Első születésnap I. rész

Sziasztok, régen írtam már nektek, de úgy gondoltam, hogy mivel már egy éves nagyfiú vagyok, igazán beszámolhatok én magam a születésnapomról. Anya ötlete volt, hogy fotózzák végig a napot, így aztán ha nem bánjátok egy fényképes beszámolót kaptok, természetesen az én kommentjeimmel.

Ezúton is köszönöm mindenkinek a köszöntést!

Szezi

Mint minden reggel ma is én ébresztettem anyát és apát. De főleg apát kellet egy kicsit noszogatni. Hiába volt már háromnegyed kilenc, ő még szundított volna egy kicsit. Pedig igazán jó fej voltam, hiszen általában csak nyolcig alszom. Persze lehet, hogy azért sikerült most ez a rekord, mert hajnali fél négykor felébredtem és egy órán keresztül csak forgolódtam, így persze anya se tudott aludni. Arra gondolt, hogy biztos eszembe jutott nekem is az, hogy egy évvel ezelőtt akkor kezdődtek a fájásai és ezt egy kis éjszakai randalírozással ünnepeltük meg.  

Miután nagy nehezen kikászálódtunk az ágyból és apa tisztába tett, reggeliztünk. Ma az egyik kedvencem volt (ezen kívül még egy kedvencem van a kefír): szilvalekváros rizstallér. Ezt azért szeretem különösen, mert remekül lehet a szilvalekvárt szétkenni az asztalon és az arcomon. Szuper színe van és mély nyomot hagy.

  

Aztán persze anyának kell ledörzsölni a cuccot az arcomról, de ez is jó móka, mert addig én meg pacsálhatok a mosdókagylóban. A reggeli fogmosás sem maradhat el, sőt már apa dezodorjával is ismerkedem.

 

Délelőtt egy nagy társaságban voltunk, ahol fürdőbombákat készítettek anyáék, én meg próbáltam ásóval meg gereblyével játszani és kipakolni a vendéglátók fiókjait. Aztán bementünk apáékkal a városba, leparkoltunk a papa műhelyénél, és kicsit hülyéskedtünk is a papával mert azt mindig kell. Ő mindig megnevettet.

 

A mókázás után, anya a hátára kötött és jól megsétáltattuk Anették Amazonas kendőjét a városban. Szépen sütött a nap és szerencsére Nóri is velünk jött, így tudott pár jó képet készíteni hármunkról.

 

 

Mivel nagyon elfáradtunk a sétában, beültünk ebédelni a Korhely nevezetű étterembe, ahol voltak deguk és szalma a földön. Én meg villával ettem a krumplit. Jó, igazából csak próbáltam villával enni, és kézzel segítettem, meg sokszor jobban érdekelt anya sztrapacskája, mint az uncsi petrezselymes krumpli. Nórival viccelődtünk egy kicsit, mint általában... Ja és megkóstoltam a citromot. Apa csőre töltve várta, hogy fintorgok, de én semmi különöset nem találtam a citromon, nyalogattam meg szopogattam kicsit aztán eldobtam. Ahogy a megunt ételeket általában szoktam. Mostanában elég változatosan eszem. Az anyatejet hol kiegészítem valami mással, hol nem. Attól függ milyen kedvem van. Persze egy kis kölesgolyó bármikor jöhet, illetve anya kajájából bármikor bármi. Csak ő még félt egy kicsit és tejes dolgokat nem nagyon kapok, meg fehér liszteseket, meg húsosakat, meg csokisakat. Csoda, hogy nem érdekel különösebben az evés? 

Miután az étteremben degeszre tömtük magunkat, kimentünk a Szent István térre, egy kis fotózkodásra. Apáék letettek a fűbe én meg direkt másfele másztam mint amerre ők szerették volna. Nem kiszúrásból, csak engem az autók jobban érdekeltek, még bürrögtem is jelezve, hogy merre szeretnék menni, de anyáék mindig a fényképezőgép felé tereltek. Hiába nehéz az élet fotós szülőkkel.

 Mivel anyuék rengeteg képet készítettek,  úgy döntöttem két részletben írom meg a beszámolót. Folytatás holnap, addig meg izguljatok: vajon mit csináltam még a szülinapomon? 

Kanál kefirrel

Rájöttem, hogy azért nem írok, mert minden posztot azzal kellene kezdenem, hogy:
1. Jajj de rég írtam, ne haragudjatok, és rengeteg befejezetlen poszt van, amit egyszer majd könyv formájában kiadok.
2. Elhatároztam, hogy mostantól sűrűn fogok írni, vagy legalábbis sűrűbben, csak rövidebbeket.
Mert valahogy, ha egyszer nekikezdek, akkor sokat akarok írni. És mindig itt akadok el, hogy időm meg nincs sokat írni. De azért a sok kicsi sokra megy nem?

Na ennyit a bevezetőről és akkor inkább leírom, hogy Szezi ma reggel kefirt evett. Kanállal. Sőt kicsit megspékeltük a dolgot: tettem a kefirbe egy-egy kölesgolyót, és a kis huncut, kivette kézzel, és leszopogatta róla kefirt, majd visszatette, és újra kivette, szopogatta...

Ebédre krumplis tésztát kínáltam neki, hát persze hogy tetszett. Sajnos kevés volt csak belőle, így apa rizséből is kapott Szezike. Babatálból (köszi, Fruzsi! :) ) kanállal. Na ebből már több ment a földre, meg a ruhájára, de a nagy számok törvénye alapján azért jutott a bendőbe is. Mindezt végignézte a védőnőnk is, mert pont akkor toppant be, amikor az ebéd felénél tartottunk. No ez nem őt minősíti, nem délben jött, mi ettünk egy kicsit későn.
Megbeszéltük, hogy majd valamikor elmegyünk és megméri Szezit (van akkora mérleg, meg centi???).
Neki is elmeséltem, hogy Szezi szopik még mindig, sőt az utóbbi egy hétben eléggé belehúzott, majdnem olyan sűrűn kér cicit, mint újszülött korában. De nem szopik annyi ideig. Ez sokszor inkább az összebújásról szól, meg arról, hogy anya legyél velem.
A kefirből gondolom rájöttetek, hogy végül nem vártam egy éves koráig a tejtermék bevezetéssel, de nem kap kakaót még, se tejszínhabot, csak kóstolgat. Pár napja túrós tészta volt az ebéd, és kapott pár falatot, tetszett neki. A kefir meg onnan jött, hogy egy hete elkaptam egy jó kis tüszős mandulagyulladást és gondoltam az antibiotikum mellé egy kis probiotikum nem árt. Tehát én ettem és Szezit is megkínáltam.
A hozzátáplálásban amúgy nem tudok óriási sikereket felmutatni. Valahogy fogyóban a kreativitásom és inkább próbálom azt adni Szezinek, amit mi eszünk, mert most már egyre több mindent kaphat. Persze rendszeres anyatejivás mellett ez így rendben is van, bárki bármit mond, nem aggódok már, hogy éhezik, meg nem kap elég tápanyagot.