Egy picit visszakanyarodnék még tegnapra. Új rekordot döntöttünk nem alvás terén. Szezi este negyed 11-kor még az étkező asztalnál ült és pónis könyvet olvasott.
Itt be kell szúrnom egy pár mondatot, miszerint köszönjük Nicnek és Balunak és főleg Csipunak a sok kölcsönkönyvet, Szezi falja őket. Olykor szó szerint, bár egyet mi felejtettünk kinn múltkor a teraszon és az eső hatására, hogy is mondjam kicsit szétváltak az oldalak. No de a lényeg az, hogy Szezi nagyon szereti a könyveket, van hogy már egyedül is elnézegeti őket, de azért a legjobb ha velem vagy az apjával elhelyezkedhet a babzsákban és mi mesélünk neki.
Reménykedtem, hogy majd reggel sokáig alszik, de érezhette, hogy dolgunk van, mert fél 8-kor egy határozott NEM felkiáltással felült és számára elkezdődött nap. Ilyenkor még azért kicsit kómás, így hajlandó bizonyos mutatványokra (Amit ugye én nem erőltetek, ááá dehogy produkáltatom. Ez nem is az, hiszen csak az apja hallja, sőt ő sem, mert alszik.). Például megmutatja mit csinál a majom (ütögeti a fejét), mit mond a kakas (kukú), hogy csinál a nyuszi (felhúzott orral tátog) és néha még egy-egy puszi is elcsattan. Aztán magához tér és már csak nemmel válaszol minden felkérésre, felhívásra, és felszólításra. Azért a peluscsere után a pisis batyut kiviszi a kukába ha kérem.
Reggeli után Bólyba indultunk Szezikének személyi igazolványt csináltatni.
Itt megint meg kell állnom a sztorizással egy pillanatra. Először is a reggeli. Szezi egyedül bemászik az etetőszékbe (ami asztalra szerelhető, de mivel szakadásnak indult, van alatta, egy rendes szék és annak segítségével simán bemászik) majd joghurtot kanalaz, vagy melegszendvicset falatoz. Amint meglátja, hogy iszom azonnal mutat és a nemö nemö nemö szavak ismételgetésével jelzi, hogy kér. Szívószállal szeret inni, de a pohárból ivás is egyre jobban megy, már ritkán borítja magára, vagy nyeli félre a vizet.
A személyi igazolvány meg azért kell, mert én szeretnék tengerparton nyaralni. Igaz, hogy ennek sokkal nagyobb akadályai vannak mint Szezi úti okmányai, de azért gondoltam tutira megyek, hogy ne ezen múljon. Kaptunk egy tippet, hogy Bólyban kevesen vannak és hamar megy az ügyintézés.Valamint az sem utolsó szempont hogy közel van. Tényleg alig volt valaki, hamar sorra kerültünk. Amíg vártunk, Szezi jött ment, haverkodott. Amikor bementünk nagyon kedvesek voltak az ügyintézők, persze Szezka elvarázsolta őket. Úgy ült a kis széken a fotózásnál, mint egy igazi fotós gyerek.
Épp csak nem mosolygott. Nagyon meg voltam hatva tőle, annyira profin viselkedett. Miután végeztünk, a hátamra kötöttem (a betörés alatt lévő kölcsön népmesés kendőbe) és elindultunk, hogy egy kávézót keressünk.
Huby megszólított két hölgyet, akik a kerékpárjukra támaszkodva beszélgettek és megkérdezte, hol ihatunk egy jó kávét. Remek ötlet volt az érdeklődés, mert sosem találtunk volna rá az eldugott cukrászdára. Szezi kapott tölcsért, mi kávéztunk-sütiztünk. Mosolyogva nyugtáztuk az autó fele sétálva, hogy a két hölgy még mindig ugyanott-ugyanúgy beszélget. Aztán tovább indultunk Palkonyára, Halász Judit koncertre. Bevallom őszintén, a koncert engem izgatott a legjobban, Szezit csak alibinek vittem. Ő nem is élvezte annyira, talán az álmosság és a meleg sem segített. Szezka inkább a többi gyerekkel-felnőttel volt elfoglalva, elcsavargott és kunyerált, sőt volt hogy elvett ezt azt innen onnan. Győztük követni, hogy kinek kell visszavinni a játékokat.
Hazafelé a kocsiban minden igyekezetem ellenére sem tudtam elaltatni a kis malacpudingot, de otthon már sikerült, olyan jól, hogy délután négykor még szundított. Pedig a Papához meg a Nórihoz készült. Kb. öt óra volt mire odaértek Hubyval, és este fél tízre mentünk érte. Apukám azzal fogadott, hogy Szezi azt mondta kacsa (kaka) és papa meg Nóri (nóó). A kacsát mi is hallottuk később, de nagyon fáradt volt már Szezi így a többi produkcióját nem élvezhettük. Itthon rögtön az ágyba repültem vele és rekord idő - kb. 15 perc - alatt elaludt. Én meg jöttem blogot írni, hogy végre olvashassatok rólunk.
