Legalább most. Legalább ma, muszáj írnom. Fejben tudjátok hány bejegyzést írtam már? A piszkozatok között is van legalább három befejezetlen. Egyszerűen nem jutok el odáig, hogy írjak, vagy ha mégis a gép előtt vagyok és épp semmi dolgom, akkor meg kedvem nincs meg ihletem. Na de ez egy jeles nap, valamit firkantok mégis.
Zente cukisága mit sem változott. Azért most már akarata is van persze és ha leesik a játék a kezéből, vagy valami zavarja, nem tetszik neki akkor annak hangot ad rendesen. Tökéletesen forog hátról hasra és vissza, kúszik és pár napja négykézlábra áll és hintázik. Szó szerint közlekedik, ha leteszem valahova, egy perc múlva már valahol máshol találom. A szókincse az ájdájdájdáj-nál tart, de fog ez még bővülni gyanítom. Főleg, ha majd Szezi is besegít.
Úgy tűnik múlóban a féltékenység, és átvette helyét az imádat. Zente természetesen rajong Szeziért, Szezi meg fürdik a dicsfényben, amit egy-egy ugrással, vagy bohóckodással elér. Zente hálás közönség: kacag, nevet, mosolyog.
No itt tartottam egy hete az írással, amikor mi is történt? Hm már nem emlékszem, de tény, hogy nem fejeztem be. Szóval Zente és Szezi szeretik egymást, éjjel odakúsznak egymáshoz és összebújnak, megfogják egymás kezét, mi meg csak olvadozunk Hubyval, amikor bemegyünk megnézni őket. Azért olykor előtör Szeziből a féltékenység is, mert Zente már érdeklődik a nagytesó játékai iránt, de ez Szezinek nem annyira tetszik. Ki nem állhatja, ha Zente valamit összenyálaz. Múltkor egy macija keveredett a pici kezébe és amikor Szezi meglátta, elsírta magát: Anya az az én barátom, és Zente összenyálazza. Úgy gondoltam ezt komolyan kell venni. Elkértük Zentétől a macit és valami mást kapott helyette. Szerencsére ezek a kis összezördülések nem tartanak sokáig, másnap reggelre biztosan elfelejti Szezi és ugyanolyan lelkesedéssel közli velem (amit már amúgy is tudok): Anya, felébredt! Majd odabújik a tesójához és a legédesebb hangján közli, hogy: - Szija Zentéssske!
Zente lenézi a kajákat az asztalról és a kezünkből, így hiába akartam minél későbbre kitolni a hozzátáplálás kezdetét, nincs mese el kell kezdeni. Minden jel erre utal amúgy: Kibújt egy fogacska, nagyon szépen fog, nyúl mindenért ami érdekli, gyakorolja a csipesz fogást is, és pár napja a négykézlábas hintázásból ülni próbál. Egyelőre még borulás lesz belőle, de ezt is olyan édesen adja elő, mintha direkt csinálta volna, hanyatt fekszik és vigyorog, meg kalimpál a lábával. Amúgy is totális sajtkukac lett. Nem lehet ám már csak úgy bepelenkázni, mert azonnal hasra fordul, öltöztetni is ölben kell. De kedvencem az, amikor éjjel felébred, négykézlábra vágja magát és még nem szabályos mászásban, de odaközlekedik és hozzám bújik.
