2018. június 15., péntek

Solymi 6. nap

06.14. csütörtök 6.nap

Éjjel végre úgyahogy tudtam aludni. Solymi szinte végig rajtam feküdt, vagy aludt vagy szopott. Sokszor leraktam magam mellé, aztán ahogy nyöszörgött szuszogott, azonnal felvettem. Szóval sokszor keveset aludtunk. Nagyon mókásan jelzi, ha szopni szeretne: elkezd nagyon gyorsan szuszogni, olykor még röfög is hozzá. Mivel ilyenkor azonnal megkapja amit akar, egyéb jelzéseket még nem kellett bevetnie. Kivéve, ha épp nem nálam van, mert akkor még tátog és cuppog is, vagy az öklét nyalogatja. Tökéletes tankönyvi viselkedés. 
Az Önkéntes szoptatási segítő címemnek mind elméleti mind gyakorlati hasznát is élvezem. A tejbelövellés ugyanis egyre durvább. A melleim kemények és fájnak feszülnek. Fejni nem merek, nehogy még több tej termelésére ösztönözzem őket, viszont azt sem várnám meg, hogy esetleg gyulladás legyen. Szóval óvatosan mégiscsak fejek. Szerencsére Solymi szuperügyes, a kemény bimbóval is megküzd és kiszívja a tejet, csak a komfort szopival küzd. Próbálom a blokkszoptatást - ugyanabból a mellből kap ha két órán belül kér többször. És kér.
Ma a gyerekorvosunk jött látogatóba. Nagyon kedves volt ő is. Kicsit mosolyogtam amikor megkérdezte, hogy milyen gyakran szopik. Nagyjából csak azt csinálja - válaszoltam. Megvizsgálta Solymit, mindent rendben talált, egy-két pöttyöt leszámítva a nyakán, de egyelőre csak figyelgetjük. Délelőtt itt volt Eszter, most gyerekágyas dúla szerepben. Olyan volt mint egy fordított forgószél. A romokból pillanatok alatt rendet varázsolt. Kár hogy túlképzett és hogy elköltözik. Alkalmaznám. A gyerekágyas dúlaság amúgy szerintem legalább olyan fontos kellene, hogy legyen mint a védőnői szolgálat. Ha valakinek amúgy nincs segítsége akkor elengedhetetlen. Nekem szerencsére van. Minden nap hoz valaki kaját, vagy ha nem akkor - mint épp most is - Nóri főz. Sőt ma még kiflit is sütött. Persze csellel vettem rá. Kérdeztem, hogy nem akar-e megtanulni kiflit sütni. Mivel a barátja is itt volt és lelkesen bólogatott ezért nekiállt.
Hubykám drágám lót-fut egész nap. A meló nem áll meg, nincs nagyon ideje velünk foglalkozni. Azért olykor egy váratlan pillanatban a kezébe nyomom Solymit és dajkálja pár percig. Jók ezek a pillanatok. Az anyakönyvezést sem sikerült elintézni. Hiányzik a házassági anyakönyvi kivonatunk. Annyira dühítenek ezek a dolgok. A 21. században mi a jó büdös francért kell papírokat mutogatni? Ott van az adatbázisukban, hogy házasok vagyunk. Az alapján fogják pótolni az anyakönyvi kivonatot, ha nem találjuk meg.
A fiúk továbbra is imádják az öccsüket. Amikor hazaérnek összevissza puszilják és azonnal ölbe akarják venni. Kicsit talán már jobban van a lelkük is.






2018. február 23., péntek

Alvás

Mindenkinek üzenem, hogy a gyerekek igenis megtanulnak egyedül elaludni. Szanaszét vagyunk Hubyval. Nekem a gyomrom ég, neki a műtéti sebe fáj (horkolás miatt lágyszájpad műtétje volt hétfőn) állatira. A fiúk fogat mostak, majd Zente elvonult a hálóba olvasni, Szezi még jött ment aztán lefeküdt a kanapéra, hogy cseppentsek a fülébe. Mondtuk nekik, hogy szóljanak és megy valamelyikünk esti mesét olvasni. Nem szóltak, mi meg csak punnyadtunk. Kb. 5 perc múlva mindenki aludt ahol épp érte az álom. De hogy most akkor mi hol fogunk aludni azt még nem tudom.
Tegyük hozzá, hogy a farsangi pörgés is valószínű kiütötte őket, mert az utóbbi fél órában már csak kóvályogtak, de a csakazértsemalszunk mindig erősebb.