lenyugtatni magam, mert tudtam, hogy ő is átveszi, ha negatívan sugárzok. A vizsgálatokat szépen tűrte, nem sírt, a mérések alatt is csak nézett és még egy mosolyt is küldött a védőnéninek. Nagyjából mindent rendben találtak nála, a súlya 6400 gramm és 63.5 cm hosszú. Egy kis koszmó kezd kialakulni a fején, lehet, hogy azért, mert a hajmosás után a kutacsát nem mertem elég erősen megtörölni. Most majd erre jobban figyelek. A két szurit gyorsan beadták neki, de üvöltött persze szegénykém. Nagyon fájt a szívem, amikor a keserves sírását kellett hallgatnom, ám szerencsére elég hamar meg tudtam vigasztalni, aztán hordozókendőben vittem haza, ott nagyon hamar elaludt.

A fenti képekért nagy-nagy köszönet Johnnynak!

Múlt héten úgy döntöttem, kicseréljük a bölcsőt a nagyobb rácsos ágyra, mert Szezi többször azzal ébresztett éjjel, hogy vagy a keze vagy a lába kilógott a rácson és nem tudta visszahúzni. Meg nem szívesen aludt el ott, két napig csak a játszószőnyegén szuszmákolt napközben. Az új ágy nem okozott gondot, kókuszmatracot vettem bele, mert azt mondták azt ki lehet mosni a zuhany alatt és a napon megszárítani. Mondjuk a nagyobb ágyban is keresi a kuckót, tök mindegy hova rakom le, felkúszik a rács tetejéhez, vagy ma reggel például keresztben fekve találtam rá. Még elfér úgy... :)

Az alvás egyre jobban megy Szezinek. Megtalálta a hüvelykujját és azóta sokkal könnyebben elalszik. Tudom, sokan ellenzitek az ujjszopást, és nagyon sokan azzal jönnek, hogy arról nem lehet leszoktatni a gyereket. Hát a cumiról is csak kegyetlen módszerekkel - konkrétan úgy hogy elvesszük tőle. Nekem az az elméletem, hogy megpróbálom úgy nevelni Szezit, olyan biztonságban, olyan hátteret nyújtva, hogy ne legyen szüksége arra, hogy nagyobb korában az ujját szopja... A kötődő nevelés amúgy nagyon szépen működik. Pontosan mit is értek ez alatt? Az első héten talán emlékeztek is rá, még óra szerint etettem Szezit. Aztán volt egy nehéz napunk és akkor úgy döntöttem igény szerint fogom szoptatni. Eleinte nagyon sokat volt cicin. Szándékosan nem azt írom, hogy evett, mert sokszor csak a nyugalmat, az összebújást, az együttlétet igényelte. Aztán az utóbbi pár hétben szépen fokozatosan egyre kevesebbet igényelte a nyugiszopit, és most hogy megtalálta a hüvelykujját, szinte teljesen leszokott arról, hogy a cicit nyugtatónak használja. Nevetni fogtok, de féltékeny vagyok az ujjára.Hiányzik, hogy nem a cicimen nyugszik meg. Szépen lassan kezd leválni rólam. Hosszú folyamat ez, de már most látom, hogy a kötődő neveléssel nem kényeztettük el. Még egy dolog ami az utóbbit jelzi. Egyre többször magától alszik el az ágyában, sőt már többször előfordult, hogy nagyon sírt, és se cici, se ringatás nem segített rajta. Megpróbáltam letenni és csodák csodája, szépen szopni kezdte az ujját és elaludt. A fekve szoptatást is egyre ritkábban élvezi, de azért egyszer-kétszer még alszunk együtt délelőtt tízig, miután reggel hétkor felkelt és nyifinyafizott kicsit. Ja és a legjobb dolgot még nem is újságoltam. Szezi ma éjjel este kilenctől reggel hatig aludt. Az utóbbi pár napban már csinált hasonlót, hogy 7-8 órát aludt egyhuzamban, szóval annyira nem is lepődtem meg. A két mellem annál inkább, mert ők termelték a tejet nagy bőszen, ám senki nem szívta le, így csak folydogált az értékes nedű és áztatta a pólómat, a takarót, a lepedőt. Huby azon röhög, hogy gumilepedőt raktam a pamut alá... Hát ez van, inkább sok legyen mint kevés.

Szezi egyre többet mosolyog, nagyon figyeli az arcunkat. Felismeri a dalokat, amiket énekelni szoktam neki, kedvence a Bóbita és a Csiribiri (Weöres Sándor örülne). Olyankor nagyokat hőzik meg hózik. Az első értelmes szavát is hallottuk már tőle, egyszer azt mondta, hogy kő! :))))))
Még mindig a hasonfekvés a sláger, alvásnál is meg a játszószőnyegen is. Szépen tartja magát, és átfordul már a hátára, piszkosul húzogatja a lábait, haladna már előre.

Voltunk kétszer baba-mama tornán is, ott is ügyeskedett. Nagyon élvezi azt, amikor a hátamon fekve a felemelt lábszáramra rakom és ő repülőzik én meg hasizmozok. Jó lenne már úszni vinni is, de uszodába csak 3 hónapos kortól mehet elvileg, természetes víz meg nincs a közelben.

Tényleg anyukák, ti mikor és hova vittétek a gyerkőcöket először vízbe? Balaton, tenger? Nagyon-nagyon titkon, mélyen valahol ábrándozom arról, hogy elmehetnénk Szezivel valami közeli tengerpartra mondjuk augusztus végén amikor már 4 hónapos. Tapasztalatok e téren? Írjatok, ne kíméljetek!

Szezis hétköznapok

Szezi hétfőn volt hat hetes. Egyre kis husibb, lassan bővül a szókincse is és alakulóban van valamiféle napirend, az éjszakák legalábbis hasonló módon telnek egy ideje. A cici még mindig sláger, akárcsak a hordozókendő. Túl vagyunk egy-két rutinvizsgálaton is.


Már megint eltelt egy hét. Mostanában kicsit kevesebb időm van írni, mert Szezi többet van fenn napközben és olyankor anya és cicije körül forog a világ. Sajnos napközben még nincs kialakult napirend, egyelőre nem is erőltetem. Az esti-éjszakai is magától alakult ki, figyeltem egy ideig Szezit, és aztán szépen összehangoltuk. Este hatkor sétálunk egy nagyot, akkor alszik - előtte eszik. Fél nyolc fele megfürdetjük - illetve beülünk vele a zuhany alá. Nyolc körül eszik, majd szépen elszendereg és aztán a cicit kiköpve elalszik az ölemben. Legkésőbb kilenckor le tudom tenni az ágyba. Onnantól hawaii dizsi napfény van hajnali kettőig. Akkor egy gyors evésre felnyüszög Szezi aztán reggel hatig alszik. Ma a reggeli evés után is vissza aludt még nyolcig, igazán jófej nem? A zuhanyzást továbbra is szereti, ha sír is előtte, a tus alatt megnyugszik. Egyedül az a gondom, hogy utána viszont üvölt a törölközés-pelenkázás során, és nem tudok rájönni miért. Tippek? Ötletek?

Vannak már mókás kis dolgai, egyre többet gagyog, eő, ő, hééé a sláger és egyre több tudatos mosolyt vélünk felfedezni a kis husipofiján. Hát igen husipofi. Mert múlt héten a fejlődésneurológián lemérték és 5 hetesen és 3 naposan 5700 grammot nyomott és 59 cm volt. Azóta eltelt egy hét, szerintem már tuti van hat kiló. Ezt a cipelésénél is egyre jobban érzem.
Szerencsére voltunk hordozó klubban múlt héten és megtanultuk a háton hordozást is. Még nem tudom egyedül magamra kötni, de gyakorolom. Huby is nagyon szereti hordozni Szezit, fantasztiuksan össze tudnak izzadni. A babakocsizás is megy, szigorúan hasonfekvősen a mózeskosárban. Amit lassan ki fog nőni Szezi, szerintem maximum még egy hónapig lesz jó neki, aztán nem tudom mit csinálok. Mert a babakocsi sportülés részét csak hat hónapos kortól ajánlják. Van aki szerint előbb is beletehetem, mert vízszintesbe lehet állítani, csak mivel kagylóülés ezért dönteni nem lehet a hát támlát. Valakinek van tapasztalta ilyen vagy hasonló  kocsival?

Feljebb már említettem, hogy voltunk a fejlődésneurológián, mert ugye a gyerekágyon tónustalannak látták Szezit - ezt a mai napig nem értem amúgy, de mindegy. A lényeg az, hogy nincs semmi baja, de azért majd egy éves koráig még cipelhetjük oda párszor. Végülis inkább nézzenek rá, minthogy gond legyen. Szépen tartja már a fejét, ha hasra teszük kinyomja magát és megtartja elég sokáig. Nézelődik, most már egyre többször határozottan ránk is néz, nem csak mellettünk a távolba. Elkészült végre a falmatrica is a bölcsője mellett, most már gyönyörködhet abban is.

Én továbbra is aránylag jól bírom az anyaságot. Természtesen imádom Szezit, tegnap este ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy ébredést kockáztatva megpusziljam az alvó gyerekem. Hát nyöszörgött is kicsit utána. Mivel egyre kevesebbet sír, illetve most már tudom mivel nyugtassam meg, így könnyebb a dolgom. Ám napközben sokszor még nem tudom mivel kössem le a kis figyelmét. Szoktunk énekelni, verseket mondogatni, azt egy darabig elhallgatja. A játszószőnyegre is leteszem most már, de csak pár percig van el továbbra is hason. Aztán kepeszteni kezd. Hagyom egy kicsit küzdeni, ne legyen mindig csak kézben. Illetve nem is kézben, mert sokat van hordozókendőben is.

Mivel napok óta szépen alszik éjjel én sem vagyok olyan fáradt, de azért így is vannak mélypontok. Hubyval is keressük a régi másikat, lehet már sosem találjuk meg, hanem inkább megbarátkozunk majd ezzel az új szereppel, és szülőként is szeretjük egymást tovább.

Éppen hat hete...

Régóta dédelgetem magamban Szezi születésének történetét. Számomra az egész szülés egy olyan csodálatos és órási élmény volt, hogy még mindig nem dolgoztam fel. Mert a terhességem óta tudom, hogy bizony a jó élményeket is fel kell dolgozni. Szóval öt hét után is napi szinten beszélgetünk Hubyval a szülésről, és az események vázlatát már régen rögzítettem, hogy biztos ne felejtsek el semmit, ám így is vannak dolgok, amik totál kiestek, nem emlékszem rájuk.

Bizonyára sokan tudjátok, hogy nagyon tudatosan készültünk a szülésre. Annak idején írtam is erről egy bejegyzést, csak valamiért nem került be a blogba. Most feltettem, ha valaki kíváncsi itt elolvashatja:

http://szezammag.blogspot.com/2011/04/felkeszultunk.html


No de jöjjön akkor Szezi születésének története.

2011. április 25. Húsvét hétfő 

3.00 Fájásokra ébredek.
Nem gondoltam semmi komolyra, mert már napok óta voltak jóslófájásaim, és napok óta éreztem, hogy tágulok, tehát azt gondoltam, hogy ez is egy olyasmi érzés lehet.

4.30 Szólok Hubynak és elkezdem méregetni is az eltelt időt az összehúzódások között.
Kb. tízperces fájásaim lehettek, amikor beültem a kádba. Ott enyhültek valamelyest, de nem múltak el. Ekkor mondtam először Hubynak, hogy szerintem szülünk. Felkelt és reggelizni kezdett én meg elmentem hányni. Na ekkor már biztosan tudtam, hogy ebből ma szülés lesz. Érdekes, hogy nem pánikoltunk. Tök nyugodtan mászkáltunk a lakásban, próbáltam befejezni a kórházi táska összerakását.
6.30 Hívom Gabit a szülésznőnket.
Ő közölte, hogy még feküdjek vissza az ágyba és egy óra múlva hívjam. Visszafeküdtünk Hubyval. Amikor jött a fájás átölelt és együtt lélegeztünk, amúgy próbáltunk aludni még egy kicsit.
7.30 Újabb telefon a szülésznőnek
Ő ismét visszaküldött az ágyba, és amikor mondtam neki, hogy nem túl rendszersek a fájások (5 és 10 perc közöttiek voltak) akkor annyit kért, hogy az összehúzódások hosszát mérjem. Ekkor már egy közepesen erős alap fájdalmat is éreztem így nehéz volt megállapítani, hogy mi a valódi összehúzódás.
8.30 Megint hívom Gabit
Ezúttal a kádba küldött 45 percre, és közölte, hogy ha kijöttem a vízből akkor bemegyünk a klinikára. Akkor még kicsit korainak gondoltam a dolgot, ám ahogy felkeltem az ágyból és járkálni kezdtem meg a vizet csinálni, beerősödtek a fájások. A kádban megint jobb volt, de nem múltak el. A következő utasítás az volt, hogy fél óra múlva legyünk ott Gabinál (mert mi vittük be magunkkal a szülészetre). A táska kész volt, próbáltam agyalni, hogy mit vegyek fel (mintha ez olyan fontos lett volna) és közben egyre többször meg kellett állnom, mert jöttek a fájások. Olyankor kiabáltam, hogy Huby, ő jött, átölelt, vettük a levegőt, fájás elmúlt mentem tovább.
9.40 Indulás
Végre beültünk a kocsiba, amikor kiderült, hogy még tankolni kell. Sebaj úgysincs papírzsepim és szőlőcukrom, legalább veszünk azt is. Huby a benzinkútnál előrekérezkedett a sorban, de csak a benzint fizette ki, amire kértem azt nem hozott. Futás vissza. Itt még tudtam mosolyogni. Felvettük Gabit, aki közölte, hogy cigit kell vennie úgyhogy álljunk meg egy benzinkútnál. Ekkor hangosan nyögve az órára néztem és közöltem, hogy basszus ötperces fájásaim vannak és ő még cigit akar venni? Naná, sőt közölte, hogy felmehetnénk még a Mecsekre rallizni kicsit, attól haladna előre a szülés. Na ezen már nem röhögtem.
10.00 Beérünk a Klinikára
Hubyt a várószobában ültette le Gabi, engem pedig elküldött átöltözni. Ekkor tört rám először a pánik. Egyedül voltam egy pici vizsgálóban és vártam a sorsom, nem tudtam mire számíthatok. Folyamatosak voltak a fájások és ezúttal egyedül kellett átvészelnem őket. Itt éreztem először és talán utoljára, hogy félek. Utólag már tudom, hogy az egyedüllét miatt voltak negatív gondolataim. Aztán jött Gabi és mondta, hogy megvizsgálnak.  Az alternatív szobába pakoltunk és ott vizsgált meg az ügyeletes orvos is: két ujjnyi kifejtett méhszáj - állapította meg. Megkérdezte, hogy kérek-e majd epidurális érzéstelenítést, a nemleges válaszra egy olyasmi fintort láttam az arcán, hogy: fog maga még másképp dönteni.
10.15 A szülésznőm az alternatív szoba miatt javasolja a beöntést.
Mivel mindenben hallgattam rá, így nem tiltakoztam. Hát ez volt a legrosszabb élmény az egész szülés alatt. Ismét egyedül voltam és úgy ültem a vécén, hogy közben jöttek a fájások és még hánynom is kellett. Persze mondta Gabi, hogy sétáljak el oda ahol Huby vár és vissza, de ki meri egy beöntés után megkockáztatni, hogy kimegy a folyosóra?
11.00 Bemegyünk a szülőszobára.
A földön térdelve az ágyra támaszkodva aláírtam papírokat. Nem igazán tudtam mit írok alá, de megint csak bíztam Gabiban. Ő azt mondta, írhatom, így nem ellenkeztem. Itt már Huby is csatlakozott hozzánk végre, nagyon szép kék ruhát kapott. Ekkor már nem néztem az órát, csak azt éreztem hogy sűrűn jönnek a fájások és erősek. Gabi megnézte Szezi szívhangját én meg közben elfeküdtem a franciaágyon, ekkor már úgy éreztem csak ez esik jól.
11.30 Megérkezik az orvosom.
A doki megvizsgált ott a franciaágyon, közölte hogy szépen halad a szülés a méhszáj 3 ujjnyira nyitva van és burkot fog repeszteni. Szerencsére ehhez sem kellett felkelnem. Tudtam mi következik, mert olvastam erről már korábban. Próbáltam nem odanézni, amikor a kezébe adták a hosszú tűt, ám semmit nem éreztem. A magzatvíz sajnos zöld volt - Huby látta is, és utólag mesélte, hogy nagyon csúnyán nézett ki. Ha a gyerek belekakil a vízbe az bizony komplikációnak számít, így kemény fél óra ottlét után sajnos el kellett hagynunk az alternatív szobát, és át kellett mennünk a szomszédos "hagyományos" szülőszobába. Ez annyiban különbözött, hogy kisebb volt és nem volt benne franciaágy. A mekóniumos víz miatt a dokim szerette volna minél előbb kinn látni Szezit így közölte, hogy szükség lesz oxitocin infúcióra is. Láttam a szülésznőm arcán, hogy vége a terveinknek. Konkrétan úgy éreztem aggódik, hogy a hagyományos szobában nem lesz lehetőségem úgy vajúdni és szülni ahogy terveztük, de én nem estem kétségbe. Sőt! Bevallom őszintén örültem annak, hogy felgyorsulnak kicsit az események.
12.00 Bekötik az infúziót és rám teszik a magzati szívhang mérőt
Szerencsére mindegyik zsinór elég hosszú volt ahhoz, hogy ne kelljen az ágyon feküdnöm, Gabi áthozta a labdát és azon vajúdtam tovább. Itt már nem nagyon beszélgettünk semmiről, csak ha szomjas voltam inni kértem illetve szóltam, amikor jött egy-egy fájás. Az oxitocinnak köszönhetően szépen besűrűsödtek, de nem emlékszem, hogy mennyi idő telt el egy-egy összehúzódás között. A szomjúságon kívül még hányingerem volt többször, de szerencsére megmaradt csak ingernek.
12.30 Újabb vizsgálat következik.
Már négy ujjnyira kitágultam, így lassan számíthattunk a tolófájásokra. Gabi megkérdezte az orvosomat, hogy áthozhatja-e a szülőszéket, szerencsére igent mondott így ott folytathattuk a vajúdást. Itt volt a "legkényelmesebb" és éreztem, hogy Szezi halad kifelé, húzza lefelé a gravitáció. Két fájás között Gabi olajozta a gátam, hát mit mondjak nem örültem neki, mert az sem volt éppen kellemes érzés. A fájásokat Huby nyakába kapaszkodva a légzésre figyelve próbáltam átvészelni.
12.45 A szülőszéken érzem az első tolófájásokat.
Amikor jeleztem, hogy jön a fájás, Gabi mondta, hogy nyomhatok, ismét éreztem, hogy haladunk. Aztán fel kellett feküdnöm a szülőágyra. Ekkor egy kicsit úgy éreztem, hogy lelassult a szülés, fekve sokkal nehezebb volt nyomni is, a combomat se tudtam elsőre felhúzni. Kiderült, hogy tele van a hólyagom, ez is akadályozott. Szerettem volna magamtól pisilni, meg is próbáltuk, de azt hiszem kicsit túlvállaltam magam, így Gabi gyorsan megkatéterezett. Aztán kérték, hogy forduljak oldalra, próbáljak úgy nyomni, majd megállapították, hogy még visszaülhetnék a szülőszékre ha van kedvem. Volt kedvem, és abban bíztam, hogy ott majd újra elindulnak a dolgok. Gabi ekkor azt mondta, szerinte kettőre meglesz Szezi, az órára néztem, és láttam, hogy addig még egy óra vissza van, úgy érzem nem bírok ki még annyit.
13.00 Újra felküldenek az ágyra, és innentől felgyorsulnak az események.
Bevallom itt már nem emlékszem a dolgok pontos sorrendjére, és sok minden ki is esett a fejemből. Például: Huby szerint az orvosom megkérdezte, hogy kérek-e kéjgázt, és én nemmel válaszoltam. Én se a kérdésre, se a válaszra nem emlékszem. Elképzelhető, hogy itt már az időpontokra sem emlékszem pontosan, de nagyjából így volt. Szóval a finisbe értünk, nyomnom kellett, még az orvosom is próbálta olajozni és védeni a gátamat, de hamar kiderült, hogy elkerülhetetlen a gátmetszés. Semmit sem éreztem belőle, lehet, hogy elérzéstelenítettek, sajnos erre nem emlékszem. Azt tudom, hogy a doki szinte elnézést kért és mondta, hogy muszáj, mert nagy a gyerek. Aztán a szívhang mérő is sípolni kezdett, de nem volt időnk megijedni se mert hamar abbahagyta, nyugtattak minket, hogy túlérzékeny a műszer. (Azóta sem tudom, hogy ez igaz-e, vagy tényleg leesett Szezi szívhangja.) Hiába nyomtam ahogy bírtam, Szezi mindig visszacsúszott, így behívták az ügyeletes dokit - aki történetesen testépítő - hogy segítsen. És aztán iszonyatosan felpörögtek az események és hirtelen sokan lettek a szobában, szegény Huby nem is fért a közelembe, csak a kezemet tudta simogatni. Én addigra már elég önkívületi állapotban voltam. Arra emlékszem, hogy el kellett tolnom magam az ágy végében lévő fém rúdba kapaszkodva, illetve a fülemben cseng a szülésznőm hangja:
- Nyomd el a Farkas doktor kezét (a hasamon próbált ellentartani)
Aztán Farkas doktor:
- Ez az gyerünk, most levegőcsere
Közben Huby:
- Csukd be a szemed, nyisd ki a szád
Aztán a dokim:
- Már látom a haját, ez az Nati nyomjon, nagyon jó, nagyon jó!
- Még két nyomás és kinn van!

13.26
És igaza lett, abba a két nyomásba mindent beleadtam és egyszer csak éreztem, hogy huss megszületett Szezi. Kinyitottam a szemem és azt láttam, hogy eltűnt a hasam, és eltűnt Szezi is a képből, mert letették a lábamhoz és dolgoztak rajta. Elég hamar felsírt és én csak azt kérdezgettem, hogy: Jól van? Jól van? Aztán Hubytól, hogy: Milyen? Milyen?
Valahogy örökkévalóságnak tűnt, amíg Huby elvágta a köldökzsinórt - pedig a szülésznőm még sürgette is, hogy vágja már - és odarakták rám a magzatmázas üvöltő gyönyörűséget. Még mindig érzem a szagát, és soha, de soha nem felejtem el azt a boldogságot és megkönnyebülést, amit akkor éreztem.
Egy picit ismerkedtünk, gyönyörködtünk benne, aztán már vitték is el. Hubynak mondtam, hogy menjen vele, hogy ott pontosan mi történt majd ő leírja. Én még mindig eufóriában csak azt hajtogattam, hogy: Te jó ég nem hiszem el, hogy megszültem egy gyereket! És azt hogy: Hát ez nagyon jó volt, azt hittem sokkal nehezebb lesz. Az orvosom is megdicsért, azt mondta nagyon szép szülés volt és megígértette velem, hogy még szülök legalább kettőt, rögtön rávágtam, hogy akár holnap!

A varrásból és egyéb mókából szinte semmit nem éreztem, alig vártam, hogy hozzák vissza a babámat. Aztán láttam Hubyt ahogy az ajtóban áll, fogja a bepólyált kis csomagot és folynak a könnyei. Én ott még nem sírtam, csak vigyorogni tudtam, de azért ez a jelenet eléggé megható volt. Kértem, hogy jöjjenek be, szerettem volna inkább rájuk és nem a lábam közt matatókra koncentrálni. Miután összevarrtak, még egy órát hármasban lehettünk, előtte Gabi még segített mellre tenni Szezit. Először picit bénázott, de aztán egyszer csak éreztem, hogy beindult a kis szívógép. Fantasztikus érzés volt. Csináltunk még pár fotót és aztán jött egy nem túl kedves csecsemős nővér és közölte, hogy ő most elviszi a gyereket. Még szerettük volna elmondani Szezinek, hogy ne féljen most elviszik és megvizsgálják - meg a jó ég tudja mit csinálnak vele, nem is mertem belegondolni - de annyira sürgős volt a nővérkének, hogy alig bírtuk meggyőzni, hogy fél percet még igazán várhat. Itt már megcsapott minket a gyermekágyas osztály szele. De ez már egy másik történet...