A híres kívánósságról

Hát az nem fikció...

A savanyú uborka lerágott csont, bár az is szóba került már, viszont lényegében a kívánósságnak nincsen állandó, jellegzetesnek mondható tárgya; egyszerűen a kívánás a lényeg.

Most már rutinos kispapaként próbálom a következőket betartani: ha együtt megyünk a Spar közelébe Natival, akkor én igyekszem őt bezárni az autóba, és a parkolóban hagyni, vagy ha sikerül kitörnie, akkor szemellenzőt teszek rá, és úgy terelgetem a sorok között, hogy csak a földet lássa. Ha pedig a szemellenzőt otthon felejtem, akkor lehetőleg a kutyakaja és a wc papír-sorok között igyekszem vele lavírozni. Ugyanis ha ez sem sikerül, akkor kész, beindul a kívánás, aminek a tárgya lehet BÁRMI, ami a szeme elé kerül. Nem sorolom, de a diákcsemegétől a konzervkukoricáig, mindenféle húskészítmény (Nati kezdő vega, de a terhesség idejére ezt felfüggesztettük a francba), édességek sőtpláne, MINDEN jöhet. Ha hagyom.

A legszebb pedig a kívánósságban, hogy baromira nem tartós. Illetve tartósnak tartós, de megalapozatlan is tud lenni. Hogy világos legyen, mit akarok, mondani, íme itt a mai este. SMS: hozzak haza 1 paradicsomot, 1 paprikát, banánt, tojást, olívaolajat, kenyeret és egy fél kiló csontos!! csirkemellet. Az egy dolog, hogy majd kiugrott a bőréből, amikor mindezek mellett meglátta a somlóit a konyhapulton, viszont majdnem elsírta magát, hogy nem csontos(!!) a csirkemell, mert hogy az KELL. A csirkepörihez. Amire vágyik már nem tudja, mióta. És hozzá a nokedli. Este lehetőleg nem eszünk szénhidrátot, de most ugye semmi sem úgy van.

Csirkecsont-hiszti elmúlt, jön a liszt-hiszti: beleköltözött a kukac, mert hogy nem sűrűn nyitogatjuk (pláne én nem...). Én nem láttam benne szinte semmit, de mondtam, hogy küldjük át porcukorszórón és majd jó lesz. Hát dehogyis. Még csak fél 8, semmi gond, felöltözök, kiállok a kocsival, megyek lisztért. Megjöttem, nem tudom, nem figyeltem, mennyit sürgött-forgott a konyhában, de 40 perc biztos volt, míg minden elkészült.

És most jön a csattanó: mire mindent sikerült kivitelezni, minden hazakerült és elkészült, addigra Nati nagyjából 5 villányi kaja belapátolása utána így ült az asztalnál:

Ha nem derülne ki a képről, akkor elmondom: jóllakott, kész volt, köszönte szépen, nem kért többet. Kínjában még egy kicsit lapátolgatott, de igazából nem akart már enni.
Evés közben szereztem meg a másik fontos információt: voltaképpen a csirkepöri ahhoz a savanyú káposztával töltött paprikához kellett, amit délután látott valahol és azonnal meg is vette, annyira megkívánta... (kép bal alsó sarka)

Szóval a kívánósság sokban a megszerzésről is szól, miután megvan, már nem annyira érdekes...