2013. július 12.
19.00
Egész délután Eszteréknél vagyunk, baracklekvárt főzünk. Illetve ő főz, én imitálom a segítséget. Egész nap sokat keményedek, estére már úgy érzem, hogy vajúdok, de semmilyen fájdalmat nem érzek. Nyögnöm kell és sóhajtoznom. A szabadba vágyom, Szezivel sétálunk egyet a kertben majd a hintaágyban énekelünk: Pici baba gyere ki, vár a tesó ide ki, kapsz tejet vajat, holnapra is marad.
 |
| Szezi lekvárt kóstol, a háttérben még látszik a pocakom |
21.00
Hazaérünk, lefektetjük Szezit.
22.00
Beülök a kádba, az Esztertől kapott levendulás és muskotályzsályás illóolajjal megbolondított vízbe. Mellettem a telefon - chat-en tartani a kapcsolatot a lányokkal, a régi iphone-om (fájásmérő programmal, Szezivel is ezt használtam) és a vajúdókő amit Katitól kaptam kölcsön és Edinának már bevált. Öt percenként kőkemény lesz a hasam, de továbbra sem érzek fájdalmat. Közben szólok Hubynak, hogy figyelmeztesse Nórit, mert lehet, hogy jönnie kell.
23.40
Kijövök a kádból és hívom Dittát a dúlám. Egész frissnek tűnik a hangja, bár utólag bevallotta, hogy nem nagyon volt képben pár másodpercig. Mondom neki hogy ötperces kéményedések vannak de nem fáj, abban maradunk, hogy ha változás van hívom. Hubyval ülünk a kanapéra a Groundhog Day-t nézni századszor, de ezúttal eredeti nyelven. Közben is keményedek, néha picit fájogatok, de továbbra sem gondolok semmi komolyra. El is alszom a filmen.
2013. július 13
1.40
Huby ébreszt és megbeszéljük, hogy lefekszünk aludni. Megkérdezi, hogy csalódott vagyok-e. Mondom miért? Hát mert leállt megint. Nem állt le, fájásaim vannak. És tényleg. Lefekszünk, de nem tudok aludni. Mérem az időt, öt percenként keményedek és fáj, egész erősen.
2.40
Felkelek és hívom Dittát, aki a hívásom előtt tíz perccel ébredt, így ismét nagyon fitt a hangja. Megbeszéljük, hogy Apu és Nóri elhozzák, elkezd készülődni. Javasolja, hogy Ágit is hívjam. Picit aggódom, hogy na de ilyenkor, de egy pontosan idevágó hasonlattal megnyugtat.
2.54
Hívom Ágit két fájás között, amik most már 3–4 percesek. Kérdezi, hogy induljon-e. Bizonytalan vagyok. Azt mondja, nekem kell kimondani. Abban maradunk, hogy felkel, készülődni kezd és ha a többiek ideérnek visszahívom.
3.00
Hívom Dittát, hogy elindultak érte, és Ágit is visszahívom, hogy induljon. Közben a labdán ülök és érzem, hogy erősödnek a fájások.
3.15
SMS-t küldök a lányoknak, hogy szülünk.
3.25
Megérkezik Ditta, Nóri és Apu. Még röhögcsélünk, Huby kávét főz, apu sztorizik, aztán egy idő után elmegy, szerintem nagyon izgult. A fájások között még vidám vagyok és beszélgetek, de amikor jön az összehúzódás becsukom a szemem és próbálok lélegezni. Itt még megy az aranyfonalas légzés.
Ettől kezdve az idő egybefolyik:
Eleinte úgy érzem Nóri nem találja a helyét, a szemem sarkából látom, hogy csak ül a számítógép asztalnál. Egy pillanatra aggódni kezdek, aztán feladatot kap. Vizet forral (hányszor mondta nevetve, amikor a szülés szóba került, hogy ő majd ezt fogja csinálni) miután kérem Dittától a borogatást. Pár perc és muskotályzsálya illat tölti be a nappalit. A labdán ülök és próbálom átvészelni az egyre sűrűsödő és egyre erősödő fájásokat.
Huby és Ditta felváltva masszírozzák a keresztcsontomat, az nagyon jól esik. Huby egyszer csak azt kérdezi: ezek már nem egy perces fájások? Ditta közben telefonál Áginak, csak annyit hallok, hogy azt mondja: nagyon sűrűn jönnek.
Egy idő után már nem jó a labdán ülni, a kanapé elé térdelek egy párnára. Azt érzem, hogy nem tudom átlélegezni a fájásokat. Szólok Dittának, azt mondja, hogy vegyem úgy a levegőt ahogy jól esik. Közben már a borogatásra sem vágyom annyira, és inkább lihegni esik jól. A fájások is változni kezdenek, utólag pontosan tudom, hogy ez már a kitolás volt, de akkor nem akartam elhinni, mert olyan gyorsan történt. Ditta közben megint telefonál, kicsit aggódó hangon mondja Áginak, hogy már nem esik jól a borogatás.
Felállok és érzem hogy jön egy erős fájás. Nyomnom kell és hánynom egyszerre, minden kijön belőlem, Huby tartja az odakészített vödröt. Jó, hogy erre is készültünk, amikor említettem, hogy hányingerem van. Visszatérdelek és közlöm, hogy feszít nagyon fájás közben. Kérdezi Ditta, hogy hol, a gátamon? Nem, nem, még feljebb... Aztán megbeszéljük, hogy ez már a kitolás és nem kell bugyi, így leveszem, de a superman-es zokni rajtam maradt. Viszont arra nem emlékszem (és a többiek se) hogy a pink trikómat mikor vettem le. (Mert én bizony “kiöltöztem” szüléshez.) A kitolás valamivel könnyebb volt mint amire számítottam. Igazából nem nyomtam, illetve nem tudatosan nyomtam. Ágiék azt mondták a tanfolyamon, hogy a valódi tolófájás, amit választott pózban él át az ember, olyan erő, amit nem lehet visszatartani, és nem lehet még csak irányítani sem. Egy dolgot lehet, utat engedni neki és hagyni, hogy az ember teste végezze a dolgát. Ez szó szerint így történt. Oké a legvégén picit rányomtam, amikor mondta Ditta, hogy itt a feje, de tényleg csak picit. Talán azért is volt, hogy nem sérült a gátam.
Jött a fájás és csak jajgattam, kiabáltam még egyszer azt is mondtam, hogy gyere ki gyere ki. Aztán pár fájás múlva érezem, hogy egész lent van a feje és mindjárt kint lesz. Ditta is megerősít, mondja, hogy érzi a fejét. Ez valahogy erőt ad, de már nincs idő semmire, jön még egy fájás és kinn van a feje, és aztán a teste is. MEGSZÜLETETT! Kérem Dittát, hogy adja oda, közben ő meg Nórit, hogy valamit segítsen, törölközőbe teszik és már ott köhög, sír a kezemben. FANTASZTIKUS ÉRZÉS! Nem kell leszívni, mert hamar sír. Gyönyörű rózsaszín, magzatmáz is alig van rajta.
4.59
A kanapéra ülök, nézzük az órát is, 4.59. Mindenki örül, lelkendezik, nem is tudom mennyi idő telik el, egyszer csak Nóri megjelenik Szezivel a kezében. A babasírásra felébredt. Aztán Nóri telefonál, hívja anyut és aput, akik csodálkoznak, de örülnek. Próbáljuk Zentét mellre tenni, de nem kér még, próbálom vigasztalni mert nagyon sír. Ditta közben letörölget, lemosdat, Huby mögém ül a kanapén, várjuk a lepényt. Közben Zente is megtalálja a cicit, a szopizás hatására jönnek az utófájások is, de egyelőre nem tudom a lepényt megszülni. Hívjuk Ágit, hogy már ne siessen annyira.
Szezi csodálkozik, megszeppenve néz, majd ő is odabújik mellénk. Közben elég kemény utófájások jönnek, de a lepény nem érkezik, próbálok nyomni is pedig. Nem kényelmes már az ülés, így lefekszem a kanapéra, vicces ahogy a köldökzsinórt meg a gyereket pakolgatjuk, én meg forgolódom. Szezi enne valamit - természetesen fagyit - én meg úgy döntök, nem minden nap születik testvére, így hajnali fél hatkor házi készítésű málna jégkrémet eszik. Ezen nagyon jót nevetek.
6.00
Megérkezik Ági. Huby viccesen fogadja: KÉSTÉL! Ági nevetve mondja, hogy amikor telefonáltunk akkor mert megállni először pisilni, de akkor kétszer is. Megnéz, megnézi a vattákat lepedőket, hogy mennyi vért vesztettem. Mindent rendben talál és egy icipici rásegítéssel megszülöm a lepényt. Elég nagy, és tökéletes. Mindent végigmutogat rajta, nagyon érdekes. Szezi is nagy szemekkel nézi. Végül nem Huby, hanem Ági vágja el a zsinórt, szép hosszú csonkot hagyva. Huby szerint már nincs jelentősége ugyanis, mivel kint a van a lepény. Nem tudjuk mióta nem lüktetett már a zsinór, de arra emlékszem, hogy hamar éreztük, hogy hideg. Ági megnézi a gátamat, egy pici sérülést lát, kérdezi, hogy összevarrja-e de megbeszéljük, hogy inkább a természetre bízzuk az összeforrást. Közben Zente végig velem van, sőt Szezi is a mellemre kéredzkedik. Zente még alig van egy órás és egyszerre szopnak. Csodás érzés. Az összehúzódások is ennek megfelelően erősek.
7.30
Ági megkérdezi, hogy lemérjük-e Zentét. Előveszi a halmérlegét, és az újszülött babámat, egy textil pelenkába csomagolja, amire csomót köt és már akasztja is. Kereken 4 kg, de a papírra inkább 3900 grammot írunk.
Közben kakaót kívánok, Ditta térül fordul és hoz nekem, nagyon jól esik, természetesen Szezinek is azonnal kell. Itt az idő, hogy én is felkeljek, lezuhanyozzak. Hasonló érzés mint Szezivel, alig kapok levegőt, a tüdőm még nem alkalmazkodott a has nélküli léthez. Mielőtt tusolok Nóri és Ági megcsinálják az ágyat, majd Ági végig figyel a zuhany alatt. Eközben Zente Huby csupasz mellkasán pihen, még mindig meztelenül, egy pici sapkában és jól bebugyolálva.
Befekszünk az ágyba, és amíg Ági adminisztrál felöltöztetjük Zentét. Rengeteg a papírmunka, ezen mosolyognom kell, szegény Ági a jó részről lemaradt. Közben megéhezem és megint Ditta lesz a megmentőm. Miután kétszer kérdezem meg, hogy ki megy el boltba, végül ő vállalkozik. Leadjuk a rendelést. Nagyon hamar térül-fordul, Huby tükörtojást süt. Szezike elemében van, élvezi a sok embert maga körül. Ági pecsétjével játszik, aki nagyon kedvesen engedi neki és nem szól rá. Néha odabújik hozzánk és cicizik ő is. Hoznak nekem szendvicset, csokis párnát, minden nagyon jól esik. Nagyon jól érzem magam, csak picit fáradt vagyok.
Lassan a Ditta és Ági elköszön, még elmondják, hogy mire figyeljek - kerüljem az ülést, ha fekszem akkor összezárt lábbal stb. – és hogy minden nap hívjam fel őket.
A nap második felére bevallom már csak homályosan emlékszem. Megérkezik apu, ő is gyönyörködik az unokájában. Elmesélünk neki mindent, aztán hazaviszi Nórit aki délután dolgozik, így kicsit még megpróbál előtte pihenni. Hubynak is van egy munkája délután, de Apu és Anikó eljön Szezire vigyázni. Anikó elpakol a konyhában, kicsit takarít is, tök jól feltalálják magukat. Mi Zentével pihenünk, ő felváltva szopik és alszik.
Az este elég kaotikus, a gyerekek mindig egyszerre sírnak, azt sem tudom melyikhez forduljak. Kimegyek Zentével a kanapéra, hogy ne ébressze fel Szezit, de ő sűrűn ébred, cicit kér, be kell menni hozzá. Végül hajnalban úgy tudunk aludni egy hosszabbat, hogy Huby mellkasára teszi Zentét aki ott megnyugszik, Szezi meg a cicimen szundít.
