Új családtag

Nyugi, nyugi, még nem jön a harmadik bébi. És kutyánk se lesz, se macskánk. Viszont vettünk ma egy szárítógépet. Olcsót, de jó márkát (az internet szerint). Egyszer már szárított. Ha csak a telet kihúzzuk vele már megérte.

Ott telt be a pohár, amikor Szezi a két napos hányós-fosós után a délutáni alvásnál kipisilt (tudom, hogy be, de mi így hívjuk). Kész, elfogytak a tiszta lepedők, a tiszta ágyneműk. Kinn zuhog az eső. Nincs mese itt SOS megoldás kell. Már egy hete bújtam a netet szárítógép ügyben, mindent tudtam, ami tudható és tegnap este közöltem Hubyval, hogy ma szárítógépet veszünk. Kinéztem egy új gépet a nagyszerű Euronics weboldalán, írták is, hogy Pécsett átvehető, trallala. Azért még a Hungária úti bizományiknak is adtam egy esélyt.
Reggel a zuhogó esőben fel is kerekedtünk. Az első helyen közölték, hogy nincs szárítógép, de hétfőn lesz. - Köszi - fordultam ki csalódottan. Mert ugye nekünk azonnal kellett szárító. Aztán a boltból futottak utánam, hogy jajj bocs, már ma délután kész lesz. Oké, én azért még futottam pár kört itt-ott, de sehol semmi. Akkor irány a Euronics. Mélygarázsba le, síró Zente ki, esőben átfut. Bementünk, én célirányosan a mosógépek felé mentem (gondoltam a közelükben lesznek a szárítók). Amikor nem találtam semmit, mentem vissza Hubyhoz, aki épp egy eladóval beszélgetett. Az eladó sok minden volt, csak csak kedves nem.
- Milyen gépet akarnak? Kondenzációst vagy hőszivattyúst?
- Kondenzációst
- Az száz
- Értem, de az interneten láttunk olcsóbbat
- Más az internet és más a valóság
- De én az önök webáruházában láttam
- Hát az lehet, de itt csak az van ami van. Szóval kondenzációs vagy hőszivattyús?

Na itt akkor köszöntük szépen. Visszamentünk a bizományiba. Megérdeklődtem a gép márkáját és árát és azt is megtudtam, hogy délután kettőtől elérhető. A típusszámért még kettőt kellett telefonálni, és attól sem lettünk okosabbak. Annyit tudtunk, hogy a Privileg márkát az Elektrolux gyártja és jó minőség, meg hogy B energiaosztály.(valójában C...) Viszont az ára annyira jó volt, hogy úgy döntöttünk kap egy esélyt. Huby beugrott megrendelni mielőtt ment Szeziért az oviba, de azért a lelkére kötöttem, hogy ha nem néz ki jól a cucc akkor inkább ne vegye meg. Végül jött az sms, hogy takaríthatom a fürdőt és fél hatra hozzák a szárítót.
Amikor negyed hétkor sem volt még itt, egy kicsit kezdtem aggódni. Mert olyan szép helyet csináltam már neki, és mert az addig a fél fürdőszobát beterítő szennyes nagy része a hálószobát terítette be épp, és nagyon várták már, hogy tiszták lehessenek. Közben mi elmentünk Szezivel vásárolni és a Lidl-ben jött a telefon, hogy otthon van-e már a férjem, mert egyedül hozta a szárítógépet a kereskedő és kellene segítség a felcipeléshez. Hát mondom a férjem otthon van, de vele van az egy éves gyerek is és, és ő sok minden lesz a cipeléskor, csak segítség nem. No, de megbeszéltük, hogy sietek haza és húsz perc múlva ott találkozunk.
Feljött a gép, az eladó tök kedves volt, Szezivel is jófejkedett, mindent megmutatott, majd jó szárítást kívánt és elment.
Természetesen azonnal őrült szárításba kezdtünk, mitadisten volt is egy adag nedves (félig megszáradt) ruha kéznél. Beraktuk, bekapcsoltuk.
- Jó hangos - mondta Huby
- Majd becsukjuk az ajtót - mondtam én
- Ajdajdaj - mondta Zente és nyomogatni kezdte a gombokat
Öt perc múlva a gép leállt. Bármit tekertünk, kapcsoltunk nem indult újra. Állati idegesek lettünk. Próbáltunk mindent, kihúztuk, bedugtuk, kinyitottuk, becsuktok, tekertük, nyomkodtuk. Semmi. Öt perc múlva újra próbáltam, ment. Aztán öt perc múlva megint leállt. Kész, feladtam. Fürdessünk! Majd utána tökölünk vele. Már a fiúkat altattam, amikor hallottam, hogy megint morog.
- Sikerült elindítani Huby?
- Igen!
Azóta megy. Egy adag megszáradt, most pörög a második. Biztos csak akklimatizálódnia kellett.

Szezi lelkizik

Az én kis vadóc hisztikutyámnak lelke van. És fantáziája. És beleérző készsége. És nagyon tud sírni, őszintén is.
Ma délután a Szent István téren sétáltunk és természetesen a szökőkútnál kötöttünk ki. Zente folyamatosan bele akart mászni, Szezi beérte annyival, hogy leveleket halászott ki, majd dobott be a vízbe. Kitaláltuk, hogy egy nagy levél lesz a hajó, és egy kicsi rátűzve a vitorla. És így úsztattuk a hajókat, közben Zentét feltettem a kút szélére és sétáltunk körbe-körbe, miközben fogtam a kezét. Találtunk egy szép nagy gesztenyefa levelet és elvittük Szezinek. Örült és persze megvolt az új hajó, egy darabig játszott vele, majd valamiért megharagudott rá és közölte, hogy most ledobja a szökőkút lefolyóján. Mondtam, hogy jó tegye, ha úgy esik jól neki. Aztán egyszer csak nagyon elkezdett sírni. Úgy tűnik meggondolhatta magát, mert hüppögve közölte, hogy véletlenül dobta be a levelet. Alig tudtam megvigasztalni. Mert most szegény levél szomorú, mert itt maradtak a barátai és soha többé nem látja őket. (Na itt már én is majdnem bőgtem). Hiába mondtam neki, hogy biztos talál a lefolyóban majd régi (lefolyt) haverokat, sőt Huby azt is kitalálta, hogy küldjünk utána egy barátot, Szezi vigasztalhatatlan volt. Olyan szintű együttérzést mutatott a levél iránt, hogy ilyet még nem nagyon láttam tőle. Aztán végül találtunk egy hasonló levelet, ami igazi ritkaság volt, egyik fele zöld volt a másik sárga, ettől némiképp jobb kedve lett. Ja és persze a Zezétől, amit úgy kért, hogy:
- Szerintem egy kis Zezétől jobb kedvem lesz.

Most már csak azt nem értem, hogy felém meg Huby meg Zente felé miért nem mutat együttérzést, amikor "véletlenül" belénk rúg, megharap, vagy megüt minket. Főleg Hubyt, meg Zentét. Bár engem ritkán bánt, csak tűzoltó póznának használja a lábam.